Brüsszel lebontaná a szabályozási akadályokat az egységes digitális piacon

Három pillérből és azon belül is tizenhat kezdeményezésből álló stratégiát jelentett be szerdán az Európai Bizottság a digitális közös piac megteremtése érdekében.

Az első pillér célja, hogy a fogyasztók és a vállalkozások jobban hozzáférhessen a digitális termékekhez és szolgáltatásokhoz szerte az Európai Unióban. Az első pillér tartalmazza a 16 javasolt intézkedés felét. Brüsszel szeretné megkönnyíteni az e-kereskedelmet, összehangolt szerződési feltételeket és fogyasztóvédelmi előírásokat sürget az internetes vásárlásokra. Ez a bizottság reményei szerint növelné a fogyasztók bizalmát és internetes vásárlási kedvet, a vállalatok számára pedig megkönnyítené az internetes kereskedelmet.

 

A brüsszeli testület azon kíván változtatni, hogy a fogyasztóknak mindössze 15 százaléka vásárol másik uniós országból az interneten, a kis- és közepes vállalatoknak pedig csak hét százaléka exportál a neten keresztül külföldre. Emellett a bizottság a fogyasztóvédelmi szabályok gyorsabb és következetesebb alkalmazását is szeretné elérni, leszállítaná a csomagküldés költségeit, mert ezt komoly akadálynak tekinti a nemzetközi e-kereskedelemben. Ezzel együtt az uniós testület véget vetne az úgynevezett geo-blocking indokolatlan alkalmazásának, vagyis, hogy bizonyos szolgáltatások az interneten keresztül egyes országokból nem elérhetőek, vagy végső soron drágábban, mint más tagállamokból.

 

Az Európai Bizottság emellett az e-kereskedelem terén a versenyjogi aggályokat is felszámolná, ezért trösztellenes vizsgálatot indított az internetes kereskedelmi szektorban. Az egységes digitális piac megteremtését célzó stratégia részévé tette a bizottság az új szerzői jogi szabályozás kidolgozását is, amely hosszabb ideje napirenden van Brüsszelben. A bizottság ezzel új lehetőséget nyitna a kulturális javak előállítói számára, a fogyasztóknak pedig jobb hozzáférést az ilyen termékekhez és szolgáltatásokhoz. A 28 tagállam közötti különbségeket további harmonizációval mérsékelni hivatott jogszabály-javaslatokat ígérete szerint még az év vége előtt bemutatja majd a bizottság.

 

A bizottság a műsor- és internetszolgáltatókra vonatkozó irányelv felülvizsgálatát is ígéri, annak érdekében, hogy a hagyományos műsorszórók által kínált tartalmak az interneten bárhonnan hozzáférhetőek legyenek az unióban. A brüsszeli testület az áfaszabályokhoz is hozzányúlna. Ezzel a vállalatok adminisztratív terheit csökkentené. Brüsszel egyszeri elektronikus regisztrációt és fizetési lehetőséget javasol a különféle áfaszabályokkal rendelkező tagállamokba szállító vállalatoknak. A második pillér intézkedései révén a bizottság megfelelő feltételeket és méltányos játékszabályokat teremtene a digitális hálózatok és az innovatív szolgáltatások számára

 

. Brüsszel jelentősen átalakítaná a távközlési szabályokat; hatékonyabb koordinációt javasol a frekvenciagazdálkodás terén és uniós szinten hangolná össze a frekvencia-kiosztás tagállami feltételeit, és ösztönözné a szélessávú hálózatfejlesztést. Brüsszel felülvizsgálná az audiovizuális média jogi kereteit, hogy az tükrözze a XXI. század változásait, illetve tisztázná, hogyan lehet alkalmazni a meglévő szabályokat a tartalomszolgáltatás új üzleti modelljeire.

 

A bizottság az internetes felületeknek a piacon betöltött szerepét is górcső alá venné azzal a céllal, hogy feltárja, mennyire átláthatóak a keresési találatok, illetve mi határozza meg az árazást, hogyan kezelik a birtokukba kerül adatokat, milyen kapcsolatban állnak a kereskedőkkel, megpróbálják-e versenytársaik rovására a saját szolgáltatásaikat igénybe vetetni a fogyasztókkal. Az Európai Bizottság a fogyasztók bizalmának növelése érdekében a személyes adatokra vonatkozó szabályokat is átalakítaná; a 2015 végéig elfogadandó új uniós adatvédelmi szabályok fényében felülvizsgálná a fogyasztók adatait a neten védő irányelvet is.

 

A kiberbiztonság terén pedig Brüsszel partnerséget ajánl a szektor vállalatainak. A harmadik pillér a digitális szektor növekedési potenciáljának maximális kihasználást hivatott szolgálni. Ennek érdekében Brüsszel kezdeményezni fogja az adatok szabad áramlásának kialakítását, hogy új szolgáltatások ne ütközzenek akadályokba amiatt, hogy egy-egy adat fizikailag hol található és hozzá lehet-e férni. Brüsszel az Európai Felhő megteremtését is kezdeményezni fogja, ami felhőszolgáltatások tanúsítását jelentené. Ezen kívül a bizottság a stratégia részévé tette a szabványok és a csereszabatosság szabályainak összehangolását az egységes digitális piac által érintett területeken.

 

A stratégia utolsó eleme az emberi tényező; ebben Brüsszel arra is kitér, hogy az egységes digitális piac akkor tud működni, ha az állampolgárok, a fogyasztók rendelkeznek a használatához szükséges képességekkel. A szerdán bejelentett stratégia elemeinek kidolgozására munkacsoport jön létre a bizottságban, amely 2016 végéig teljesíti a rábízott feladatot. Brüsszel úgy számol, hogy az egységes digitális piac 415 milliárd euróval járulna hozzá az unió gazdaságához, s több százezer új munkahely létrejöttét segítheti elő.   (MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: