Decembertől lehet kereskedni az Optisoft Nyrt. részvényeivel

December elsejétől lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén az Optisoft Nyrt. részvényeivel, miután az egészségügyi és más humáncélú informatikai rendszereket fejlesztő cég bevezetési kérelmét hétfőn jóváhagyta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A mintegy egymilliárd forintos saját tőkével rendelkező társaság tőzsdei bevezetését az Equilor Befektetési Zrt. végzi: ennek során a kibocsátó 215.700 darab, 1.000 forint névértékű névre szóló törzsrészvénye kerül a BÉT "B" kategóriájába. A közleményben az Optisoft emlékeztet: az Equilor nemrégiben már sikeres kötvénykibocsátással működött közre az Optisoft fejlődésében, szeptember végén 350 millió forint értékben történt jegyzés a 10 éves futamidejű kötvényeire.

 

A közlemény szerint a magyar tulajdonú IT-cég eddigi három üzletágát kívánja megerősíteni egy újabb területtel, amelynél a tőzsdei jelenléttel járó előnyöknek komoly hozzáadott értéket tulajdonítanak. "A transzparencia, a tőzsdei jelenléthez kapcsolódó respekt, és nem utolsósorban a későbbi forrásbevonás lehetősége fontos tényezők lesznek a magyar egészségügy modernizálását célzó informatikai megbízásaink elnyerésében és kivitelezésében" - idézi a közlemény Semerédy Pétert, az Optisoft igazgatótanácsának elnökét.

 

A több mint két évtizedes múltra visszatekintő budapesti IT-cég jelentős szereplő volt a magyarországi kettős szintű bankrendszer infrastrukturális kialakításában. A társaság munkatársai a létrejött kereskedelmi bankok legjelentősebb szereplőinél folytattak szoftverfejlesztési és rendszerbevezetési munkákat, majd 1990-től ezeket a munkákat az Optisoft keretében látták el. Ennek során nevükhöz köthető például az Országos Kereskedelmi és Hitelbank (OKHB), a Dunabank, a Postabank, és az IBUSZ Bank szoftverrel való ellátása; az OKHB esetében a 80 bankfiók induláskori rendszerének szállítása, a Dunabanknál pedig az első magyarországi bankkártya bevezetése - olvasható a közleményben.

 

Emellett az Optisoft dolgozta ki a takarékszövetkezetek teljes körű informatikai rendszerét, közte a bankkártya-rendszert is. A kilencvenes évek második felében a kialakulófélben lévő nyugdíj-, egészség- valamint önsegélyező pénztári rendszerek fejlesztése képezte az Optisoft fő bevételi forrását, melyhez pozitívan járult hozzá a cég akvizíciós tevékenysége is: 1994-ben a Flexnet Kft-t vásárolták meg, 2005-ben pedig a Credit Suisse Pénztárszolgáltató Kft-t.

 

Az Optisoft nemrégiben hosszú távú együttműködés céljából írt alá szándéknyilatkozatot a magyar egészségügyben tevékenykedő olyan vezető vállalatokkal, mint a magyarországi kórházi géppark területén piacvezető magyar tulajdonú szállító, a MEDICOR Elektronika Zrt., a százezres ügyfélkörrel rendelkező TEMPO Egészségpénztár, a főváros legsokoldalúbban felszerelt diagnosztikai magánrendelője, a Kék Lagúna Egészségközpont, és a több szakterület orvosait tömörítő Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság. Az Optisoft mérleg szerinti eredménye 2010-ben 80,4 millió forint volt, amely növekedést jelent a 2009-es 73,1 milliós eredményhez képest. Az értékesítés nettó árbevétele 396,5 millió forint volt tavaly, szemben a megelőző évi 581,2 millió forintos bevétellel. (MTI)

„Mentőöv” az első otthonig – konténer raktár bérlés, ha gyors tárolásra van szüksége

Az Otthon Start Program célja világos: saját lakás. Az odavezető út azonban gyakran tartogat csúszásokat – és ilyenkor dől el, mennyire lesz stresszmentes a költözés.
2025. 09. 30. 21:30
Megosztás:

Bővülhet az idén a biztosítási szektor

Ötödével bővülhet az idén a biztosítási szektor, amelynek díjbevétele jó eséllyel átlépi a 2000 milliárd forintot - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) kedden az MTI-vel.
2025. 09. 30. 21:00
Megosztás:

Tovább szárnyal az ezüst árfolyama

Az ezüst árfolyama ma jelentős nyereséget ért el, közel 2,3%-kal emelkedett, amelyet a nemesfémek iránti általános piaci optimizmus táplál. A befektetők világszerte a biztonságos menedékeket keresik a fokozódó gazdasági bizonytalanság közepette, és az ezüst – hasonlóan az aranyhoz – ismét a figyelem középpontjába került. Azt, hogy milyen hatások állhatnak a tendencia hátterében, Szitás Lóránt, a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértője járta körbe.
2025. 09. 30. 20:30
Megosztás:

A civilek az új hulladékégetők azonnali, uniós szintű moratóriumát követelik!

A mai napon 156 civil szervezet, köztük a Humusz Szövetség, intézett közös levelet Ursula von der Leyen bizottsági elnökhöz, az EU biztosaihoz és a tagállamok minisztereihez, amelyben az Európai Unió (EU) egész területén az új hulladékégető létesítmények jóváhagyásának és építésének azonnali moratóriumát követelik.
2025. 09. 30. 20:00
Megosztás:

A magyarok gyorsabban gazdagodnak, mint a világátlag

Tavaly a magyarországi lakosság vagyonosodásának üteme meghaladta a világátlagot, Magyarország a vizsgált államok közül a 28. helyre került a lakosság nettó pénzügyi vagyona alapján - közölte a felmérést készítő Allianz az MTI-vel kedden.
2025. 09. 30. 19:30
Megosztás:

Több mint 30 éves tapasztalattal a biztosítási piacon – Eurorisk születésnap

Szeptember 30-án ünnepli fennállásának 32. évfordulóját a hazai biztosítási piac egyik meghatározó szereplője, az Eurorisk. Az elmúlt három évtizedben jelentősen átalakult a gazdasági környezet, a szabályozás, a technológia és az ügyféligények is, a vállalat elkötelezettsége azonban változatlan maradt: célja, hogy a biztosítások sokszor nehezen átlátható világában is a lehető legjobb megoldásokat kínálja ügyfeleinek.
2025. 09. 30. 19:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon és szeptember hónapot is nyereséggel fejezi be.
2025. 09. 30. 18:30
Megosztás:

Októbertől egyesülnek a 4iG Csoport távközlési vállalatai

Hamarosan zárul a 4iG Csoport távközlési cégeinek transzformációs programja, amelynek eredményeként a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., az AH Média Kereskedelmi Zrt. és az Invitech ICT Services Kft. beolvad a One Magyarország Zrt.-be, így az idén januárban bevezetett egységes One ernyőmárka mellett, október 1-jétől cégjogilag is egyesülnek az említett vállalatok - közölte a 4iG az MTI-vel kedden.
2025. 09. 30. 18:00
Megosztás:

Hamarosan kiderül, mely hazai éttermeket ragyoghatják be Michelin-csillagok

Nem kell már sokat várni a gasztroturistáknak és az ínyenceknek, a legújabb Michelin-díjakat idén is ünnepélyes gálaeseményen hirdetik ki október 9-én. A világhírű étteremkalauz által legkiválóbbnak ítélt kulináris műhelyek séfjei karrierjük megkoronázását élhetik meg a nagyszabású díjátadón, melyen a legfényesebb elismerést jelentő csillagok mellett további díjakat is átadnak az arra érdemesnek tartott vendéglátóhelyeknek. A MICHELIN Guide Magyarország idei kiadása pedig decemberben jelenik meg.
2025. 09. 30. 17:45
Megosztás:

23%-os árbevétel-növekedés az Amixa Holdingnál

Az Amixa Holding kiemelkedő első félévet zárt, közel 23%-os árbevétel-növekedéssel, pozitív eredménnyel és sikeresen lezárt akvizícióval. Az Amixa Holding Nyrt. közzétette a 2025. június 30-án zárult első félévre vonatkozó, nem auditált, IFRS szerinti konszolidált eredményeit. A csoport árbevétele 23%-kal, 7,8 milliárd forintra emelkedett, az EBITDA elérte a 418 millió forintot, míg az adózott eredmény 127,7 millió forintos többletet mutatott. A növekedést az élelmiszer-nagykereskedelmi üzletág dinamikus bővülése és a Hunorganic Kft. akvizíciója is erősítette.
2025. 09. 30. 17:00
Megosztás:

Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel a Woltnál

A nemrégiben feltárt fogyasztóvédelmi jogsértések után az illetékes kormányhivatal ellenőrzése a munkavédelem terén is súlyos hiányosságokat talált a Wolt Services Magyarország Kft. több telephelyén. A vizsgálat eredményeként a hatóság több mint 60 millió forint bírságot szabott ki a cégre, és azonnali intézkedésekre kötelezte. A Nemzetgazdasági Minisztérium – munkavédelemért és fogyasztóvédelemért felelős minisztériumként – a jövőben is mindent megtesz a munkavállalók védelme és a fogyasztói jogok érvényesítése érdekében, ezért határozottan fellép azok megsértése esetén.
2025. 09. 30. 16:00
Megosztás:

Új otthont fél órán belül – ennyit hajlandók utazni a magyarok

Az ingatlan.com új funkcióval segít a vevőket és a bérlőket abban, hogy áttekintsék a következő otthonuk mennyire van közel életük legfontosabb helyszíneihez. Az összegyűlt adatok alapján eddig nem ismert összefüggésekre is fény derült a lakáspiac működésével kapcsolatban. Az ingatlant kereső magyarok a kiszemelt ingatlantól általában 30–40 percnyi utat vállalnak munkahelyükig, vagy a gyermekük iskolájáig. Az egyetemisták jellemzően 18 percnyi sétatávolságra vagy 18 percnyi tömegközlekedésre keresnek albérletet. A szülők számára az iskola és óvoda közelsége kiemelten fontos: Budapesten autóval 14 perces úttal számolnak a lakásvásárlást tervezők, de tömegközlekedéssel vagy gyalog sem terveznek 30 percnél több utazást.
2025. 09. 30. 15:30
Megosztás:

Iráni atomprogram - Szankciókat jelentett be a brit kormány

Szankciókat jelentett be iráni tisztviselők, kormányzati hatóságok és bankok ellen a brit kormány az iráni nukleáris fejlesztésről kötött megállapodás megsértése miatt.
2025. 09. 30. 15:00
Megosztás:

A világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán

54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen.
2025. 09. 30. 14:30
Megosztás:

Kevésbé csökkent az osztrák gazdaság teljesítménye a vártnál

Ausztria gazdasága kevésbé mély válságban van, mint eddig feltételezték. A statisztikai hivatal, a Statistik Austria nemzetgazdasági számításai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2024-ben nem 1,0 százalékkal csökkent, mint azt legutóbb feltételezték, hanem 0,7 százalékkal. A Statisztikai Hivatal kedden a 2023-as GDP-t is felfelé módosította: a korábban jelzett 1,0 százalékos csökkenés helyett most 0,8 százalékos mínuszt állapított meg.
2025. 09. 30. 14:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok közel került a kormányzati leálláshoz

Az Egyesült Államok közel került a "kormányzati leálláshoz", miután a Kongresszus republikánus, valamint demokrata vezetői és Donald Trump elnök közötti megbeszélés a költségvetés elfogadásáról nem járt sikerrel hétfőn.
2025. 09. 30. 13:30
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Litecoin – mi mozgatja az LTC árfolyamát?

Az elmúlt hónapokban a Litecoin (LTC) piacán számos tényező – technikai, fundamentális, szabályozási és piaci pszichológiai – egyaránt szerepet játszott az árfolyam mozgásában. Az alábbi elemzésben összegyűjtöm és rendszerezem a legfontosabb eseményeket és mozgatórugókat, valamint azt vizsgálom, milyen kockázatok és lehetőségek előtt áll a Litecoin rövid és középtávon.
2025. 09. 30. 13:00
Megosztás:

Zuhan a Bitcoin dominancia – Robbanásszerű altcoin szezon jöhet a láthatáron

A kriptopiac szeptember végén újra izgalmas fordulatot vesz: miközben a Bitcoin dominanciája határozott csökkenésbe fordult, az altcoinok készülnek a rég várt áttörésre. Az elemzők szerint hamarosan elérkezhet az altseason csúcspontja, amikor számos alternatív kriptovaluta történelmi csúcsokra törhet.
2025. 09. 30. 12:30
Megosztás:

Az afrikai sertéspestis miatt vaddisznó irtás indul

Az afrikai sertéspestis (ASP) elleni harc jegyében november 1-jéig tartó vaddisznó irtási akció indul Eszék-Baranya, Vukovár-Szerémség és részben Bród-Szávamente megyében - közölte a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2025. 09. 30. 12:00
Megosztás:

2025. október 1-jétől tilos a power bankek használata az Emirates járatok fedélzetén

Emirates légitársaság 2025. október 1-jétől új biztonsági előírást vezet be, amely értelmében tilos lesz bármilyen típusú power bank használata a fedélzeten. A légitársaság valamennyi repülőgépén biztosított az ülésekbe épített áramforrások használata, ugyanakkor az Emirates továbbra is javasolja utasainak, hogy készülékeiket – különösen hosszabb repülőutak előtt – teljesen feltöltve vigyék magukkal.
2025. 09. 30. 11:30
Megosztás: