Bolondját járatják - Az MSZP nem folytatja a vitasorozatot

(MTI) - Miután az MSZP által kezdeményezett vitasorozat első állomására a Fidesz nem küldött szakpolitikust, a szocialisták szerdán már nem folytatják a vitát.

Budai Bernadett az MTI-nek elmondta: nem fogják a "bolondját járatni" a szakpolitikusaikkal, így kedden már nem tartanak újabb, monologizáló programvitát. Az MSZP szóvivője hangsúlyozta ugyanakkor, megtalálják a módját, hogy a Fidesz ne bujkálhasson tovább a választók elől és ne kérjen biankó csekket a hatalomba. Úgy fogalmazott: bár a Fidesz már a hétvégén elutasította a vitakezdeményezésüket, az utolsó pillanatig bíztak abban, hogy a vita helyszínén mégis megjelenik az ellenzéki párt szakpolitikusa, hogy beavassa a nyilvánosságot az eddig titkolt programjuk részleteibe.

 

Nem így történt: a Fidesz elutasítása egyszerre volt gyáva és öntelt - közölte. Budai Bernadett szerint a Fidesz azért volt gyáva, mert nem meri vállalni a program összehasonlítását és szembesítését a választókkal és azért volt öntelt, mert azt várja az emberektől, hogy bekötött szemmel kövessék Orbán Viktort az ismeretlenbe. "A keddi nap egyértelművé tette, hogy a Fidesz nem programképes és nem vitaképes" - jelentette ki a szóvivő. Korózs Lajos szociális államtitkár fideszes vitapartner híján az MSZP nyugdíjpolitikájáról beszélt a budapesti Pallas Páholyba meghirdetett szakpolitikusi vita első állomásán kedd délelőtt. Mesterházy Attila február 17-én, a Facebook közösségi portálon közzé tett videóüzenetében jelentette be, hogy nyilvános szakmapolitikai vitát kezdeményez. Ebben a Fidesz elnökéhez beszélt, azt kérve Orbán Viktortól, hogy jelölje ki azokat a szakpolitikusokat, akik ezen időszak alatt hajlandóak vitatkozni a szocialistákkal.

 

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője akkor úgy reagált: mielőtt programvitát kezdeményez, Mesterházy Attilának előbb rendet kellene tennie a baloldalon, a pártjában és a fejében. Először is például tisztázzák Bokros Lajossal, hogy kettejük közül ki a baloldal jelöltje. Orbán Viktor néhány nappal később - amikor a budapesti vállalkozókkal találkozott - azt mondta: nem új szakpolitikai programok kellenek, "azokkal tele van a padlás", hanem új politikára, másfajta gondolkodásra van szükség. Az iparkamara rendezvényén pedig úgy fogalmazott: "nem szakpolitikai vitákra van szükségünk", hanem új irányt kell szabni a gazdaság számára; a gazdaság talpra állításához nem elméletek kellenek, hanem "harminc markos legény".


Még mindig vannak 8%-os betéti kamatok a piacon

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén megkezdte az alapkamat mérséklését, így joggal feltételezhetnénk, hogy ezzel párhuzamosan a betéti kamatok is csökkenésnek indultak. A piacon azonban továbbra is elérhetők kifejezetten magas, akár 8%-os kamatot biztosító megtakarítási konstrukciók. Ezek igénybevételéhez különböző feltételeket kell teljesíteni, ezért a megtakarítás lekötése előtt célszerű részletesen áttekinteni az ajánlatokat. A Bank360 összegyűjtötte, milyen betéti lehetőségek állnak rendelkezésre 2026 augusztusában azok számára, akik biztonságos megtakarítási formában helyeznék el a pénzüket.
2026. 08. 14. 16:00
Megosztás:

Felgyorsult a globális stabilcoin-verseny: így reagálnak a világ jegybankjai

A stabilcoinok 2026-ra végleg kiléptek a kriptovilág szűkebb keretei közül. A nagy jegybankok ma már nem azt mérlegelik, hogy érdemes-e foglalkozni velük, hanem azt, hogyan illesszék be őket a pénzügyi rendszerbe, kik bocsáthassák ki ezeket az eszközöket, és milyen szerepet kaphatnak a jegybankpénz mellett. Az Egyesült Királyság, az eurózóna és Hongkong három látványosan eltérő modellt követ: London szabályozott integrációra, Frankfurt óvatosságra, Hongkong pedig piaci kísérletezésre épít.
2026. 08. 14. 15:00
Megosztás:

Miért választanak egyre többen elektromos kazánt?

Amikor a fűtési rendszerünket tervezzük, az energia ára mellett már az is egy fontos tényező, hogy a beruházásnak milyen költségei vannak, a telepítés mennyire egyszerű vagy épp összetett, illetve az adott eszköznek milyen a karbantartási igénye és szabályozhatósága.
2026. 08. 14. 14:30
Megosztás:

Megemelte árait a kínai SMIC a növekvő chipkereslet miatt

Megemelte egyes gyártókapacitásainak árait a Semiconductor Manufacturing International Corporation (SMIC), Kína legnagyobb szerződéses chipgyártója a növekvő kereslet miatt - közölte a vállalat második negyedéves eredményeinek ismertetésekor.
2026. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A kedvező amerikai inflációs adatok hatására csökkentek a fejlett piaci kötvényhozamok

A kedvező amerikai inflációs adatok hatására mérséklődtek a fejlett piaci kötvényhozamok.
2026. 08. 14. 12:00
Megosztás:

A kamatvárakozások lefelé tolódása segítette a tengerentúli részvényindexeke

Csütörtökön tovább kapaszkodtak felfelé a Wall Street-i indexek, fűtve a kamatvárakozások csökkenése által. Az S&P 500 0,7%-os emelkedéssel új történelmi zárócsúcsot ért el. A Dow Jones 0,1%-kal, a technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite 0,8%-kal emelkedett.
2026. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Mérsékelten mozdultak csak el az európai részvényindexek csütörtökön

Csütörtökön közel stagnált a STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 0,3%-kal, míg az FTSE 100 0,6%-kal csökkent.
2026. 08. 14. 10:00
Megosztás:

Hogyan változtatják meg a digitális fizetési elvárások az olyan platformokat, mint a CrazyTower Casino Online?

A szerencsejáték-platformok világa gyorsan alkalmazkodik ahhoz, ahogyan az emberek ma pénzt kezelnek. A játékosok már nem fogadják el a lassú bankátutalásokat vagy a korlátozott fizetési lehetőségeket, elvárják, hogy a befizetés és a kifizetés ugyanolyan egyszerű legyen, mint bármely más online vásárlásnál.
2026. 08. 14. 09:59
Megosztás:

Spot vagy perpetual ügylet: melyik jelent nagyobb kockázatot a kriptopiacon 2026-ban?

A kriptobefektetők előtt ma már nem csupán az a kérdés áll, hogy melyik digitális eszköz árfolyama emelkedhet. A kereskedés formája legalább ennyire meghatározza a várható eredményt. Ugyanazt a Bitcoint meg lehet vásárolni spot piacon, vagy árfolyamára perpetual, vagyis lejárat nélküli származtatott pozíciót lehet nyitni. A két megoldás gazdasági tartalma, költsége és kockázati szerkezete azonban alapvetően eltér.
2026. 08. 14. 08:00
Megosztás:

Még több vállalkozás előtt nyílhat meg a Széchenyi Kártya Program a Garantiqa InvestEU kezességvállalásával

A KAVOSZ Zrt. által koordinált Széchenyi Kártya Program három hitelkonstrukciója immár a Garantiqa InvestEU Garanciaprogram keretében nyújtott kezességvállalással is elérhető a hazai kis- és középvállalkozások számára. A Garantiqa InvestEU Garanciaprogram az Európai Unió támogatásával az InvestEU Alap keretében valósul meg, célja elsősorban a magasabb kockázatú vagy megfelelő biztosítékkal nem rendelkező kis- és középvállalkozások finanszírozáshoz jutásának megkönnyítése, ezáltal termelékenységük és versenyképességük erősítése.
2026. 08. 14. 07:00
Megosztás:

Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert

Magyar mérnöki fejlesztéssel jött létre Mezőtúron egy olyan robotizált alapanyag-kezelő rendszer, amelyre egy bizonyos mérettartomány felett jelenleg nincs kész piaci megoldás a világon. A technológiát Baracsi Máté mechatronikai mérnök álmodta meg, és a 130 éves német Weinig Dimter cégcsoporttal közösen fejlesztették tovább a gyártó meglévő sztenderdjeit. Az egyedi automatizált rendszer az alapanyag be- és kiadagolását végzi a facsomagolóanyag-gyártásban. A fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy a mezőtúri üzem a projekt lezárultával a német gépgyártó hivatalos közép-kelet-európai referenciaüzemévé válik. A technológiát így a jövőben más potenciális partnerek is működés közben tekinthetik meg Magyarországon.
2026. 08. 14. 06:00
Megosztás:

A tudatos vevők vették át az irányítást: átalakuló lakáspiaci dinamika a második negyedévben

A 2026-os év második negyedéve éles regionális különbségeket és a vásárlói magatartás szembetűnő átalakulását hozta a hazai lakáspiacon. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb elemzése szerint a piac végleg áttért a vevői tudatosságra, az átgondolt finanszírozásra és a reális árazásra épülő működési modellre. A döntések fókuszába a jó ár-érték arány, a kedvező fenntartási költségek és a jó műszaki állapot kerültek, miközben az eladóközpontú szemléletet fokozatosan a megfontolt vevői megközelítés váltotta fel.
2026. 08. 14. 05:00
Megosztás:

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt, a gazdák azonnali segítséget kapnak fizetőképességük megtartására - olvasható a kormany.hu honlapon csütörtökön közzétett tájékoztatás szerint.
2026. 08. 14. 04:00
Megosztás:

Intő jelet kapott a forint a kötvénypiacról

Bizonytalanságra utaló jelek jelentek meg a magyar állampapírpiacon. A legutóbbi államkötvény-aukción az Államadósság Kezelő Központ csak magasabb hozam mellett tudta értékesíteni a három- és tízéves papírok egy részét, az ötéves kötvényekre érkezett ajánlatokat pedig egyáltalán nem fogadta el. Az AKCENTA CZ szerint egyetlen aukció még nem jelent trendfordulót, ugyanakkor a mostani eredmények arra utalnak, hogy a befektetők ismét magasabb kockázati prémiumot várnak el a magyar eszközökért. Ha ez a következő hetekben is fennmarad, annak a forint árfolyamára és a vállalatok devizakockázataira is érezhető hatása lehet.
2026. 08. 14. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjszorzó: Márciusban dől el sok nyugdíj jövőbeli összegének sorsa

A valorizációs szorzó a magyar nyugdíjszámítás egyik legérzékenyebb eleme, mert közvetlenül befolyásolja, hogy a korábbi években megszerzett keresetek milyen értéken kerülnek be az induló öregségi nyugdíj alapjába.
2026. 08. 14. 02:00
Megosztás:

Tovább növelte árbevételét a Waberer’s Csoport

Több mint 9 százalékkal 435 millió euróra növelte árbevételét a Waberer’s Csoport az idei első félévben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett komplex logisztikai és biztosítási szolgáltató EBIT eredménye pedig 26,6 millió eurót tett ki. A cégvezetés szerint az idén a logisztikai és biztosítási alaptevékenységekből származó eredmény a bázisévnek megfelelően alakulhat. Emellett a vállalat a nemzetközi környezet és a régiós beruházások csúszása miatt az év hátralévő részében felülvizsgálja az üzletfejlesztési lehetőségek időzítését.
2026. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Stabilchain-forradalom jöhet a kriptopiacon: saját blokkláncokra költöznének a stabilcoinok

A stabilcoinok a jelenlegi kriptopiaci ciklus egyik legnagyobb nyerteseivé váltak, most pedig a mögöttük álló vállalatok már nem elégednek meg azzal, hogy más blokkláncokon működjenek.
2026. 08. 13. 23:00
Megosztás:

Vízhiány miatt leállt a csehországi kis vízerőművek több mint 90 százaléka

Vízhiány miatt több mint 1400 kis vízerőmű állt le Csehországban, ami az ilyen létesítmények több mint 90 százaléka. A nagy vízerőművek mind üzemelnek, bár egy részük csökkentette termelését - jelentette csütörtökön a CTK hírügynökség a szakmai szervezetek és a Cseh Energetikai Művek (CEZ) felmérésére hivatkozva.
2026. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Mérséklődik a Tesla dominanciája: rohamtempóban zárkóznak fel a kihívók az elektromosautó-piacon

Bővülő kínálat és dinamikusan növekvő vásárlói kereslet jellemzi a hazai használt elektromos autók piacát a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 első 8 hónapjára vonatkozó statisztikái szerint. Január és augusztus között közel 42%-kal nőtt az érdeklődések* száma a villanyautókra, miközben az elérhető kínálat is több mint egynegyedével bővült. Bár a legnépszerűbb modell címét továbbra is a Tesla Model 3 birtokolja, az amerikai úttörő márka korábbi egyeduralma folyamatosan mérséklődik az ázsiai és európai gyártók látványos előretörése miatt.
2026. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,35 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt csütörtökön, jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama.
2026. 08. 13. 20:00
Megosztás: