Advertisement

CIG Pannónia - felkapták



CIG Pannónia - felkapták
A BÉT már erős forgalommal pöröghetett kedden, hiszen Amerika visszatért a kereskedők közé és ezzel hozott némi volatilitást a részvényeknek. Ma már az EU-s BMI adatok határozhatják meg a kereskedést és kimagasló értékek mellett okozhatnak ismét problémát a főbb papíroknak. A CIG Pannónia ellenben a nagyobb blue chipekkel ment egy erősebbet tegnap, de a nap végére elfáradt és csak +0,23%-ban fejezte be a keddet. Technikailag fontos lenne a 450 forintos támasz kialakítása és ha sikerülne, akkor innen megint felugorhat a jegyzés. Kétségtelen, hogy a CIG gyorsjelentése jól sikerült, az adózott eredmény 2,598 milliárd forint volt. Az egy részvényre jutó eredménye 40,8 forintra emelkedett az előző évi 11,6 forintról. A spekulánsok most arra várnak, hogy az eufória elég biztos-e, az tuti hogy a jelentés nem volt előre beárazva teljesen.

Hozzászólások

Komolyi piaci rést célzott meg a Xiaomi: minőségi mobilt elérhető áron

Nehéz dolga van manapság annak, aki okostelefont szeretne vásárolni magának, hiszen egyre több gyártó jelenik meg a piacon, köztük rengeteg ismeretlen, esetleg nyíltan kínai háttérrel, miközben a bejáratott márkák aktuális készülékei az árkategória tekintetében megfizethetetlen magasságokba emelkednek. A belépő szintű, megkérdőjelezhető minőségű termékek és a prémium kategóriának hívott presztízskészülékek között tehát kevesen biztosítanak megfelelő középutat, de a Xiaomi egyike azoknak a vállalatoknak, akik az olcsóság mellett mindmáig fontosnak tartják a minőséget és a tartósságot egyaránt.
2019. 12. 12. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új cég lép a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacára

Új cég lép a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalkozásokra létrehozott Xtend piacára, a tőzsde december 16-tól felveszi az értékpapírlistára a DM-KER Zrt. 1 millió darab, egyenként 500 forint névértékű - 500 millió forint össznévértékű - törzsrészvényét.
2019. 12. 12. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

60 éves a pécsi hőerőmű

Pécs Magyarország első olyan, megyei jogú városa, ahol a távfűtéshez felhasznált hőenergia teljes mértékben megújuló forrásból származik. Pedig nem volt ez mindig így, hiszen a város évtizedekig a hazai szénbányászat központja volt, és sokáig ennek ikonikus létesítménye volt az idén 60 éves pécsi erőmű. Azonban a városképet is meghatározó épületegyüttes másfél évtizede megkezdett korszerűsítése mostanra meghozta a gyümölcsét. Az immár a Veolia Energia Magyarország Zrt. érdekeltségbe tartozó Pannon Hőerőmű Zrt. ma már hazánk legnagyobb, tisztán megújuló energiaforrásokat hasznosító kogenerációs erőműve, amelyre Európa-szerte a fenntartható városi energiagazdálkodás gyakorlati megvalósulásának egyik legjobb referenciájaként tekintenek.
2019. 12. 12. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő kereslet és forgalom az ingatlanpiacon

Csökkenő kereslet és csökkenő tranzakciószámok hűtötték a kedélyeket a novemberi lakóingatlanpiacon. A két erősebb őszi hónap után hamarabb indult meg a szokásos év végi lejtmenet, ami szinte minden ingatlanpiaci mutatóban érezhető volt. A tavaly novemberi forgalomhoz képest 9%-os forgalomcsökkenés és a kereslet történelmi mélypontra zuhanása mellett az árak éves szinten ugyan egyre csökkenő mértékben, de még mindig emelkedtek az előző hónapban.
2019. 12. 12. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök késő délután a reggeli szintekhez képest.
2019. 12. 12. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új csúcson a BUX és az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 779,20 pontos, 1,75 százalékos emelkedéssel, 45 382,68 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön.
2019. 12. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel zártak a főbb európai részvénypiacok

Erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2019. 12. 12. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A GVH engedélyezte a Netrisk és a Biztosítás.hu egyesülését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt a Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Kft. (Netrisk) irányításszerzése a Biztosítás.hu Biztosítási Alkusz Kft. (Biztosítás.hu) felett.
2019. 12. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Abu-Dzabiban alapít új légitársaságot a Wizz Air

A magyar kötődésű Wizz Air Abu-Dzabiban alapít új diszkont légitársaságot - jelentette be az Abu-Dzabi Fejlesztési Holding csütörtökön.
2019. 12. 12. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lassít a NAV a digitalizációs fejlesztésekkel

Az online számlázó rendszer sikeres bevezetését követően további területeken indít technológiai fejlesztéseket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). 2020. július elsejétől minden belföldi adóalanyok közötti számláról online adatot kell majd szolgáltatnia a cégeknek, 2021 tavaszától akár a vállalkozások áfabevallási tervezetét is elkészítheti a hivatal. Az EY szakmai konferenciáján Czöndör Szabolcs a NAV főosztályvezetője kiemelte, hogy mindezzel párhuzamosan megkezdték egy még szélesebb körű ellenőrzési adatátadási kötelezettség előkészítési munkálatait is.
2019. 12. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Évtizedek óta nem látott méretű csőd!

Kínában a kötvényei átstrukturálása kényszerült egy állami tulajdonú nyersanyagkereskedő cég, miután nem tudta visszafizetni 1,25 milliárd dollárnyi kötelezettségét.
2019. 12. 12. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos kérdésre kell választ adnia a következő hónapoknak - Németh Dávid az iparról

A magyar ipar továbbra is dinamikusan növekszik, az októbert 6,1 százalékos növekedéssel zárta. A rendelésállomány alakulása alapján azonban a következő időszakban 4-5 százalékosra lassulhat a tempó, hacsak nem jön külső támogatás.
2019. 12. 12. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több kkv pártol át az Instagramra

Még mindig a Facebook a legnépszerűbb marketingeszköz a kkv-k körében, ám egyre többen döntenek az Instagram mellett a hatékonysága miatt. Hiába van bénítóan sok alternatíva online eszközökből, egyre emelkednek a költségek, ezért a kkv-k keresik az ingyenes vagy olcsó eszközöket – derül ki a Marketing Commando 1250 fő megkérdezésével készült online felméréséből.
2019. 12. 12. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter követi az OTP-t?

Egy vezető és egy erősnek mondható (korábbi vezető) van a magyar tőzsdén - vélik az ERSTE elemzői.
2019. 12. 12. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fiat Chrysler megállapodott a szakszervezetekkel

Az autóipari szakszervezet és a Fiat Chrysler képviselői megállapodtak egy új, négy évre szóló kompenzációs csomagban.
2019. 12. 12. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jön a válság? Így készülj, ha van céged, vállalkozásod!

Újabb gazdasági visszaesés közeleg, hazánkba azonban várhatóan lassabban és kevésbé markánsan gyűrűzhet be a recesszió, mint tíz évvel ezelőtt. Nem mindegy, hogyan reagálnak majd a családi cégek, mivel a hazai vállalati szektor 70%-a ezen cégekből áll. Az előny most náluk van, hiszen egy válságot már átéltek, ami három kulcstényezőre tanította meg őket: tudatos stratégiai és pénzügyi tervezés, fejlesztés és gyors reakció kell a sikeres túléléshez – hangzott el a K&H székházban szervezett családi vállalatok klubon.
2019. 12. 12. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így néz ki az USA gazdasága - legalábbis a FED szerint

Gyakorlatilag a papírformát hozta tegnap a Fed ülése. A várakozásokkal összhangban az 1,5-1,75% közötti sávban szinten tartották a kamatokat.
2019. 12. 12. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs még lecsengőben a hazai ingatlanpiac

Az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóingatlan Értéktérképének adatai szerint töretlen az ingatlanár növekedés a hazai piacon, idén az első három negyedévben országosan 14%-os emelkedés látható az előző év azonos időszakához képest. Nagyok a különbségek az ország területei között, van olyan megye, ahol az árak harmadukkal emelkedtek egy év alatt, néhol viszont 10%-kal sem. A lassulás és a piac átrendeződése elkerülhetetlen, de nem mindenhol és nem azonos mértékben.
2019. 12. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Anya, nagyi, nem igaz, hogy nem érted ezt a kütyüt!

Az okostelefontól kezdve a vezeték nélküli billentyűzetig a fiatalok lelkesen használják a XXI. századi technológiákat és élvezik azok minden előnyét. Sajnos úgy tűnik, hogy az idősebbek esetén nem ez a helyzet. A 16 évesnél idősebb gyermekeket nevelő magyar szülők 35% tartja magát a technológia terén újoncnak. Ezen szülők több mint a fele (52%-a) számolt be arról, hogy a gyermeke segítsége nélkül napi szinten küzd technológiai kihívásokkal. A fiatalabbak pedig tartanak attól, hogy az idősebb családtagok esetleg nem akkora technológiai zsenik, ezért segítségre szorulnak majd az eszközök és kütyük használatában. Ez azt jelenti, hogy a szülők és nagyszülők hiába keresik a legújabb technológiai vívmányokat a karácsonyfa alatt. A Kaspersky kutatásának eredménye azt mutatja, hogy az Y-generáció tagjai nem hajlandóak sokat költeni technológiai termékekre karácsonykor, mert attól tartanak, hogy teljes munkaidős technológiai tanácsadónak használja őket a család.
2019. 12. 12. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az arany ára emelkedett, a Citibank további emelkedést lát

Az arany 1.473 dollárig emelkedett tegnap, elsősorban a gyengülő dollárnak köszönhetően - olvashatjuk az ERSTE mai elemzői anyagában.
2019. 12. 12. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások: