Csökkenő bevétel mellett is erős profitnövekedés a Nokiánál

Okostelefonjai kimagasló értékesítése és az alacsonyabb költségek 65 százalékos profitnövekedéshez segítették a negyedik negyedévben a finn Nokiát, a világ elsőszámú mobiltelefon-gyártóját. Ugyanakkor a cég bevétele csökkent az időszakban. (MTI)

Az adózott eredmény 948 millió euró lett, az egy évvel korábbi 576 millió után, miközben a nettó bevétel 5,3 százalékkal 12,0 milliárd euróra csökkent a tavalyelőtti negyedik negyed 12,7 milliárd eurójáról.

 

A cég jó eredményeihez hozzájárult az is, hogy az átalakítási költségeket is tartalmazó egyszeri tételek a tavalyi negyedik negyedévben jelentősen alacsonyabbak voltak, mint az összehasonlítási időszakban, 2008 utolsó negyedében. A Nokia a tavalyi harmadik negyedben 559 millió euró veszteséget szenvedett el - ez volt egy évtizede az első veszteséges negyede -, részben eladásai 20 százalékos csökkenése, részben az egyszeri leírások miatt.

 

A nettó bevételek 9,81 milliárd euróra estek a július-szeptember időszakban, az egy évvel korábbi 12,2 milliárd euróról. A Nokia részesedése tavaly 38 százalék körül volt a világpiacon, közel megegyezően 2008. évivel. A cég az idén több mint 500 millió mobiltelefon készülék eladását vette tervbe, többet a korábbi elemzői várakozásoknál. A Nokia tizenegy éve az első számú mobiltelefon-gyártó.

Rekordméretű aktivitás az XRP Ledgeren – új intézményi hullám jön?

November végén szokatlanul nagy tranzakciós hullám söpört végig az XRP Ledgeren, amely azonnal felkeltette a kriptoközösség figyelmét. Az AccountSet és AMM Bid típusú műveletek megugrása mögött nem mindennapi mozgások és lehetséges intézményi előkészületek húzódhatnak meg. Vajon új korszak kezdődik az XRP ökoszisztémában?
2025. 12. 01. 21:00
Megosztás:

A „96 óra őrület” fináléja: Miért ad el többet a Digitap ($TAP), mint bármely más kriptós előértékesítés ma?

Elérkeztek a Black Friday előértékesítési roham utolsó órái.
2025. 12. 01. 20:00
Megosztás:

Ezek a legjobb magyarországi munkahelyek

A Novartis Hungária Kft., a HungaroControl Zrt., valamint a Hydro Extrusion Hungary Kft. győzelmével ért véget az Év Gondoskodó Munkahelye 2025 díjért folytatott verseny, ahol a LIDL Magyarország és a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. különdíjat érdemelt.
2025. 12. 01. 19:30
Megosztás:

Több mint félmilliárdból korszerűsítették a MATE két kaposvári épületét

Átadták a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári kampuszának 517 millió forintból felújított épületeit hétfőn.
2025. 12. 01. 19:00
Megosztás:

Illegális kriptoszolgáltatást számoltak fel Németországban és Svájcban

A svájci és német bűnüldöző szervek felszámolták a Cryptomixer nevű, illegális kriptovaluta-keverő szolgáltatást, és mintegy 25 millió euró értékű bitcoint foglaltak le - közölte hétfőn az EU rendőri együttműködési ügynöksége, a hágai székhelyű Europol.
2025. 12. 01. 18:30
Megosztás:

A bolognai egyetem nemet mondott katonák képzésére

Giorgia Meloni miniszterelnök hétfőn közleményben ítélte el a bolognai tudományegyetem döntését, miszerint az oktatási intézmény nem engedélyezte, hogy kurzusain felsőoktatási tanulmányokat végző katonák is részt vegyenek.
2025. 12. 01. 18:00
Megosztás:

Új tulajdonosi struktúrával erősödik a MiND Klinika

A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt. hétfőn sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá, amelynek értelmében többségi tulajdonosa lett a MiND Klinika Zrt.-nek. A szerződő felek szoros üzleti és partneri együttműködésben folytatják tevékenységüket - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 01. 17:30
Megosztás:

Novemberben rekordot döntött a jelzáloghitel-piac

A magyarországi ingatlanpiacon novemberben jelentősen csökkent az aktivitás, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege azonban rekordot döntött az Otthon Start Program által generált kereslet miatt - közölte tranzakciószám-becslése alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 01. 17:00
Megosztás:

Hosszú idő óta először jeleznek növekedést a brit gyáripar aktivitási mérőszámai

Több mint egy éve először jeleznek növekedést a brit feldolgozószektor aktivitási mérőszámai.
2025. 12. 01. 16:30
Megosztás:

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Csalók élnek vissza a jegybank nevével, SMS-üzenetekben sürgős adategyeztetési kötelezettségre szólítják fel az ügyfeleket, számlájuk felfüggesztésével fenyegetve őket - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-t. A közleményben felhívták a figyelmet, hogy a kereskedelmi bankok sohasem kérnek rövid szöveges üzenetekben bizalmas banki azonosítókat a fogyasztóktól.
2025. 12. 01. 16:00
Megosztás:

Ismét lakossági madárszámlálás indul a lakosság bevonásával

Immár harmadik alkalommal hívja az érdeklődőket az etetők madarainak számlálására a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
2025. 12. 01. 15:30
Megosztás:

Hétfőtől újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni

A kormány a családok anyagi mozgásterének további bővítése és a rendelkezésre álló összegek hasznosítása érdekében a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeinek átmeneti bővítéséről döntött. Így a kártyabirtokosok 2025. december 1. és 2026. április 30. között a kártyáikon rendelkezésre álló összegeket hideg élelmiszer vásárlására is fordíthatják - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 12. 01. 15:00
Megosztás:

Novemberben emelkedett BMI

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke 53,4. A BMI index nőtt az októberi 51,2 pontos értékhez képest - jelentette hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) .
2025. 12. 01. 14:30
Megosztás:

Növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás, már stabilan 300 ezer hektár fölött az ökoterület nagysága

Tovább nőtt a hazai ökológiai gazdálkodásba bevont területek mérete, amely így stabilan meghaladja a 300 ezer hektárt. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Öko Vetőmag Munkacsoportja szerint a hazai Öko Cselekvési Terv (hivatalosan Nemzeti Cselekvési Terv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért 2022-2027) megfelelő ösztönző erőt képvisel ahhoz, hogy az évtized végére kétszeresére növekedjen az öko területek részaránya, amely magával húzná az öko vetőmagok iránti keresletet is.
2025. 12. 01. 14:00
Megosztás:

A Garantiqa 2026. június 30-ig meghosszabbított díjelengedéssel támogatja a beruházási hitelek felfutását

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2026. június 30-ig meghosszabbítja a beruházási hitelek mögé nyújtott kezesség első teljes üzleti év végéig érvényes díjmentességét. A döntés a vállalkozások pénzügyi terheinek további csökkentését, a beruházási dinamika erősítését és a hitelhez jutás egyszerűsítését szolgálja.
2025. 12. 01. 13:30
Megosztás:

Megrohamozták új tagok az egészségpénztárakat

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A taglétszám közben új csúcsot döntött szeptemberben, és meghaladta az 1,24 milliót.
2025. 12. 01. 13:00
Megosztás:

Indul a kiterjesztett árréscsökkentés

A kormány mindent megtesz, hogy megvédje a családokat és a nyugdíjasokat az indokolatlan áremelésektől, ezért első lépésként 2026. február 28-ig meghosszabbította, második lépésként hétfőtől további 13 termékre kiterjesztette az árréscsökkentést - erősítette meg hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 12. 01. 12:30
Megosztás:

Az ünnepek alatti kibercsalások elleni kampányt indított az MNB

Az ünnepek alatti kibercsalási kockázatok csökkentését támogatja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Navigátor "Karácsony kiberbűnözők nélkül" című lakossági ismeretterjesztő kampánya - közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 01. 12:00
Megosztás:

Kínában újra felpörög a Bitcoin-bányászat – Négy év tiltás után visszatérnek a rejtett farmok

Bár Kína 2021-ben gyakorlatilag betiltotta a kriptovaluták bányászatát és kereskedelmét, 2024–2025-re újra éledezni kezd a Bitcoin-bányászat a világ egyik legnagyobb gazdaságában. Úgy tűnik, a tiltás ellenére az iparág csendben visszatért – kisebb, rejtettebb, de egyre növekvő formában. Mi áll a fordulat mögött? Milyen tényezők teszik ismét vonzóvá a kriptobányászatot Kínában? És vajon változik-e a kínai állam digitális eszközökhöz való hozzáállása?
2025. 12. 01. 11:30
Megosztás:

Minimálbér-emelés 2026: a MASZSZ is elfogadja az ajánlatot

Csalódott, de kénytelen elfogadni a minimálbér- és garantált bérminimum-emelési ajánlatot a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Csalódás a MASZSZ számára az is, hogy a kormány a korábbi ígérete ellenére nem segítette a tárgyaló feleket egy magasabb emelési szint elérésében, így a munkaadók a kért 12 százalékos minimálbér és a 10 százalékos bérminimum-emelés helyett csak a 11 és 7 százalékos mértéket fogják aláírni.
2025. 12. 01. 11:00
Megosztás: