Cameron 350 millió dollárt kaszál az Avatarral

James Cameron 350 millió dollárt (78 milliárd forintot) kaszál az Avatarral; rendező egyetlen filmmel ekkora összegű bevételre még soha nem tett szert.

Hollywoodi szakértők szerint Cameron - rendezőként, íróként és producerként - jelentős arányban részesedik a minden idők legnagyobb kasszasikerét eredményező filmből. Cameron bevételét nagy mértékben megdobta, hogy a DVD-eladások minden várakozást felülmúltak. A 20th Century Fox háromdimenziós sci-fijét 2009 decemberében mutatták be, és azóta világszerte 2,7 milliárd dolláros jegybevételt könyveltek el. A kétdimenziós DVD-, valamint Blu-Ray-lemezekből rekordmennyiség fogyott, és novemberben kerül boltokba a háromdimenziós DVD-változat.

 

A mozis sikernek sincs vége, a rendező és a 20th Century Fox a héten jelentette be, hogy augusztus végén új, bővített változatban kerül a filmszínházakba az Avatar; az eredetinél 8 perccel hosszabb verzióban új lényeket és akciójeleneteket láthat a közönség. Az új verziót kizárólag digitális 3D és IMAX 3D mozikban fogják vetíteni. Hosszabb távon pedig minden bizonnyal második és harmadik rész követi majd az Avatart, Cameron trilógiában gondolkodik. Az új epizódok gyártási költsége a tökéletesített 3D-s filmkészítési technikának köszönhetően várhatóan lényegesen kisebb lesz.

 

A Forbes magazin a napokban a második helyre sorolta James Cameront a leggazdagabb színészek, zenészek és a szórakoztatóipar más szereplőinek idei rangsorában. A Forbes 210 millió dollárra becsülte a rendező jövedelmét, amelynél lényegesen többet, 315 millió dollárt keresett Oprah Winfrey tévés sztár. Cameron előző nagy sikerű filmjével, a Titanic-kal állítólag 97 millió dollárt keresett. Ez az összeg is emelkedni fog. Cameron elárulta, hogy a filmet 2012 áprilisára - a luxus óceánjáró hajó elsüllyedésének 100. évfordulójához kötve - új, 3D-változatban is elkészíti. A rendező eddigi filmjei 5,75 milliárd dollár jegybevételt eredményeztek világszerte.

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos - írta az Agrárminisztérium (AM) MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében
2025. 07. 28. 07:00
Megosztás:

Jakab Roland: a digitális innováció érdekében léptem be az első Digitális Polgári Körbe

A digitális innováció, az ország digitális fejlődésének támogatása, az országépítés és alkotás érdekében fogadta el Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója Orbán Viktor miniszterelnök felkérését az első Digitális Polgári Körben történő részvételre. Erről a vezérigazgató vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2025. 07. 28. 06:00
Megosztás:

Az azeri hagyományok is bemutatkoznak az idei Mesterségek Ünnepén

Augusztus 17. és 20. között a Budai Vár polgárvárosi részén rendezik meg Magyarország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét, melynek díszvendége Azerbajdzsán lesz. A rendezvény fókuszába idén a népi ékszer és viselet kerül.
2025. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Emlékérmét bocsát ki a jegybank Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából

Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) emlékérmét bocsát ki - tudatta a jegybank közleményben az MTI-vel vasárnap.
2025. 07. 28. 04:00
Megosztás:

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: magyar helikopter indult Bulgáriába az erdőtüzek elleni küzdelem támogatására

A Magyar Honvédség (MH) egyik H225M helikoptere indult Bulgáriába, hogy segítsen az ottani erdőtüzek megfékezésében. Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár járműve a tűzoltások során használt BambiBucket-tel, valamint minden szükséges felszereléssel és a személyzettel vasárnap 14 óra 45 perckor szállt fel Szolnokról - mondta a honvédelmi miniszter a tárca MTI-hez vasárnap eljuttatott közleménye szerint.
2025. 07. 28. 03:00
Megosztás:

Augusztus elsején kezdődik a csengeri CSAK! fesztivál és workshop

Augusztus 1. és 10. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozat középpontjában az idén a filmművészet áll.
2025. 07. 28. 02:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: megállapodás született az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan

Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan – jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap Skóciában, Donald Trump amerikai elnökkel folytatott egyeztetését követően.
2025. 07. 28. 01:00
Megosztás:

Ismét Magyarországon tartják a guppi tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását

Ismét Magyarországon tartják a guppi akváriumi díszhal tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását, július 31. és augusztus 2. között Pakson rendezik meg a versenyt, tíz országból mintegy 30 tenyésztőtől 60 trió - 3 tökéletesen egyforma guppi hím - nevezésre számítanak a szervezők - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.
2025. 07. 28. 00:05
Megosztás:

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség a fővárosban

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség szerdán és csütörtökön a fővárosban; 63 vezetővel szemben intézkedtek - közölték a police.hu oldalán vasárnap.
2025. 07. 27. 23:00
Megosztás:

Jövő héten nem túl meleg idő várható néhol záporokkal, zivatarokkal

A jövő hét elején több helyen lehet csapadék, akár felhőszakadás, később nem túl meleg, gomolyfelhős-napos idő várható néhol záporokkal, zivatarokkal - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 07. 27. 22:00
Megosztás:

Lemondott az új román kormány korrupciós botrányba keveredett miniszterelnök-helyettese

Bejelentette lemondását vasárnap Dragos Anastasiu, az egy hónapja beiktatott román kormány egyik miniszterelnök-helyettese, akiről kiderült, hogy nyolc éven át "védelmi pénzt" fizetett egy korrupcióért bebörtönzött adóellenőrnek.
2025. 07. 27. 21:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági együttműködésnek

Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági kapcsolatoknak, hazánk kiváló példa arra, hogy menyit is lehet profitálni a keleti és a nyugati vállalatok közötti kulturált, civilizált együttműködésből - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.
2025. 07. 27. 20:00
Megosztás:

Izrael naponta tízórás "humanitárius szünetet" tart a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át "humanitárius szünetet" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.
2025. 07. 27. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 07. 27. 18:00
Megosztás:

Coca-Cola vagy PepsiCo: melyik üdítőóriás a jobb befektetés?

Bár az amerikai gyorsjelentési szezon még csak most kezdődött, a két legnagyobb üdítőipari rivális, a PepsiCo (NASDAQ: PEP) és a Coca-Cola (NYSE: KO) már közzétette a 2025 második negyedévére vonatkozó eredményeit. A szénsavas italok csökkenő népszerűsége, valamint a Pepsi esetében a nassolnivalók iránti kereslet visszaesése visszafogott növekedést eredményezett.
2025. 07. 27. 17:00
Megosztás:

KIM: mikrotanúsítványok a szakképzésben is

A legfrissebb jogszabályváltozások új lehetőségeket teremtenek a szakképzésben, hogy a mikrotanúsítványokkal a rendszer gyorsabban és rugalmasabban reagálhasson a munkaerőpiac igényeire - tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel vasárnap.
2025. 07. 27. 16:00
Megosztás:

Kevés olyan hagyomány tudott két évszázadot átívelően megmaradni, mint az Anna-bál

Kevés olyan hagyomány van, amely két évszázadot átívelően is meg tudott maradni nemcsak külsőségeiben, hanem szellemében és méltóságában is - méltatta az Anna-bált annak szombati balatonfüredi megnyitóján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.
2025. 07. 27. 15:00
Megosztás:

Jogalkotási baki: megszűnt az adómentesség a négygyermekes idősebb anyáknál

A családi pótlékra vonatkozó új törvényi definícióval sikerült az állítólagos szándék ellenére törölni az idősebb négy vagy többgyermekes anyák adómentességét.
2025. 07. 27. 14:00
Megosztás:

18 ezer munkahely veszett el a kaliforniai gyorséttermekben a minimálbér-emelés után

Visszaesett a foglalkoztatottak száma Kalifornia gyorséttermeiben, miután az államban törvény kötelezte a foglalkoztatókat a minimális órabér emelésére 2024-ben – derül ki egy friss gazdasági elemzésből.
2025. 07. 27. 13:00
Megosztás:

Már több mint 500 ezer járóbeteg időpontot foglaltak digitálisan a betegek

Már több mint 500 ezer járóbeteg időpontot foglaltak le digitálisan a betegek - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.
2025. 07. 27. 12:00
Megosztás: