Csökken az alkoholfogyasztás Szlovákiában

Folyamatosan csökkent az alkoholos italok forgalma Szlovákiában, tíz év alatt 12 százalékkal, 20 év alatt pedig több mint 21 százalékkal esett vissza az alkoholtartalmú italok iránti kereslet - adta hírül a Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap pénteken.

A legutóbbi kimutatások szerint Szlovákiában egy lakosra évente átlagosan kevesebb mint 95 liter alkoholtartalmú ital jut, ez 1992-ben még több mint 120 liter volt. Az alkoholfogyasztási statisztikában hosszú távon leginkább a sörfogyasztás esett vissza. Míg 20 évvel ezelőtt az átlagos szlovákiai lakos éves sörfogyasztása még meghaladta a 90 litert, tavaly már csak 70 liter volt.

 

Húsz év alatt hasonló mértékű volt az égetett szesz fogyasztásának visszaesése is. Ugyanebben az időszakban a legkevésbé a borok iránti kereslet csökkent. Bár az elmúlt húsz év során az egyes éveket összehasonlítva meglehetősen ingadozott, hosszú távon viszont enyhe emelkedést mutatott a borfogyasztás. Elemzők szerint ugyanakkor a statisztikák nem teljesen egyértelműek, mert nem számolnak a háztájiban készült bor és a házilag előállított tömény alkohol mennyiségével sem.

 

A háztájiban készült alkoholos italok térnyerésére, valamint a fogyasztási szokások megváltozására utal az a tény is, hogy 10 év alatt egyharmadával csökkent a szlovákiai vendéglátósok alkalmazottainak a száma. Míg 2001-ben az országban működő éttermek, kocsmák és más vendéglátó ipari egységek még több mint 41 ezer embernek adtak munkát, addig a tavalyi év végén ebben a szektorban már csak valamivel több mint 28 és fél ezren dolgoztak. (MTI)

Szerbia tovább csökkenti a kőolajszármazékok jövedéki adóját

Szerbia csökkenteni fogja a kőolajszármazákokra kivetett jövedéki adót, még akkor is, ha ez bevételkieséssel jár az állam számára - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök az ország nemzetbiztonsági tanácsának pénteki rendkívüli ülését követően.
2026. 03. 20. 14:30
Megosztás:

Kilőtt a Bittensor (TAO) kriptovaluta árfolyama

A TAO kilőtt: 15%-os emelkedés és rekord nyitott érdeklődés a piacon. A Bittensor (TAO) az utóbbi napok egyik legforróbb altcoinja lett, miután egyetlen nap alatt 15%-os árfolyam-emelkedést produkált. A háttérben bálnák felhalmozása, erősödő derivatív piaci aktivitás és növekvő befektetői bizalom áll – de vajon meddig tarthat a lendület?
2026. 03. 20. 14:00
Megosztás:

Újabb lépés a bankunió kiteljesedése felé a CMDI-csomaggal: a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer átfogó megújítása a pénzügyi stabilitás és az adófizetői források védelméért

Az Európai Unió jelentős lépést tett a bankunió kiteljesítése felé a Válságkezelési és Betétbiztosítási (CMDI) csomag elfogadásával, amelyről a Tanács és az Európai Parlament 2025. június 25-én állapodott meg, és a hivatalos publikációja a következő hetekben várható. Ez az átfogó reformcsomag a bankok válságkezelési keretrendszerének és a betétbiztosítási rendszereknek (DGS) újragondolását célozza, rugalmasabb és hatékonyabb megoldásokat kínálva a pénzügyi stabilitás megerősítésére.
2026. 03. 20. 13:00
Megosztás:

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait az április 12-ei országgyűlési választásra.
2026. 03. 20. 12:30
Megosztás:

A Bitget és a SlowMist feltérképezik a feltörekvő biztonsági kockázatokat, ahogy az AI-ügynökök kereskedni kezdenek

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, együttműködött a blockchain-biztonsági céggel, a SlowMisttel, hogy közös kutatási jelentést tegyenek közzé azokról a kockázatokról, amelyek akkor jelennek meg, amikor az AI-rendszerek önállóan hajtanak végre kereskedéseket.
2026. 03. 20. 12:00
Megosztás:

Bitcoin az instabilitás ellenére is tartja magát 70 ezer USD fölött – mi hajtja a kriptopiacot?

A kriptovaluta-piac ismét bizonyította ellenálló képességét: a Bitcoin látványos emelkedést produkált a globális gazdasági bizonytalanságok közepette. Az energiaárak csökkenése és a nemzetközi politikai koordináció új lendületet adott a piacnak – de vajon meddig tarthat ez a rally?
2026. 03. 20. 11:30
Megosztás:

Elképesztő nyereményösszeg találhat gazdára az Ötöslottón

Legutóbb tavaly ősszel, 2025. október 4-én volt telitalálat az Ötöslottón. A közel 6 hónap alatt TOP4-be jutott a megnyerhető legnagyobb összeg. Ezen a héten 5,9 milliárd forint a tét.
2026. 03. 20. 11:00
Megosztás:

A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek vissza az amerikai és a német hozamok

A tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt. Az EKB döntése segítette az eurót, ami mintegy 1%-kal erősödött a dollárral szemben, 1,16 közelébe pattant az EURUSD. A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek visszaaz amerikai és a német hozamok, a tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt.
2026. 03. 20. 10:30
Megosztás:

Estek a tengerentúli piacok is: az energiaárak mellett a FED szerdai kommunikációja is aggasztotta befektetőket

Mínuszban zártak a tengerentúli piacok is, elsősorban a Micron Technology és a Tesla árfolyamesése miatt, mivel a megugró olajárakból eredő inflációs aggodalmak pesszimistává tették a befektetőket a jövőbeli kamatcsökkentések lehetőségével kapcsolatban.
2026. 03. 20. 10:00
Megosztás:

A Perzsa-öböl energiainfrastruktúráját érintő támadások újabb energiaársokkot okoztak

A csütörtöki kereskedési napot a geopolitikai feszültségek újabb eszkalációja és az ebből fakadó bizonytalanság határozta meg az európai tőzsdéken, melyek december óta a legalacsonyabb szintjükön zártak.
2026. 03. 20. 09:30
Megosztás:

A szlovén kormány mégis dízelkészleteket szabadít fel a stratégiai tartalékból

A szlovén kormány legfeljebb 30 millió liter dízel üzemanyagot szabadít fel a stratégiai tartalékból az ellátási zavarok kezelése érdekében, négy nappal azután, hogy még nem tartotta indokoltnak a készletek felhasználását - közölte a kabinet csütörtökön.
2026. 03. 20. 09:00
Megosztás:

Félmilliós Peugeot és 15 milliós Renault: a francia használtautó-piac két arca

A Használtautó.hu adatai alapján a francia autók hazai piaca 2025 és 2026 januárját összehasonlítva kiegyensúlyozott képet mutat, ugyanakkor a részletekben már jól látható különbségek rajzolódnak ki a különböző szegmensek között. A használt autók esetében továbbra is a jól ismert, régóta piacon lévő modellek dominálnak, és az érdeklődési rangsorban csak kisebb átrendeződések figyelhetők meg. Ezzel párhuzamosan azonban az új, 6000 kilométernél kevesebbet futott autók piacán már jóval dinamikusabb mozgások zajlanak, ahol egyre inkább a modernebb, crossover és SUV modellek kerülnek előtérbe.
2026. 03. 20. 08:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 20. 08:00
Megosztás:

Lecsengett az Otthon Start első hulláma, télen újra érdemes volt alkudozni a vevőknek

Az év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni.
2026. 03. 20. 07:30
Megosztás:

Fordulat az ügyfélkiszolgálásban: újra az emberi kapcsolat a döntő

Az idei évben is sor került a hazai vállalatok ügyfélkiszolgálási gyakorlatának értékelésére az immár 17. alkalommal megrendezett Kiváló Kiszolgálás Program keretében. A 2025-ben legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó cégeket négy kategóriában ismerték el. Az elmúlt három év gyakorlatához hasonlóan a vizsgálat nemcsak a klasszikus ügyfélkapcsolati csatornákat vette górcső alá, hanem a közösségi médiában zajló interakciókat is értékelte.
2026. 03. 20. 07:00
Megosztás:

Százezrek dolgoznának többet a hagyományos kereteken kívül

Képzett, nyelveket beszélő, sok esetben teljes állásban dolgozó emberek alkotják a hazai rugalmas munkaerőpiac (gig economy) gerincét. A Giggle több mint 160 ezer hazai felhasználó adatait feldolgozó legújabb kutatása meglepő tényre világít rá: a magyar munkavállalók jelentős része nem kevesebbet, hanem többet - átlagosan heti 10 extra órával többet - szeretne dolgozni. A hagyományos munkaerőpiac merev keretei azonban ezt sokaknak nem teszik lehetővé, így egyre többen fordulnak a rugalmas platformmunka felé, hogy megteremtsék a hiányzó anyagi biztonságot.
2026. 03. 20. 06:30
Megosztás:

Új irányokra van szükség a biotermelés további bővüléséhez

A hazai szakemberek konstatálták először, de a legfrissebb nemzetközi és európai, ökológiai gazdálkodással kapcsolatos agrárstatisztikákból is egyértelmű, hogy a biogazdálkodásba vont magyarországi területek növekedése megtorpant az elmúlt időszakban. Míg számos európai ország e téren is dinamikus bővülést mutat, hazánkban fókuszváltásra – a feldolgozóipar erősítésére, a közétkeztetés zöldítésére és az adminisztrációs terhek csökkentésére – van szükség ahhoz, hogy a szektor elérje vagy minél inkább megközelítse az Európai Unió által 2030-ra kitűzött 25%-os arányt, ‒ hívta fel a figyelmet hazánk meghatározó ökológiai minősítő szervezete, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
2026. 03. 20. 06:00
Megosztás:

A CityOne Csoport bejelentette az elmúlt évek egyik legnagyobb budapesti városi logisztikai tranzakcióját

A CityOne Csoport a mai napon bejelentette, hogy megvásárolta a TIER 1-es német autóipari beszállító WOCO Csoport kőbányai üzemcsarnokát. A jövőben KőbányaOne Logisztikai Park néven működő korszerű ingatlan megszerzése az elmúlt évek egyik legjelentősebb, Budapesten belüli logisztikai ingatlantranzakciója.
2026. 03. 20. 05:30
Megosztás:

Digitális kapu nyílik a magyar gazdálkodók számára a növénybiztosításokhoz

Új szolgáltatás érhető el az MBH AgrárPartner Platformon: az MBH Csoport és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. együttműködésének köszönhetően a gazdálkodók mostantól online is elindíthatják növénybiztosításuk megkötését. Az új funkció révén a termelők több biztosító ajánlatai közül választhatnak, amelyhez aztán az alkusztól személyre szabott szakértői támogatást, kár esetén pedig a rendezéshez segítséget is kaphatnak. A mezőgazdasági termelést egyre nagyobb mértékben érintik az időjárási szélsőségek, így a megoldás különösen fontos lehet az ágazatban tevékenykedő cégek és vállalkozók számára.
2026. 03. 20. 05:00
Megosztás:

Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány - röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető beosztásban dolgozó nők mindennapjai - derül ki a Számlázz.hu legújabb felméréséből. Leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, de a többi korosztály sincs jobb helyzetben: az összes válaszadó 76%-a érzi úgy, hogy időnyomásban él. Ellenben a jövedelmével a többség nagyjából elégedett.
2026. 03. 20. 04:30
Megosztás: