Családi örökségek - több az adósság, mint a haszon

A gazdasági válság egyik sokat mondó jeleként egyre több francia mond le a családi örökségéről, mert azon több a teher, mint a haszon.

Ehhez az aktushoz hivatalos űrlapot kell benyújtani a közigazgatási bíróságon. A gyászoló család az elhunyt idős szülő vagy rokon által hagyományozott javak átvizsgálásakor mind gyakrabban jön rá arra, hogy a párna alatt nem pénz rejtőzik, hanem megannyi kifizetetlen számla részletre vásárolt javak vagy ápolási költségek után - közölte riportjában a Le Monde című párizsi napilap. - Ha nincs mit eladniuk a megboldogult által felhalmozott adósság kifizetésére, nem marad más megoldás, mint lemondani a hagyaték átvételéről.

 

A francia igazságügyi minisztérium adatai szerint 2004 és 2010 között azok száma, akik az adott évben visszautasították az örökséget, 50 031-ről 67 249-re emelkedett, ami 33,5 százalékos növekedés - de 2011 az eddigi részadatokból kikövetkeztethetően ezen a téren új rekordot fog hozni. Nancy közigazgatási bíróságán például, amelynek illetékessége 450 környező településre terjed ki, 2009-ben 894-en döntöttek így - ez volt az eddigi csúcs -, ám idén már november közepén több mint nyolcszázan cselekedtek hasonlóképpen, így az év végén bizton többen lesznek, mint két éve.

 

Bár ezt a lépést nem egyszer személyes vagy családi meggondolások is indokolják, Romaric Pierre jegyző szerint az esetek 90 százalékában az elhunyt adósságai magyarázzák az örökösök döntését. A magas megélhetési költségek, a lakbér és az energia ára mindinkább megterheli a családok költségvetését, ezért egyre többen folyamodnak hitelekhez, kölcsönökhöz nem csupán az aktív családtagok, de a nyugdíjasok körében is. A francia nemzeti bank, a Banque de France márciusban kiadott legutóbbi felmérése szerint 2010-ben a súlyosan eladósodott személyek 23 százaléka volt 55 éven felüli. 2001-ben még csak 13 százalékuk került ebbe a kategóriába.

 

"A nagy adósságokat felhalmozó idős embereknek csaknem a fele rendelkezik valamilyen ingatlannal, és 2013-ig várhatólag el fogja veszíteni azt" - mondta a Le Monde-nak Jean-Louis Kiehl, a Cresus segélyszervezet elnöke. A szeniorok válnak a legkönnyebben függővé a megújítható és a fogyasztási hitelektől, amelyeket különböző pénzügyi szolgáltatók kínálnak. Átlagosan is igen magas, 72 százalék azok aránya, akik ilyen kölcsönt vesznek igénybe, de a 65 éven felüliek 84 százaléka folyamodik ehhez az eszközhöz a Cresus szerint. A fogyasztási hitelekhez igénybe vehető életbiztosítással csak kevesen élnek, így amikor ezek az emberek meghalnak, a hitel még érvényes, és ha az örökösök nem mondanak le az őket megillető részről, az arra terhelt hitelt nekik kell tovább fizetniük.

 

Joel Fauré, a toulouse-i közigazgatási bíróság illetékese szerint a rokonok által visszautasított örökségeket átlag 20 ezer eurótól 60 ezer euróig (6-18 millió forint) terjedő teher sújtotta az utóbbi időkben. Ennyit az esetek jó részében nem biztosít az ingatlan vagy ingóság értékesítése, nem beszélve arról az esetről, amikor 300 ezer euróra rúgott a teher. Az idős családtag ingatlanát nem egyszer már korábban eladták az orvosi, ápolási, menhelyi költségek fedezésére, így annak halálakor az "örökség" vagy már elfogyott, rosszabb esetben pedig már csak kifizetetlen tartozásokból, számlákból áll.

 

Nem árt az elővigyázatosság: így például bizonyos esetekben az idős személy otthoni ápolásához vagy elhelyezéséhez nyújtott hozzájárulást az illető halála után a családnak vissza kell fizetnie, ami időzített bombának bizonyulhat. Igaz, az örökösnek négy hónap áll rendelkezésére az elhunyt anyagi helyzetének felmérésére és akár 10 év is ahhoz, hogy véglegesen nyilatkozzon a hagyaték elfogadásáról vagy az arról való lemondásról. Ha az utóbbi mellett dönt, a pénzügyi hatóságok próbálkozhatnak azzal, hogy a hagyaték értékesítésével valamennyi pénzt visszanyerjenek a hitelezők kifizetésére. (MTI)


Az INA és a Petrol korlátozta az egyszerre tankolható üzemanyag mennyiségét Horvátországban

Az INA horvát és a Petrol szlovén olajipari vállalat átmenetileg 300 literben korlátozta az egy tranzakcióval tankolható üzemanyag mennyiségét horvátországi töltőállomásain a nyári idegenforgalmi szezonban megnövekedett kereslet miatt - közölték pénteken a társaságok.
2026. 07. 25. 17:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés

Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település irányába lesz könnyebb az eljutás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 07. 25. 16:00
Megosztás:

Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről

Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) PR-munkatársa az MTI-t.
2026. 07. 25. 15:00
Megosztás:

Hétfőn tárgyalja a szerb parlament a kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Rendkívüli ülést tart hétfőn a szerb parlament, amelynek egyetlen napirendi pontja a Djuro Macut vezette kormány elleni bizalmatlansági indítvány megvitatása, és az arról szóló szavazás lesz.
2026. 07. 25. 14:00
Megosztás:

Berobbant a Robinhood új Ethereum-hálózata

Kevesebb mint három héttel a nyilvános indulás után már 400 millió dollár fölé emelkedett a Robinhood Chain protokolljaiban lekötött kriptoeszközök értéke. A látványos rajt komoly érdeklődést jelez, ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy tartós ökoszisztéma épül-e, vagy elsősorban a kezdeti spekuláció és a mémcoin-kereskedés hajtja a forgalmat.
2026. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Újabb sztrájk lehet a Hannon Systems Hungary székesfehérvári és pécsi telephelyén

A Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári és pécsi telephelyén működő sztrájkbizottság és a munkáltató között 2026. július 23-án újabb egyeztetésre került sor. A tárgyaláson a munkáltató jelezte, hogy szeretné elkerülni a további munkabeszüntetéseket, ezért kész a tárgyalások folytatására. Ugyanakkor egyértelművé tette azt is, hogy a sztrájk alapját jelentő bérkérdésben nem kíván változtatni korábbi álláspontján: továbbra is legfeljebb a székesfehérvári telephelyen 4, a pécsi telephelyen pedig 4,5 százalékos béremelést tart elégségesnek.
2026. 07. 25. 12:00
Megosztás:

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. 07. 25. 11:00
Megosztás:

„Legolcsóbb”, „legjobb”, „leggyorsabb”, „legfinomabb” – óvatosan az elsőségi állításokkal!

A piacelsőségi állítások a magas kockázatú reklámállítások közé tartoznak a versenyjogi fogyasztóvédelem területén, mivel alkalmasak arra, hogy a versenytársakhoz viszonyított kiemelkedő piaci pozíciót sugallják a fogyasztók számára. Ezért alkalmazásuk csak akkor jogszerű, ha pontosak, hitelesek és objektív bizonyítékokkal alátámasztottak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legújabb tájékoztató kiadványában segít a fogyasztóknak kiszűrni a megtévesztő jellegű piacelsőségi állításokat, valamint ezúttal iránymutatást nyújt a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen jellegű szlogenek megfelelő alkalmazásához.
2026. 07. 25. 09:00
Megosztás:

10 nap kultúra – elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye

Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának.
2026. 07. 25. 08:30
Megosztás:

A kínai Geely Holding rekordszámú járművet értékesített az első fél évben

A Geely Holding Group rekordszámú, 1 934 842 járművet értékesített az idei év első hat hónapjában - áll a cég MTI-hez pénteken eljutatott közleményében, amely szerint a vállalat immár a világ 7. legnagyobb járműgyártója.
2026. 07. 25. 08:00
Megosztás:

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 07. 25. 07:00
Megosztás:

A kormányzat megtette feljelentését az Eximbank ügyeiben

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen - tudatta a tárca pénteken, egy nappal azt követően, hogy hírt adott a feljelentési szándékáról az intézményben folytatott átvilágítás alapján feltárt visszás ügyletekben.
2026. 07. 25. 06:00
Megosztás:

Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor

Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A várakozások javulása minden cégméret esetében megfigyelhető a K&H kkv bizalmi index második negyedéves adatai alapján; a legjelentősebb elmozdulást a legnagyobb cégeknél mérték.
2026. 07. 25. 05:00
Megosztás:

25 éve segíti a hallgatók felsőoktatási tanulmányait a diákhitel rendszere

Már több mint félmillió hallgató tanulmányait segítette a Diákhitel Központ. A Társaság 25 évvel ezelőtt jött létre annak érdekében, hogy anyagi helyzettől függetlenül minden tanulni vágyó fiatalnak legyen lehetősége bekapcsolódni a felsőoktatásba. Célunk, hogy a jövőben termékeink minél kedvezőbb kamatozással és a folyamatosan változó hallgatói igényekhez igazodó feltételekkel legyenek elérhetők. Olyan megoldásokon dolgozunk, amelyek hatékonyan segítik a fiatalokat tanulmányaikban és céljaik elérésében.
2026. 07. 25. 04:00
Megosztás:

Nem várt változások a munkaerőpiacon júniusban

2026 júniusában 4 millió 646 ezer fő alá csökkent a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt így több, mint 8 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma, tavaly júniushoz képest ez több, mint 30 ezer fős visszaesést jelent. A munkanélküliek száma több, mint 5 ezer fővel 214 ezerre nőtt, a havi munkanélküliségi ráta 4,4%-ra emelkedett, amely magasabb az általunk és a konszenzus által is várt 4,3%-nál. A munkanélküliségi ráta április-június között 4,5%-on alakult.
2026. 07. 25. 03:00
Megosztás:

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási gép is komoly válsághelyzetet okozhat.
2026. 07. 25. 02:00
Megosztás:

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel!

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer nélkül térjen haza a patikából. Pedig a legtöbb készítmény kiváltásához már nincs szükség hagyományos receptre: az eRecept gyorsabb, biztonságosabb és sok esetben egyszerűbb megoldást kínál.
2026. 07. 25. 01:00
Megosztás:

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója

Ságodi Attilát nevezte ki a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatójának pénteken a gazdasági és energetikai miniszter.
2026. 07. 25. 00:05
Megosztás:

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél

Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 07. 24. 23:00
Megosztás:

Milliárdok is múlhatnak a vagyonértékelésen

A vagyonadó bevezetése a kormány egyik kiemelt választási ígérete volt, a részletszabályok kidolgozása jelenleg is zajlik. A várható költségvetési bevételekről jelentős eltérés mutatkozik: egyes szakértői számítások 150–200-, míg kormányzati várakozások akár 600 milliárd forintos éves adóbevétellel számolnak. A Niveus szerint az eltérés egyik meghatározó tényezője lehet, hogy milyen eszközöket vonnak be az adóztatás alá, illetve, hogy a szabályozásban milyen értékelési módszertant alkalmaznak a különböző vagyonelemek – különösen a nem tőzsdei vállalkozásokban lévő részesedések esetében.
2026. 07. 24. 22:00
Megosztás: