Ciprus után más kis eurógazdaságok is meginoghatnak

Ciprus megmutatta, hogy még a legkisebb eurógazdaságok is képesek megingatni az egész valutauniót, és nem lenne meglepő, ha több más kis euróövezeti tagország, például Szlovénia, Szlovákia, Málta, sőt akár Luxemburg is "sorra kerülne" - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

Az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics közgazdászainak előrejelzése szerint a legnagyobb valószínűséggel Szlovénia lesz a következő olyan eurógazdaság, amelyik külső pénzügyi segítségre szorul. Szlovénia esetében máris egyértelmű jelei vannak a piaci stresszhelyzetnek: a szlovén állampapírhozamok két hét alatt 4,5 százalékról 6,5 százalékra emelkedtek. A Capital Economics elemzői szerint jóllehet a szlovén bankszektor sokkal kisebb, mint a ciprusi, a nem teljesítő kinnlevőségek rátája azonban eléri 15 százalékot, a három legnagyobb szlovén bank esetében pedig meghaladja a 20 százalékot.
    

A nem teljesítő hitelállomány rátája ráadásul várhatóan még tovább emelkedik, tekintettel arra, hogy a szlovén gazdaság teljesítménye az idén legalább 2 százalékkal visszaesik - jósolták a Capital Economics londoni elemzői. A cég felidézi, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemrégiben ismertetett becslése szerint a szlovén kormánynak legalább egymilliárd eurót kell előteremtenie a bankok feltőkésítéséhez; ez a szlovén hazai össztermék 3 százaléka. A Capital Economics szakértői szerint azonban a szlovén kormány számára valószínűleg nehézségeket okoz majd a szükséges összeg előteremtése, és ezért külső segítségkérésre kényszerülhet. Szlovénia esetében más nagy londoni házak is ugyanezt jósolják.

 

A Commerzbank - az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató csoport - befektetőknek összeállított, minap Londonban ismertetett helyzetértékelése szerint Szlovénia most már ugyanolyan problémákkal küszködik, mint az euróövezeti periféria országai: gazdasága és bankjai az ingatlanpiaci árbuborék kipukkadásának következményeitől szenvednek, romlik a szlovén gazdaság versenyképessége, az államháztartás pedig "kicsúszott az ellenőrzés alól". A Commerzbank elemzői kétlik, hogy Szlovénia képes lesz egyedül gyógyírt találni problémáira, és azt valószínűsítik, hogy az ország az idei második félévben külső pénzügyi segítséget kér.

 

A Capital Economics szerdai londoni elemzése szerint Málta is a piac figyelmének középpontjába kerülhet. A máltai bankrendszer hasonlónak tűnik a ciprusihoz, a bankszektor rendszerszintű eszközállománya meghaladja a máltai GDP-érték 700 százalékát, és a nem rezidens betéttulajdonosok aránya 60 százalék feletti. Igaz, hogy a máltai bankszektorban külföldi bankok dominálnak, amelyek a csoporton belüli likviditáskezelésre használják a máltai bankrendszert, jóval kisebb kockázatot támasztva így, mint amekkorát a most felszámolt ciprusi Laiki bank jelentett a helyi bankszektorra.

 

Ha azonban valamelyik külföldi tulajdonú nagybanknál mégis fizetőképességi problémák támadnak, az elsöpörheti a máltai betétbiztosítási alapot, és a betétesek gyorsan kimenekülhetnek az országból, mivel - csakúgy, mint Cipruson - a máltai bankok portfolióiban kevés az olyan adósságpiaci befektetési eszköz, amelyet át lehetne strukturálni, még mielőtt a betétesek megtakarításaira kerülne a sor - áll a Capital Economics szerdai londoni elemzésében. A ház szakértői szerint a luxemburgi bankrendszerbe vetett bizalom is meginoghat, tekintettel arra, hogy a banki eszközállomány meghaladja a luxemburgi GDP-érték kétezer százalékát. Igaz, hogy itt is a legtöbb bank külföldi tulajdonú, és a tulajdonos bankok a bankcsoporton belüli tevékenységre összpontosítanak, ám a luxemburgi gazdaság sincs elszigetelve az esetleges tőkeáramlási felfordulásoktól.
    

A Capital Economics szerint Észtország és Szlovákia is megszenvedheti a kis eurótagországokkal szembeni befektetői aggályokat. Észtország bankrendszerének finanszírozásáról a hagyományosan stabil észak-európai tulajdonos bankok gondoskodnak, és az észt költségvetési pozíció nagyon erős, Szlovákiában pedig az euróövezet legkisebb bankrendszere működik, és a szlovák gazdaság az euróövezeti válság közepette is robusztus növekedést produkált. Ezzel együtt is azonban ha Cipruson történtek nyomán általánosan felerősödik a kisebb eurógazdaságokkal kapcsolatos piaci aggodalom, akkor e két gazdaság is sebezhetővé válhat a járványhatásoktól - vélekedtek szerdai elemzésükben a Capital Economics londoni szakértői. (MTI)


Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás: