Csőd közelébe jutott a teniszszövetség

Márky Jenő, a júniusi női tenisztorna jogtulajdonosa szerint a magyar szövetség (MTSZ) a csőd közelébe jutott - áll abban az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában, amelyben reagált az MTSZ honlapján hétfőn megjelent cikkre.

Csőd közelébe jutott a teniszszövetség

"Úgy tűnik, Richter Attila főtitkár úr nem veszi tudomásul, hogy az utóbbi négy év nemzetközi versenyeinek átgondolatlan helyszínkijelölése, illetve a rendezési költségek irreális nagysága a kimagasló eredményt elért hazai játékosok és a tenisztársadalom jelentős részének a tiltakozását váltotta ki" - jelentette ki Márky Jenő. "Erre reflektálva a magyar kormány megvizsgálta az állami támogatások rendszerét a kiemelkedő teniszversenyek magyarországi megrendezését illetően, figyelembe véve az MTSZ, az Emmi és a miniszterelnök által felkért Markovits László vezetésével felállított szakmai csoport állásfoglalását. Ez alapján a magyar kormány úgy döntött, hogy a gazdaságosabban megrendezhető júniusi Hungarian Grand Prix (HGP) WTA-verseny Bukarestből való hazahozatalát támogatja. A február 18-án érvénybe lépett kormányhatározatnak meg tudtam felelni már az idei budapesti rendezést illetően is, de az MTSZ mindent megtett, hogy - akár Magyarország kárára is - megakadályozza a határozat teljesülését."
   
A Római Teniszakadémia (RTA) vezetője a továbbiakban tételesen cáfolta az MTSZ honlapján megjelent állításokat. Többek között kifejtette, hogy a februári, fedettpályás Hungarian Ladies Openen a magyar játékosok számára csak korlátozott számú szabadkártya áll rendelkezésre, és párhuzamosan az egyik legnagyobb torna zajlik Dubajban, így nehéz jó játékosokat megszerezni. A rendkívül magas bérleti díj mellett a marketing-bevételek 15-20 százalékát is át kell adni jutalékként a verseny amerikai tulajdonosának. Az eseményt ráadásul az állam évi 600 millió forinttal támogatta, ennek ellenére az MTSZ a 2018-as költségvetését 770 milliós veszteséggel zárta.
   
Márky Jenő felvetette, hogy klubok, edzők, bírók és alvállalkozók hónapok óta várják fizetségüket 100 milliós nagyságrendben, noha a magyar kormány minden eddiginél nagyobb összegű támogatást nyújt a sportágnak.
    

Arra az állításra, hogy a szövetség szerződése lejárt a februári torna jogtulajdonosával, az IMG-vel, és azóta sincs aláírt kontaktus, Márky Jenő közölte: a WTA vezérigazgatója, Steve Simon írásban igazolta, hogy az MTSZ és az IMG megállapodott a torna folytatásáról, továbbá Richter Attila jelentkezett be tornaigazgatónak.
   
Az RTA első embere kifejtette, az IMG annak köszönheti a verseny sikeres bérbeadását, hogy a magyar kormány pénzügyi fedezetet biztosított az MTSZ költségeire. Jelenleg viszont az MTSZ a kormányhatározattal szemben, háttérmegállapodással próbálja Budapesten tartani a versenyt és az amerikai felet pénzügyi segítséggel kecsegteti.
   
A szövetség állítására, miszerint az MTSZ az állammal közösen megvásárolta volna tőle a jogviszonyt 2012-ben, és legalább öt évig a jogtulajdonos pályáján rendezte volna a HGP-t, a tornát Bukarestbe vivő Márky Jenő kijelentette: a szövetség nem megvásárolni, hanem átvenni akarta a versenyt, mivel ajánlatot soha nem kapott.
   
"A 2013-as rendezéshez hitelt kellett felvennem, így jeleztem az Emminek, hogy a továbbiakban csak állami garanciával tudom a versenyt lebonyolítani. Az Emmi 70 millió forintot különített el a 2014-es eseményre, ennek folyósításához az MTSZ támogatására lett volna szükség, amely úgy nyilatkozott, hogy ez a torna nem fontos szakmailag, és inkább kisebb versenyek megrendezésében gondolkozik" - fejtette ki Márky Jenő, majd rátért a 2017-ben debütált budapesti férfi tornára.
   
"A továbbiakban Richter Attila a világ egyik legtapasztaltabb versenytulajdonosával, Ion Tiriac-kal állapodott meg egy ATP-torna bérléséről a Margitszigetet jelölve meg lehetséges helyszínként, amelyre nem rendelkezett a fővárostól sem elvi, sem építési, sem projektengedéllyel. Az MTSZ úgy sodorta kényszerhelyzetbe a kormányzatot, hogy nem volt kellőképpen előkészítve a megfelelő helyszín. Ezután jött a Mikoviny utcában, lakóövezetbe bezsúfolt verseny, amelyet a forgalomelterelés és a parkolóhelyek hiánya miatt lakossági felháborodás fogadott, és a Nemzeti Edzés Központnak még használatba vételi engedélye sem volt akkor. Következett 2018-ban a Kopaszi-gátnál felépített ideiglenes pálya, amely azzal a feltétellel kapott zöld lámpát, hogy az őszi Davis Kupának is otthont ad. Utóbbira végül a Lurdy Ház parkolójában került sor, majd idén már a Sport11 központ volt az ATP-torna házigazdája."
   
Márky Jenő közölte, az MTSZ főtitkára saját magát nevezi ki a kiemelt nemzetközi versenyek tornaigazgatójának, ami mind szakmailag, mind pénzügyileg összeférhetetlen. "Saját magát ellenőrzi, ami az állami támogatási rendszerben elfogadhatatlan. Ezért fordulhat elő, hogy a kormánydöntés ellenére egy garanciák és helyszín nélküli hátsó megállapodást tud kötni, melynek súlyos anyagi következményei a magyar tenisztársadalom és a hivatalos szervek elől rejtve maradnak. Ki ad engedélyt a szerződéskötésre és a több százezer eurós utalásra, például az IMM Holding brazíliai cégnek, amely nem az amerikai sportmenedzser cég tulajdona? Teljes felelősséggel jelentem ki, hogy az MTSZ csőd közeli helyzetét az is okozza, hogy nemzetközi események állami támogatási díjából fedezi a legégetőbb, nem nyomon követhető kiadásokat. Hogy következhetett be a 770 milliós hiány, amikor a magyar kormány minden költséget kifizet a nemzetközi eseményekre?"
   
Az RTA vezetője szerint Richter Attila főtitkár minden erővel a kormányhatározat és a magyar érdekek ellen dolgozik azzal, hogy egy minden szempontból előnytelenebb és rendkívül drága versenyt akar továbbra is az országra kényszeríteni, ellehetetlenítve ezzel a 18 éven át megrendezett, állandó budapesti helyszínnel rendelkező, korlátok nélküli, jó időpontban sorra kerülő verseny visszakerülését.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: