Budapesten ülésezik a jövő héten az Európai Néppárt frakcióvezetése

(MTI) - Budapesten tartja kihelyezett ülését az Európai Néppárt európai parlamenti (EP) frakciójának vezetősége jövő hét csütörtökön és pénteken; az egyik téma a munkahelyteremtés lesz, a másik az uniós források felhasználása a hátrányosabb helyzetű régiók felzárkóztatására - közölte Szájer József szombaton.

A fideszes EP-képviselő budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: Európa és az Európai Néppárt példaértékűnek tekinti a Fidesz munkahelyteremtő politikáját. A jövő heti ülést - amelyet a Fidesz meghívására tartanak a magyar fővárosban - a néppárti frakcióvezető és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke nyitja meg. Az eseményen jelen lesz több, a néppárthoz tartozó uniós biztos is, így a regionális ügyekért felelős, valamint az agrárpolitikáért felelős biztos - mondta Szájer József, hozzátéve, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is felszólal. A fideszes politikus az egyik témával, a munkahelyteremtéssel összefüggésben kifejtette: Magyarországon még mindig csökken a foglalkoztatás mértéke, és még mindig emelkedik a munkanélküliség.

 

Rámutatott ugyanakkor, hogy 2011 első félévére, vagyis éppen a magyar EU-elnökség idejére esik az az időszak, amikor véglegesítik az Európai Unió 2020-as munkahely-teremtési programját. Szájer József hozzátette: céljuk az, hogy a tíz év alatt egymillió munkahely létrehozásának fideszes programjához EU-s segítséget kapjanak. Ha kormányra kerülnek, a 2011. első félévi magyar EU-elnökség idején az unió 2020-as munkahely-teremtési programját úgy igyekeznek majd alakítani, hogy az Magyarországnak is jelentős segítséget adjon. "Az uniós tagságunkat, illetőleg az unióban betöltött kulcsszerepünket - szemben a jelenlegi kormányzatnak a gyakorlatával - arra szeretnénk használni, hogy az a magyar érdekeket is szolgálja" - emelte ki. A regionális támogatásokról szólva az EP-képviselő azt mondta: "mindenki tudja, és Európában is sajnos tudják", hogy Magyarországon komoly visszaélések vannak az európai uniós pénzek felhasználásával kapcsolatban.

 

Nem véletlen, hogy az agrárbiztos is jelen lesz a kihelyezett ülésen, Magyarország számára ugyanis az egyik legfontosabb kérdés, hogy a 2010-ig tartó földvásárlási moratóriumot meg lehet-e hosszabbítani - jegyezte meg Szájer József, hangsúlyozva, az új, fideszes kormánynak arra kell majd törekednie, hogy a moratórium letelte után is meg lehessen védeni a magyar termőföldet, és ne váljon spekuláció áldozatává. Arra a felvetésre, hogy egy nemzetközi elemző cég szerint az elmúlt hetekben informális megbeszéléseket folytatott a Fidesz a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val, felvetve, hogy a költségvetési hiányt 3,8-ról 7 százalék körüli szintre kellene emelni, Szájer József úgy reagált: nem vett részt ilyen informális megbeszéléseken. Hozzátette, a felvetésben foglaltakat sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja, mert nincsenek erről ismeretei.


Meglepő döntés! Így emelik a nyugdíj korhatárt

A nyugdíjkorhatár emelése az egyik legérzékenyebb társadalmi kérdés: egyetlen szám megváltoztatása milliók munkával töltött éveit és családok hosszú távú terveit írhatja át. Magyarországon ismét előkerült a 67, sőt a 69 éves nyugdíjkorhatár lehetősége.
2026. 09. 03. 01:30
Megosztás:

Jön a Bitcoin „Bart Simpson” összeomlása? Ez kellene egy valódi flash crashhez

A Bitcoin augusztusban közel 25 százalékkal emelkedett, 64 420 dollár környékéről egészen 80 700 dollárig. Azóta oldalazik és lassan visszakorrigált, jelenleg nagyjából 77 470 dolláron mozog. A hirtelen emelkedés, majd az elnyújtott oldalazás miatt a kriptokereskedők ismét egy régi alakzatról, a „Bart Simpson” mintáról beszélnek.
2026. 09. 03. 01:00
Megosztás:

Magyar Péter kormányának első 100 napi tevékenységét foglalta össze Orbán Anita külügyminiszter egy washingtoni napilapban

A Magyar Péter vezette új magyar kormánynak a jogrend átalakítása, a jogállamiság erősítése és a korrupció megszüntetése terén végzett első száznapos tevékenységét, valamint további célkitűzéseit foglalta össze Orbán Anita külügyminiszter a Washington Examiner amerikai napilap szerdai kiadásában.
2026. 09. 03. 00:30
Megosztás:

Október 1-jén új iskolaigazgatói pályázatokat írnak ki

Október 1-jén új pályázatot írnak ki a tankerületek azokra az iskolaigazgatói pozíciókra, ahol ideiglenes megoldásról döntött az oktatási és gyermekügyi miniszter.
2026. 09. 02. 23:30
Megosztás:

A Shopper Park Plusz fő tulajdonosa kivásárolja az EBRD alapját

A Shopper Park Plus Nyrt. fő részvényese, a Penta CEE Holding Zrt. megvásárolja az Adventum Penta Co-Investment SCSp - az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) befektetési alapja - teljes részesedését a társaságban - közölte a cég szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 09. 02. 23:00
Megosztás:

NAV: könnyített adózási szabályok segítik a paksi atomerőműhöz érkező felajánlásokat

Könnyített adózási szabályok segítik a paksi atomerőmű hűtővízellátását biztosító beruházáshoz érkező felajánlásokat, bizonyos feltételekkel ezek a fuvarok eKÁER-bejelentés nélkül szállíthatók, a hozzájárulások után pedig nem kell áfát fizetni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 02. 22:30
Megosztás:

A holland központi bank 10 milliárd euró értékű aranykészletet helyezett át az Egyesült Államokból és Kanadából

A holland központi bank (DNB) szerdán közölte, hogy több mint 10 milliárd euró értékű aranykészletet helyezett át az Egyesült Államokból és Kanadából Londonba a növekvő geopolitikai feszültségekre hivatkozva.
2026. 09. 02. 22:00
Megosztás:

Kormányhivatali határozatok ellen indítottak pert az ALTEO leányvállalatai

Az ALTEO Circular Kft. és a Peregium Green Zrt. közigazgatási pert indított a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal hulladékgazdálkodási bírságai ellen, amelyeket használt akkumulátorok kezelése miatt róttak ki rájuk - közölte az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 09. 02. 21:30
Megosztás:

Az idei volt az eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban

Az idei volt eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban a hőmérsékleti adatok rögzítésének 1947-es kezdete óta, az átlaghőmérséklett 20,6 Celsius-fok volt a nagyhercegségben - közölte jelentésében a MeteoLux luxemburgi meteorológiai intézet, amelyet a Virgule című, francia nyelvű luxemburgi hírportál ismertetett.
2026. 09. 02. 20:30
Megosztás:

Oroszország befolyásolhatja az uniós tagállamok választásait

Elképzelhető, hogy Oroszország megpróbálja befolyásolni az Európai Unió tagállamaiban tartandó választásokat, és ezt meg kell előzni - jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter az EU külügyminiszterek informális találkozóján, az írországi Wicklow-ban szerdán.
2026. 09. 02. 20:00
Megosztás:

Erősödött szerdán a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 02. 19:30
Megosztás:

Az Országgyűlés oktatási bizottsága elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot

Az Országgyűlés oktatási bizottsága szerdai ülésén elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot, amely a szakképzési centrumokban a kancellária rendszer megszüntetésének határidejét a tanév végére tolná el.
2026. 09. 02. 19:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újraindul az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatása

Zöld utat adott a kormány az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatásának újraindításához a Közlekedési és Beruházási Minisztérium javaslatára. Ezzel egy olyan program folytatásáról döntöttek, amely képes arra, hogy százezernyi kamionnyi árut tartson a vasúton - közölte szerdán a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
2026. 09. 02. 18:30
Megosztás:

Szabadságra mentek az autóvásárlók augusztusban

A nyári szabadságolások csúcsidőszaka átmeneti mérséklődést hozott a hazai használtautó-piac vásárlói aktivitásában a Használtautó.hu legfrissebb, augusztusi statisztikái szerint. A portálon regisztrált érdeklődések* száma a tavalyi kiugró csúcshoz képest 15,7%-kal csökkent, ugyanakkor a hirdetési kínálat stabilizálódott. A nyári lassulás ellenére a piac minőségi mutatói tovább javultak: az átlagárak kismértékben emelkedtek, az állomány átlagéletkora és futásteljesítménye csökkent, a hibrid és elektromos modellek iránti kereslet pedig a nyár utolsó hónapjában is növekedni tudott.
2026. 09. 02. 18:00
Megosztás:

Szeptembertől igényelhető az MVM új, dinamikus áramtarifája

Szeptembertől igényelhető, jövőre lép életbe az MVM új, dinamikus áramtarifája - közölte a társaság a honlapján.
2026. 09. 02. 17:30
Megosztás:

Tovább csökkenhetnek az élelmiszerárak

A rendkívüli meleg és az aszály miatt ismét felerősödtek az élelmiszerárak emelkedésével kapcsolatos félelmek. Egyelőre azonban nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv: a globális élelmiszerpiacon számos terméknél továbbra is túlkínálat van, ami lefelé húzza az árakat. A nemzetközi folyamatok a magyarországi élelmiszerárak alakulására is hatással vannak. A következő hónapokban ezért legfeljebb mérsékelt drágulásra, illetve egyes termékkörökben csökkenő élelmiszerárakra lehet számítani.
2026. 09. 02. 17:00
Megosztás:

A tejtermelő gazdaságok munkáját segítő rendszert fejlesztett a Milkmen Kft. és a szegedi egyetem

A tejtermelő gazdaságok munkáját, a beteg egyedek gyors elkülönítését lehetővé tevő, a tartástechnológiai elemek optimalizálását segítő, mesterséges intelligencia alapú rendszert fejlesztett a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 09. 02. 16:00
Megosztás:

Ausztriában és Lengyelországban kezdi meg a Zeekr márka forgalmazását az AutoWallis

Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, a prémium elektromos autó modelljeinek bevezetése mindkét országban 2026 utolsó negyedévében várható - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 02. 15:30
Megosztás:

Az Olümposznál jár a hazai agrármulti: az UBM többségi tulajdont szerzett Görögország egyik legnagyobb takarmánygyártójában

Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az UBM sikeresen lezárta Görögország egyik vezető takarmánygyártója, az EL.VI.Z. A.E. többségi tulajdonrészének megvásárlását. Ezzel hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégének teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi egymillió tonnás szintet.
2026. 09. 02. 15:00
Megosztás:

Ajánlatkérés helyett azonnali árajánlat: mi történik, ha egy fejlesztő publikussá teszi az árait?

Aki már rendelt weboldalt vagy szoftvert kisvállalkozóként, ismeri a menetrendet: ajánlatkérő űrlap, várakozás, egyeztető hívás, majd napokkal vagy hetekkel később megérkezik három, egymással összehasonlíthatatlan árajánlat. A magyar webfejlesztő-piac egyik legrégebbi beidegződése, hogy az árak titkosak, és minden projekt árazása hosszú egyeztetés kérdése. Egy tatabányai fejlesztő az ellenkező irányba indult el: minden ára publikus, az érdeklődő pedig percek alatt kap írásos, tól-ig árajánlatot.
2026. 09. 02. 14:30
Megosztás: