Együttműködési megállapodást kötött a Volvo és a Rába

tratégiai buszpiaci együttműködési megállapodást írt alá kedden Budapesten a svéd Volvo Bus Corporation és a Rába Járműipari Holding Nyrt.

Együttműködési megállapodást kötött a Volvo és a Rába

A megállapodást Stefan Guttman, a Volvo Bus Corporation európai üzletfejlesztésért felelős alelnöke és Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója írta alá a Parlamentben. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára köszöntő beszédében hangsúlyozta: a Rába-Volvo szövetség lendületet ad majd a magyar buszgyártásnak. A megállapodással lehetővé válik, hogy a legmodernebb buszok hazai gyártása kezdődjön meg a legfejlettebb technológia alkalmazásával, és az importtartalom teljes ellentételezésével.

 

Szijjártó Péter szerint a magyar és a svéd gazdaság egy-egy zászlóshajója köt egymással szövetséget, és a megállapodás megerősíti, hogy Magyarország Európa járműgyártásának egyik fellegvárává vált. Emlékeztetett arra, hogy hamarosan befejeződik például az Audi legutóbbi bővítése Győrben, az Opel nem sokkal az után hogy motorgyárat hozott létre, újabb bővítést tervez Szentgotthárdon, a Mercedes beruházása nyomán autóipari centrum jött létre Kecskeméten. Az államtitkár szerint a Rába-Volvo megállapodás nemcsak két nagyvállalat szövetsége, hanem a magyar gépjárműipar kisebb, nagyobb és közepes vállalkozásairól is szól, amelyek később beszállítóként részt vállalhatnak az együttműködésben.

A buszgyártás munkaigényes iparág, így a szövetség létrejöttével új munkahelyek is létrejönnek, nemcsak a Rábánál, hanem a beszállító magyarországi vállalkozásoknál is - mondta Szijjártó Péter. Hozzáfűzte: a szövetség megerősíti Magyarország külpiaci pozícióit is, hiszen jelentős exportnövekedést hoz, mivel a megállapodás értelmében a Rábának lehetősége nyílik a teljes import ellentételezésére.

A szövetség lehetővé teszi egy újabb gazdaságstratégiai cél gyorsabb elérését, vagyis hogy a Rába futóműüzletága regionális multivá váljon a lehető leggyorsabban - ismertette a külügyi és külgazdasági államtitkár. Úgy vélekedett, hogy a Rába-Volvo szövetség a magyar gazdaságpolitika újabb sikerpontja, és bizonyítja, hogy helyes volt az a kormányzati célkitűzés, amely szerint Magyarországnak Európa termelési központjává kell válnia, valamint hogy a Rába ismét nemzeti tulajdonba került.

Ewa Björling svéd kereskedelmi miniszter elmondta: meggyőződése, hogy Magyarország hasznára válik az együttműködés. Kifejtette, hogy a Svédország és Magyarország közötti kereskedelmi kapcsolatok folyamatosan bővülnek, Svédország Magyarországra irányuló exportja az utóbbi tíz évben majdnem megkétszereződött, a Magyarországról érkező import pedig háromszorosára nőtt.

 

Mindkét ország versenyképes akar maradni, ehhez hozzájárul a két versenyképes vállalat szövetsége - hangsúlyozta Ewa Björling. Elmondta: reméli, hogy a Volvo-Rába szövetség jó példája lesz a további hasonló együttműködéseknek.

Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a megállapodás elismerés a magyar járműipari hagyományoknak. A megkötött kereskedelmi, gyártási és ellentételezési szerződések megteremtik a lehetőségét annak, hogy fenntartható piaci igény esetén a Rába  a Volvóval szorosan együttműködve hazai gyártású járművekkel elégítse ki a tömegközlekedési szolgáltatók járműigényeit - hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató.    

A szerződő felek a Rába által gyártott termékek elsődlegessége mellett támogatják más magyarországi vállalatok termékeinek beépítését is, és ehhez kapcsolódóan kezdeményezik egy beszállítói kör fokozatos kiépítését, amelynek koordinálását a Rába látja el. A Rába jelenlegi infrastruktúráját továbbfejlesztve építi ki a szükséges gyártókapacitást - mondta Pintér István.

 

Ismertette: a szerződések rögzítik, hogy a felek közös célja a teljes körű ellentételezés, azaz a Volvo az importbeszerzések teljes értékét hazai termékek vásárlásával kompenzálja. Az ellentételezés nyomán új lehetőséghez jut a Rába csoport futómű üzletága, és tovább bővül a speciális járműgyártásban nagy hagyományokkal rendelkező jármű üzletág tevékenységi köre.

Pintér István emlékeztetett arra, hogy a Rába és a Volvo együttműködése több mint két évtizedre nyúlik vissza. A győri társaság futómű-komponenseket szállít a svéd gyártó prémium kategóriás tehergépjárműveihez.

Stefan Guttman, a Volvo európai üzemfejlesztésért felelős alelnöke kifejtette: a szerződés nagyon fontos a Volvo Bus Corporationnek, mert lehetőségük nyílik belépni a magyar piacra. Eddig is voltak kapcsolataik Magyarországgal, ezeket most meg kell erősíteni, intenzívebbé kell tenni a kereskedelmi és az ipari együttműködést is. A Rába és a Volvo is magas minőségű termékeket állít elő, ezt a megállapodás keretében továbbfejleszthetik. (MTI)


Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás: