Bizakodással telve nyitottak a piacok Európában
Az európai válságrendezéssel szembeni befektetői kételyeket hétfőn az olasz IMF-csomag előkészületeinek (később cáfolt) híre, valamint az euró megmentésére német-francia vezetéssel körvonalazódó euróövezeti "kemény mag" létrehozásáról szóló jelentés enyhítette.
Így emelkedő indexekkel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapír piacokon.A frankfurti Xetra DAX 1,47 százalék, a londoni FTSE-100 index 1,02 százalék, a párizsi CAC-40 index 1,30 százalék nyereségben állt a kereskedés kezdetén. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75,88 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 16.530,12 ponton nyitott hétfőn.
A vezető magyar részvények közül az OTP 1,4 százalékkal 2900 forintig emelkedett a kereskedés elején, a MOL jegyzése 0,7 százalékkal 17.800 pontra, míg a Magyar Telekom árfolyama 0,6 százalékkal 482 forintra javult. A Richter ugyanakkor 0,6 százalékkal 34.300 pontra csökkent.