Csökkenéssel nyitott New York

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn.

Csökkenéssel nyitott New York
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,35 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,25 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,14 százalékos mínuszban indította a kereskedést.
    A befektetők óvatosak, további információkat remélnek az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások alakulásáról, valamint a nemzetgazdaság helyzetét tükröző friss makroadatokat várják.
    A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken rossz a hangulat. Hétfő délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,34 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,21 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,14 százalékos mínuszban állt.
    A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0983 dollárt adtak, 0,35 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest viszont 0,05 százalékkal gyengült a dollár, 107,50 jenen forgott.
    A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
    A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,12 százalékos pluszban, 64,36 dolláron, a WTI pedig 0,19 százalékos nyereségben, 58,20 dolláron forgott.
    A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,76 százalékkal, 1526,55 dollárra nőtt.
    Pénteken veszteségben zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,59 százalékkal, 26 935,07 pontra, az S&P 500-as mutató 0,49 százalékkal, 2992,03 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,80 százalékkal, 8117,67 pontra süllyedt.

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.

A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,12 százalékos pluszban, 64,36 dolláron, a WTI pedig 0,19 százalékos nyereségben, 58,20 dolláron forgott.   

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,76 százalékkal, 1526,55 dollárra nőtt.   

Pénteken veszteségben zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,59 százalékkal, 26 935,07 pontra, az S&P 500-as mutató 0,49 százalékkal, 2992,03 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,80 százalékkal, 8117,67 pontra süllyedt.

Hozzászólások

Folytatódott a lakossági állampapírok futamidejének növekedése

Az idei harmadik negyedévben folytatódott a lakossági állampapírok állományának erőteljes bővülése, futamidejének növekedése - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az MTI-vel pénteken.
2019. 10. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok új szankciókat vezet be Kuba ellen

Az amerikai kormányzat új szankciókat vezet be Kuba ellen - jelentette be közleményében az amerikai pénzügyminisztérium pénteken.
2019. 10. 19. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Netanjahu és Pompeo megerősítette az Egyesült Államok és Izrael szoros szövetségét

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő megerősítette az Egyesült Államok és Izrael szoros szövetségesi kapcsolatát és a közel-keleti régió stabilitásáról tárgyalt Jeruzsálemben - jelentette a helyi média pénteken.
2019. 10. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hetente hét járatot indít a LOT Polish Airlines Budapestről New Yorkba

Bővíti a kínálatát a LOT Polish Airlines Budapest és New York között jövő májustól, a jelenlegi heti négy helyett hét járat közlekedik majd a két város között; a chicagói összeköttetés azonban megszűnik - közölte a légitársaság pénteken az MTI-vel.
2019. 10. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén kezdtek az amerikai tőzsdék

Csekély indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.
2019. 10. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter lesz a nap nyertese?

Stagnáló kereskedés mellett a Richter erősödhet a legjelentősebb mértékben pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2019. 10. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak az európai piacok

Csökkenéssel nyitottak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék. A vártnál kisebb kínai gazdasági növekedés és a brit uniós tagság megszűnése körüli bizonytalanságok óvatosságra késztetik a befektetőket.
2019. 10. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Exim: 147 milliárd forintnyi kötelezettségvállalás 408 milliárd forintnyi befektetést generált

Az Exim 147 milliárd forintnyi kötelezettségvállalása 408 milliárd forint értékű befektetés létrejöttéhez járult hozzá öt év alatt - közölte csütörtökön az Exim, hozzátéve: tőkebefektetési stratégájának legfontosabb pillére a 3T, azaz a tőke, a tudás és a tapasztalat.
2019. 10. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

9,3 milliárd forint névértékben bocsát ki kötvényeket az Alteo

Az Alteo Nyrt. 9,3 milliárd forint össznévértékben, évi fix 3,15 százalékos kamatozású, 10 éves futamidejű kötvényeket bocsát aukcióra zárt körben október 24-én a növekedési kötvényprogram (nkp) keretében - derül ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett rendkívüli tájékoztatásából.
2019. 10. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál nagyobb nyereséget termelt a Morgan Stanley

A vártnál nagyobb nyereséget termelt a Morgan Stanley amerikai bankcsoport a harmadik negyedévben a kötvénykereskedelemből és az akvizíciós tanácsadói díjakból származó bevételek növekedésének köszönhetően.
2019. 10. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.
2019. 10. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyugtatta a Netlfix a befektetőket

Noha vegyesek lettek a Netflix harmadik negyedéves számai a várakozásokhoz képest, ez elég volt ahhoz, hogy hosszabb árfolyamkorrekció után megnyugtassa a befektetőket.
2019. 10. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével csökkenéssel kezdték a reggelt a tőzsdék

London kivételével indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 10. 17. 10:02
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban

Hat hónap után először csökkent a kiskereskedelem és vendéglátás forgalma szeptemberben az Egyesült Államokban, jelezve, hogy elindult a széles körben várt lassulás a fogyasztói kiadások területén is.
2019. 10. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesített a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 173,52 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 40 404,66 ponton zárt szerdán.
2019. 10. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Határozott irány nélkül, vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán. A befektetők kivárnak, mert a biztató jelek ellenére még mindig nem biztos, hogy az Európai Uniónak és Nagy-Britanniának sikerül dűlőre jutnia a rendezett kilépést biztosító megállapodásról.
2019. 10. 16. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyengébb Goldman eredmény is tetszett a tőzsdének

Alulmúlta a Goldman Sachs a harmadik negyedévben a várakozásokat, miután 4,79 dolláros EPS-t jelentett a várt 4,86 dollárral szemben.
2019. 10. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hongkong miatt egymásnak feszül az USA és Kína

Kína bejelentette, hogy megtorolja, ha az USA a hongkongi tüntetőket támogató törvényt fogad el és ezzel beavatkozik Kína belügyeibe.
2019. 10. 16. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban a New York-i indexek

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán annak nyomán, hogy az amerikai képviselőház elfogadta a hongkongi demokráciapárti tüntetőket támogató törvényjavaslatokat. Ez felélesztette azokat az aggodalmakat, miszerint a világ két legnagyobb gazdasága között elhúzódó kereskedelmi háborúra kell számítani.
2019. 10. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Citigroup - vegyes a kép a nagybanknál

Vegyes képet mutatott harmadik negyedéves gyorsjelentésében a Citigroup is - olvashatjuk az ERSTE elemzői anyagában.
2019. 10. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: