Brit Iparszövetség: fel kell lépni az EU-szkeptikusokkal szemben

Az EU-szkeptikus politika elleni fellépésre buzdította a brit vállalatvezetőket a Brit Iparszövetség (CBI) vezérigazgatója a Financial Timesban pénteken megjelent interjújában.

John Cridland kijelentette, hogy az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás mellett szóló üzleti érvek elvesznek a bevándorlásellenes nézetek hangzavarában, az üzleti élet hangját "meglehetősen furcsa módon" nem hallani az erről folyó vitában. Hozzátette: nem tud olyan CBI-tagvállalatról, amelyik ne függne valamilyen módon az EU egységes munkapiacától.

 

A CBI vezetője szerint a skót függetlenségről szeptemberben tartott népszavazás tapasztalataiból fontos tanulságokat kell levonni az Európai Unióról folyó vitában. A brit vállalati szféra ugyanis a skóciai népszavazási kampány célegyenesében szólalt csak meg, nem sokkal a voksolás előtt kezdte hangsúlyozni Skócia esetleges elszakadásának várható életszínvonalbeli következményeit és a családokra háruló anyagi terheket.

 

John Cridland szerint az EU-vitában a brit üzleti szektornak idejekorán "mozgósítania" kell. A CBI nemrégiben összeállított egy elemzést, amely szerint Nagy-Britannia EU-tagsága minden brit háztartás számára évi átlagban 3 ezer font (csaknem 1,2 millió forint) anyagi előnnyel jár. Más számítások szerint a brit költségvetés is jól jár az európai uniós társállamokból érkező munkavállalókkal.

 

Az egyik neves londoni egyetem, a University College London (UCL) kutatói e héten ismertetett tanulmányukban kimutatták, hogy a külföldi EU-munkavállalók 2001 és 2011 között nettó több mint 20 milliárd fonttal (csaknem 8 ezer milliárd forinttal) járultak hozzá a brit közfinanszírozási rendszer bevételeihez. Mindemellett olyan mennyiségű és minőségű produktív szaktudást hoztak magukkal, amelynek oktatási költsége 6,8 milliárd fontjába került volna Nagy-Britanniának.

 

A tanulmány szerzői kimutatták azt is, hogy a vizsgált évtizedben a 15 régebbi EU-tagállamból érkezők 64 százalékkal, az Európai Unióba 2004 óta felvett közép- és kelet-európai országok munkavállalói 12 százalékkal több adót fizettek be a brit költségvetésbe, mint amennyit onnan szociális ellátás formájában igénybe vettek.

 

Az EU-bevándorlás mára a brit belpolitika első számú vitatémájává vált, és az uniós társállamokból - főleg a közép- és kelet-európai EU-tagországokból - érkező munkavállalók nagy száma a legfőbb hivatkozási alapja az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás korlátok közé szorítását szorgalmazó kormányzati megnyilvánulásoknak.

 

David Cameron brit miniszterelnök az elmúlt hetekben többször is kijelentette, hogy a brit kormány álláspontja szerint nem lehet feltételek nélküli jognak tekinteni az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgást. Cameron a minap azt mondta, hogy a bevándorlás szigorításának kérdésében nem fogad el nemleges választ Brüsszeltől.   (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: