Brutális! Tizenöt havi csúcson a nyugat-európai tőzsdék
A befektetők hangulatát főként a világgazdasági élénkülést előre jelző friss kínai adatok emelték; decemberben havi rekordot döntött a kínai kőolaj- és szójaimport, jelentősen emelkedett a vasérc- és a rézbehozatal, és bővült az alumínium- és az acélipar kivitele.
Mindemellett a kínai pénzügyminiszter közölte, hogy az idén is folytatják a gazdaság kormányzati ösztönzését. A nyugat-európai tőzsdéken főként az energetikai és bányaipari cégek papírjai erősödtek a hétfői tőzsdenyitás után.
A legnagyobb tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst-300-as mutatója 0,7 százalékkal 1.072,88 pontra emelkedett, és így már 66 százalékkal magasabban áll, mint tavaly márciusban, amikor története leggyengébb értékén volt.
A londoni értéktőzsde FTSE-100-as mutatója a pénteki záráshoz képest 0,60 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,54 százalékos, a párizsi CAC-40 0,61 százalékos erősödéssel kezdett.
A kereskedés első másfél órájában a FTSE-100 0,98 százalékkal 5.580,35 pontra emelkedett. A DAX-30 a nyereségét 0,79 százalékra növelve 2008. szeptember óta a legjobb formáját mutatta; 6.085,21 pontra erősödött. Párizsban a CAC-40 4.081,56 ponton állt a nyitás utáni 90. percben, 0,90 százalékot lépett előre péntekhez képest.