Cameron tovább riogat a gazdasági visszaeséssel - joggal...

David Cameron brit miniszterelnök szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni azoknak a pénzügyi intézményeknek az érveit, amelyek a brit EU-tagság esetleges megszűnésének súlyos gazdasági következményeire hívják fel a figyelmet. Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) vezetője szerint azonban ugyanezek az intézmények már korábban is sokszor téves előrejelzéseket adtak hasonló horderejű kérdésekben.

Cameron tovább riogat a gazdasági visszaeséssel - joggal...

A két politikus az ITV brit kereskedelmi tévé kedd esti műsorának vendége volt. A kétszáz fős stúdióközönség a brit EU-tagságról június 23-ra kiírt népszavazással összefüggő kérdésekről faggatta őket. A kormányfő és a UKIP vezetője egymással közvetlenül nem vitázott, és nem is egyszerre álltak a közönség elé. Cameron a kormány álláspontjának megfelelően az EU-tagság fenntartásának szükségességét hangsúlyozta, míg Farage pártja EU-ellenes politikájával összhangban a kilépés mellett érvelt.

 

Cameron kijelentette: egyedülálló az a konszenzus, amellyel a vezető globális pénzügyi intézmények és szakértők kiállnak a brit EU-tagságért. A közgazdászok 90 százaléka szerint ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, azt a brit gazdaság megszenvedné. Ugyanezt mondja a brit jegybank kormányzója, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a fejlett ipari országok Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezete (OECD) is, nem kizárva a recesszió lehetőségét sem - hangsúlyozta.

 

CIKKÜNK: Kell hinni a riogatásnak?

 

Kijelentette: felelőtlenség lenne, ha miniszterelnökként nem hívná fel erre a választók figyelmét . Az IMF-et, az OECD-t és a többi nemzetközi pénzügyi-gazdasági intézményt "azért fizetik", hogy figyelmeztessék a miniszterelnököket, ha hazájukat gazdasági kockázatok fenyegetik - tette hozzá, utalva Farage-nak arra a megjegyzésére, hogy e szervezetek nem függetlenek, hanem az egyes kormányok fizetik őket. Farage ugyanakkor hangsúlyozta: az euró születése idején ugyanezek a szervezetek és szakértők azt jósolták, hogy ha Nagy-Britannia nem csatlakozik a valutaunióhoz, akkor leáll a brit gazdaságba irányuló működőtőke-beáramlás, és bezárhat a londoni City pénzügyi központja. "Ugyanez a banda most ugyanilyen retteneteket jósol" arra az esetre, ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, de "tévedtek akkor is, és tévednek most is" - mondta a UKIP vezetője.

 

A bevándorlásra vonatkozó kérdésekre Farage kijelentette: az EU 2004-ben végrehajtott keleti bővítése után drámai mértékben megugrott a munkaerőkínálat a brit gazdaságban, és ez leszorította a béreket. Hozzátette: nincs még egy olyan szabályozási rendszer a világon, amely az áruk és szolgáltatások szabad áramlása mellett az akadálytalan bevándorlást is előírná. David Cameron azonban hangsúlyozta: az EU-n belüli szabad munkaerőáramlás sem azt jelenti, hogy "valaki idejön és mások adójából él", hanem azt, hogy az EU-társállamokból érkező munkavállalóknak dolgozniuk kell, és csak utána vehetnek igénybe szociális juttatásokat. Felidézte, hogy a szabályozási reformokról Brüsszellel folytatott tárgyalások eredményeként a külföldi EU-munkavállalóknak négy évet kell folyamatos munkaviszonyban eltölteniük, mielőtt a brit szociális ellátórendszer szolgáltatásainak teljes köréhez hozzáférnének, és aki érkezése után hat hónappal sem talál magának állást, annak távoznia kell Nagy-Britanniából.

 

Az unión belüli nemzetállami szuverenitás mértékére vonatkozó kérdésre a brit kormányfő kijelentette: a brit parlament most is szuverén, a brit kormány által előterjesztett törvényjavaslatokról dönt. Hozzátette: aggasztja az a lehetőség is, hogy ha Nagy-Britannia távozik az EU-ból, akkor Skóciában újabb függetlenségi népszavazást tarthatnak. Cameron ezt most először ismerte el nyilvánosan. Skóciában 2014 szeptemberében rendeztek népszavazást a függetlenségről, de akkor az elszakadást ellenző tábor győzött. A skót kormány azóta többször utalt az újabb függetlenségi referendum lehetőségére, ha a június végi népszavazás eredményeként Nagy-Britannia távozna az EU-ból.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: