Könnyebb lesz munkaerőhöz jutni a határtérségben májustól

Megalapozatlanok a májusi munkaerő-piaci nyitástól való félelmek Ausztriában - mondta az MTI-nek adott interjújában Peter Nemeth, az Osztrák Gazdasági Kamara (WKÖ) burgenlandi szervezetének elnöke, tiszteletbeli magyar konzul. Nemeth úgy látja, a burgenlandi vállalkozók könnyebben találnak majd munkaerőt maguknak a hiányszakmákban.

Az osztrák munkavállalói szervezetek azt állítják, "bérdömpinget" okozhat a nyitás, és a munkaadók között is vannak néhányan, akik félelmeket táplálnak - mondta Peter Nemeth. A sikeres kismartoni (Eisenstadt) vállalkozó véleménye szerint ezek a félelmek teljesen megalapozatlanok. Ezzel szemben sok szakmában munkaerőhiány van a határ menti osztrák tartományban.

 

"A statisztika azt mutatja, hogy nincs elég ipari tanuló. Mintegy ötven százalékkal, kétezer fővel kevesebb ipari tanulónk van, mint amennyire szükség lenne" - mutat rá Nemeth. Ennek egyik oka az alacsony gyerekszám. Emellett a szülők inkább továbbtanulni küldik a gyerekeket, nem pedig szakmát tanulni, ez utóbbinak ugyanis "nem jó az imázsa" - fejtette ki.

 

Május elseje után sokkal könnyebb lesz kiképezhető fiatalokat találni a határ túloldaláról, egyúttal nagyobb munkaerő-kínálatból meríthetnek majd az osztrák vállalkozók - vélekedett. A határ magyar oldalán szinte mindenki beszél németül - tette hozzá. Másrészről úgy látja, az utánpótlás biztosítása érdekében rá kell beszélni a cégeket, hogy többen vállaljanak el ipari tanulókat, és ne a munkaügyi hivatalhoz forduljanak kész munkaerőért. Nemeth saját tevékenységi területéről, a gépkocsi-kereskedelemből hoz példát.

 

Ő maga például - mondja - nem talál karosszéria-bádogos, sem autófényező tanulót, de végzett szakembereket sem, mert ezekben a szakmákban teljes a foglalkoztatás. Emellett vannak olyan szakmák, például a vendéglátásban, amelyek nem vonzóak az osztrák fiatalok számára a hétvégi és esti munkavégzés miatt. "Nagyon sok lehetőség van, ha az ember dolgozni akar" - mondta, már a magyarok esélyeire utalva. Egy osztrák cég, ha munkaerő-hiánnyal küzd, fordulhat az Osztrák Munkaerő-piaci Szolgálathoz (AMS) is - helyeselt az MTI felvetésére. Az AMS-nek például Szombathelyen is van kirendeltsége.

 

Hozzátette, ő maga inkább a hirdetések híve. "Nagyon sokan jelentkeznek Magyarországról, nyilvánvalóan figyelik az újságokat vagy ismerősöktől értesülnek róla" - számolt be saját tapasztalatairól. Jelenleg hivatalosan mintegy nyolcezer magyar állampolgár dolgozik Burgenlandban. Azonban sok ágazatban illetve szakmában a jelenlegi jogi helyzet miatt sok a bejelentetlen munkavállaló. "Reggelente a településeken a házak előtt hihetetlenül sok magyar rendszámú autót lehet látni. Nem hiszem, hogy hirtelen ilyen sok rokona lett az embereknek" - fogalmazott. A feketegazdaság mértékéről nem bocsátkozott becslésekbe Nemeth. A várható hatásokat összegezve elmondta, május elsejétől egyszerűbb lesz a foglalkoztatás.

 

A magyar vállalkozók is könnyebben végezhetnek szolgáltatásokat Ausztriában, de be kell tartaniuk az ausztriai előírásokat, a kollektív szerződésekben meghatározott béreket és feltételeket. "Különben mi mindannyian bezárhatnánk" - mondta. Míg például Magyarországon egy festő havonta mintegy 350 eurót, Ausztriában a kollektív szerződés alapján 1400 eurót keres, s ezen felül terhelik még szociális járulékok a munkaadót. Az Ausztriában készülő, szigorúbb ellenőrzéseket és bírságokat előíró bérdömping ellenes törvényt inkább csak egyfajta önmegnyugtatásnak tartja Nemeth. "Ha valaki meg akarja kerülni a törvényt, az megtalálja a módját" - tette hozzá.

 

A vállalkozók és a feketén dolgozók is tudják, hogy az adóhivatal (Finanzamt) hétvégén nem száll ki ellenőrizni. Ezt most meg akarják változtatni a hatóságok, de ez természetesen pénzbe kerül" - magyarázta. Az MTI kérdésére kitért arra is: az Ausztriában letelepedő cégek számára kötelező a kamarai tagság. Az érdekképviseleti szervezetben tagdíjat kell fizetni, de a tagoknak széles körű ingyenes tanácsadási szolgáltatásokat nyújtanak. Természetesen több magyar versenytársa lesz az osztrák cégeknek, mint most, de azt is figyelembe kell venni, hogy Magyarország nagy piac a burgenlandi vállalkozók számára - mondta az MTI kérdésére.

 

"Nem szabad mindig csak a konkurenciát nézni, meg kell látni a lehetőségeket is, amelyek a határ másik oldalán adódnak" - tette hozzá. Nemeth a helyi vállalkozók szempontjából nagy hiányosságnak tartja, hogy - mint mondta - Burgenlandban kevés vállalkozó tud magyarul és kevés lehetőség van magyarul tanulni. A magyarnyelv-oktatás kiterjesztése olyan ügy, amelyet tiszteletbeli konzulként is a szívén visel Peter Nemeth. Fontosnak tartja azt is, hogy minél több valamikori osztrák-magyar határátkelő gépkocsival is átjárható legyen. (MTI)


Az EU a műanyag palackok újrahasznosítására vonatkozó szabályokat fogadott el

Az Európai Bizottság új szabályokat fogadott el kedden az elsősorban polietilén-tereftalátból (PET-palackok) készült egyszer használatos műanyag italpalackok újrahasznosítására vonatkozóan, a szabályok első alkalommal határoznak meg módszertant a kémiailag újrahasznosított összetevők kiszámítására, ellenőrzésére és jelentésére.
2026. 07. 01. 08:00
Megosztás:

Felértékelődhetnek a magyar cégek – élénkülés jöhet a hazai tranzakciós piacon

Az elmúlt évek visszafogottabb aktivitása után kedvezőbb környezet alakulhat ki a magyarországi vállalatfelvásárlási és összeolvadási, vagyis M&A-piacon. A KPMG tranzakciós piaci áttekintése szerint a javuló makrogazdasági fundamentumok, a csökkenő hozamkörnyezet, valamint az európai uniós források gazdaságba történő becsatornázása együttesen hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar vállalatok értéke emelkedjen, és a befektetői érdeklődés fokozatosan erősödjön.
2026. 07. 01. 07:30
Megosztás:

Visszaszorulóban az éhezés Európa és Közép-Ázsia országaiban, de az egészséges étrend továbbra sem elérhető közel 60 millió ember számára

Európai és Közép-Ázsia országai továbbra is jó úton haladnak a 2. számú fenntartható fejlődési cél (SDG) elérése felé, és a táplálkozási problémák nagy része is jóval a globális átlag alatt marad – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által készített, a térség élelmezésbiztonságról és táplálkozásról szóló jelentés új kiadásában. E szerint a régióban emberek milliói továbbra is küzdenek az éhezés valamilyen formájával és nem engedhetik meg maguknak az egészséges étrendet.
2026. 07. 01. 07:00
Megosztás:

InterCapital a BÉT szekciótagjai között

A Budapesti Értéktőzsde (BSE) nyitó csengetéssel ünnepelte meg az InterCapital belépését a magyar tőkepiacra. A zágrábi székhelyű InterCapital Securities Horvátország és Szlovénia egyik vezető brókercége, valamint a zágrábi, a ljubljanai és a bukaresti értéktőzsdék tagja. Az InterCapital Csoport kiemelkedő szerepet játszik a közép- és délkelet-európai piacokra fókuszáló ETF-ek fejlesztésében és kezelésében. Az InterCapital budapesti tőzsdei megjelenése várhatóan tovább erősíti a magyar tőkepiac nemzetközi profilját, egyúttal támogatva a BSE stratégiai célját: a helyi ETF-ökoszisztéma fejlesztését.
2026. 07. 01. 06:30
Megosztás:

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

A vagyonadó körüli széles vita a Blochamps Capital szerint azt bizonyítja, hogy a szakmai kritikák mögött nem automatikusan NER-érdek áll, sokkal inkább azt, hogy az alkalmazandó vagyonküszöb és a feltételrendszer alapos körültekintést követel. Ha a cél valóban a kirívóan koncentrált, sokszor államközeli, NER-es elitvagyon elérése, akkor a fegyvert úgy kell célozni, hogy tényleg azt a kört találja el – ne pedig a látható, itthon adózó, több százezer munkahelyet fenntartó magyar vállalkozói réteget. Ha a küszöbemelés el is marad, a fejlesztő, beruházó kkv-k esetében módot kell adni például a K+F beruházások arányos beszámítására – javasolja Karagich István, a Blochamps ügyvezetője.
2026. 07. 01. 06:00
Megosztás:

Kifulladó növekedés? Kína nyomása és a költségsokk egyszerre szorítja a globális autóipart, Magyarország különösen sérülékeny

Bár a globális autóipar 2025-ben még 4 százalékos növekedést mutatott, a bővülés egyre törékenyebb, mivel a költségnyomás, a geopolitikai feszültségek, valamint az elektromos átállás egyszerre állítják komoly kihívások elé az iparágat, és érezhetően fékezik annak növekedési ütemét. A fennállásának 30. évfordulóját idén ünneplő Allianz Trade Magyarország elemzése szerint 2026-ra a növekedés gyakorlatilag megállhat, és egyre több szereplő néz szembe romló nyereségességgel és növekvő kockázatokkal.
2026. 07. 01. 05:30
Megosztás:

Jelentős károkat okozott a vihar Pest vármegyében is

Elérték a zivatarok az elmúlt órákban Pest vármegyét is, a vihar egyes helyeken jelentős károkat okozott. Elsősorban megrongált tetőszerkezetekhez, útra dőlt fák eltávolításához kérnek segítséget a tűzoltóktól - közölte a katasztrófavédelem kedd este az MTI-vel.
2026. 07. 01. 05:00
Megosztás:

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek

Érezhetően fiatalodik a magyar lakáspiac: a Duna House elemzése szerint 2026 első öt hónapjában a vevők csaknem fele 40 év alatti volt. Ezen belül a harmincasoké a főszerep – a 30–40 évesek adták a vásárlók közel harmadát, így messze ők a piac legaktívabb szereplői.
2026. 07. 01. 04:00
Megosztás:

Az ibériai turisztikai piacon erősíti jelenlétét a magyar Gestor

Az Ibériai-félsziget az elmúlt évek egyik legvonzóbb befektetési célpontjává vált Európában: a térségben a turizmushoz kapcsolódó ingatlanok értéke több mint 35 százalékkal emelkedett az elmúlt 5 évben, miközben a szálláshelyekhez kapcsolódó ingatlanbefektetések volumene elérte a 4,6 milliárd eurót. Erre a trendre építve két új dél-európai ingatlannal bővítette portfólióját a magyarországi Gestor Befektetési Zrt., amely egy spanyolországi üdülőapartman-komplexumot és egy portói történelmi épületben működő apartmanházat vásárolt.
2026. 07. 01. 03:30
Megosztás:

Milliókkal növeli a hazai lakások eladási árát, ha van benne légkondi

A klímaberendezés nem csupán kényelmi extrának számít a lakáspiacon, hanem jelentősen befolyásolhatja az eladási árat. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, extrém kánikula apropóján készített elemzéséből, amelyben közel 10 ezer, 2026-ban értékesített – vagyis a tulajdonosok által eladottként megjelölt – lakóingatlan adatain alapul. A klímával felszerelt ingatlanok átlagos négyzetméterára szinte minden településtípuson számottevően meghaladta a légkondi nélküli otthonokét.
2026. 07. 01. 03:00
Megosztás:

Kármán András felmentette a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját

Kármán András pénzügyminiszter közösségi oldalán jelentette be, hogy keddi hatállyal felmentette a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Guller Zoltánt.
2026. 07. 01. 02:30
Megosztás:

Nyugdíj és Szép Kártya

A magyar felnőttek többségének nincs elég információja sem az elérhető nyugdíjpénztári hozamokról, sem az igénybe vehető adóvisszatérítés lehetőségéről – egyebek mellett ez is kiderül abból az országos, reprezentatív kutatásból, amely az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából készült el.
2026. 07. 01. 02:00
Megosztás:

Hazai influenszerek marketingtevékenységét ellenőrizte a GVH és az NKFH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) is részt vett a fogyasztóvédelmi hatóságokat tömörítő ICPEN világszervezet által koordinált internetes ellenőrzési akcióban (sweep). A vizsgálat eredményei alapján elmondható, hogy a hazai tartalomkészítők egyre inkább törekednek a marketingtartalmak megfelelő feltüntetésére, azonban továbbra is akadnak hiányosságok.
2026. 07. 01. 01:30
Megosztás:

Szlovák nyugdíjkorhatár 2027

A szlovák nyugdíjkorhatár 2027-ben nem egyetlen, mindenkire érvényes életkor. A nyugdíjba vonulás pontos időpontját elsősorban a születési év és hónap, valamint az elismert gyermeknevelés határozza meg. Emiatt 2027-ben lesznek, akik 62 év 2 hónaposan, mások 63 év 8 hónaposan érik el a törvényes korhatárt.
2026. 07. 01. 01:00
Megosztás:

Veszélybe került Záhony logisztikai jövője

Sürgős kormányzati beavatkozásra van szükség Záhony térségében, mert Magyarország egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból – hívja fel a figyelmet a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). Bár hazánk továbbra is az ukrán gabona egyik fontos vasúti útvonala, az átrakásból, raktározásból és logisztikai szolgáltatásokból származó bevételek jelentős része már nem Magyarországon jelenik meg. Az MLSZKSZ szerint célzott térségi programra, munkahelymegtartó támogatásra, versenyképességi intézkedésekre és új magyar-ukrán gazdasági megállapodásokra van szükség, hogy Záhony visszaszerezze korábbi szerepét.
2026. 07. 01. 00:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: eddig 30 Stadler FLIRT motorvonat vált működésképtelenné az extrémhőség miatt

Az extrém hőség miatt 30 Stadler Flirt motorvonat vált működésképtelenné és még nem tudni pontosan, hol lesz ennek a vége - írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden Facebook-bejegyzésében.
2026. 06. 30. 23:30
Megosztás:

Budapest legnagyobb napelemparkját adták át ma a Westend tetején

A Gránit Pólus Csoporthoz tartozó 27 éves, évente mintegy 18 millió látogatót fogadó Westend új alapokra helyezte működését. A több éven átívelő fejlesztési program eredményeként az épületegyüttes karbonkibocsátása 81 százalékkal csökkent a 2019-es bázisévhez képest, a működéshez felhasznált villamos energia mintegy 80 százaléka pedig már megújuló forrásból származik. A műszaki korszerűsítést, az adatvezérelt üzemeltetést, a megújuló energiát és a természetalapú megoldásokat összekapcsoló program azt mutatja meg, hogyan lehet egy meglévő ingatlant egyszerre fenntarthatóbbá, hatékonyabbá és értékesebbé tenni.
2026. 06. 30. 23:00
Megosztás:

Erősödött a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban

Júniusban emelkedett a Conference Board gazdaságkutató intézet Egyesült Államokra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe.
2026. 06. 30. 22:30
Megosztás:

Csaknem 2500 baranyai álláskeresőnek segített eddig a kormányhivatal munkaerőpiaci programja

Csaknem 2500 baranyai álláskeresőnek segített eddig a kormányhivatal 2023. decemberben kezdődött európai uniós, munkaerőpiaci programja, amely a munkaerő-kínálat fejlesztését és bővítését célozza - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
2026. 06. 30. 22:00
Megosztás:

BlackRock BUIDL fogalma, jelentése és értelmezése: a tokenizált pénzpiaci alap működése

A BlackRock BUIDL a hagyományos pénzügyi rendszer és a blokklánc-technológia találkozásának egyik legfontosabb példája. Nem bitcoinhoz hasonló kriptovaluta, nem hagyományos stabilcoin, és nem is bárki által szabadon megvásárolható befektetési token. A BUIDL valójában egy rövid lejáratú amerikai állampapírokba és más likvid eszközökbe fektető intézményi alap digitális tulajdonjegye. Segítségével a befektetési alap részesedése blokkláncon tárolható, továbbítható és más digitális pénzügyi rendszerekbe is beépíthető.
2026. 06. 30. 21:30
Megosztás: