Devizahitelek - Elutasította az MKB keresetét a Fővárosi Törvényszék

Elutasította a devizahiteles perben az MKB Bank Zrt.-nek a magyar állam ellen benyújtott keresetét a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

A pénzintézet annak a törvényi vélelemnek a megdöntését kísérelte meg a perben, amely szerint tisztességtelenek és érvénytelenek az általános szerződési feltételeiben, illetve a devizahiteles szerződéseiben az egyoldalú szerződésmódosításokat - kamat-, díj- és költségemelést - lehetővé tevő kikötések.
    

A bíróság szóbeli indoklása szerint a kereset egyes részeit érdemi vizsgálat nélkül utasította el, másutt pedig azzal érvelt, hogy a devizahiteles törvényben rögzített elveknek nem feleltek meg az egyoldalú szerződésmódosítást megengedő kikötések. Így az oklista példálódzó felsorolása nem felelt meg a tételes meghatározottság elvének, illetve egyes megfogalmazások túl általánosak voltak, ezért nem feleltek meg az átláthatóság, egyértelműség törvényben rögzített elvének. Ilyen volt például a bank "pénz- és tőkepiaci zavarokra" vonatkozó szerződéses kitétele, mely a bíróság szerint a fogyasztó számára nem átlátható megfogalmazás.
        

A bíróság elvetette azt a felperesi érvelést, hogy a pénzintézet szerződéses rendelkezései külön-külön ugyan nem, de egységes rendszerként megfelelnek a törvényben rögzített elveknek. Azzal a felperesi érveléssel kapcsolatban, hogy a bank szerződéses kikötései az éppen hatályos jogszabályoknak megfeleltek, a bíró szóbeli indoklásában kitért a Kúria egy korábbi állásfoglalására, mely szerint attól még lehet egy szerződés tisztességtelen, hogy nem ütközik jogszabályba.
        

Továbbá a bíró leszögezte azt is, hogy a nyáron elfogadott és a bankok által indított perekben 2004 és 2014 közötti fogyasztói kölcsönszerződésekre, szerződésmódosításokra alkalmazott devizahiteles törvény nem ütközik a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába.
          

A törvényszék első fokon elutasította a pénzintézetnek az eljárás felfüggesztésére vonatkozó indítványát, illetve azt a kérését, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Unió Bíróságához. Az elsőfokon pervesztes pénzintézet jogi képviselője az ítélethirdetést követően nem válaszolt az újságíróknak arra a kérdésre, hogy fellebbeznek-e a kereset elutasítása ellen.
        

A per sajátos abból a szempontból, hogy az alperes magyar állammal szemben a felperesi oldalon a szeptember végéig magyar állami tulajdonba kerülő MKB Bank Zrt. áll. A bíróság az alperes magyar állam több mint nyolcmilliós perköltség igényéből mintegy hárommillió forintot ítélt meg.
        

A bankok által indított devizahiteles perek alapjául szolgáló közelmúltban elfogadott devizahiteles törvény felállít egy vélelmet, mely szerint a fogyasztói hitelszerződések egyoldalú módosítása tisztességtelen és érvénytelen. Ezt a vélelmet azonban a bankok megkísérelhetik megdönteni, ha bíróság előtt bizonyítják, hogy egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötéseik mégis megfelelnek a törvényben rögzített elveknek és tisztességesek.
        

Az augusztus vége óta indult több tucatnyi perben a törvényszék első fokon jobbára elutasította a pénzintézetek keresetét, egy ügyben fordult elő, hogy a felperes részlegesen pert nyert, illetve egy ügyben az alkalmazandó törvény alaptörvénybe ütközése miatt Alkotmánybírsághoz fordult a törvényszék egyik bírája. (MTI)


Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

Tovább erősödött a forint

Fél százalékkal emelkedett a forint árfolyama kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon az MNB elemzői várakozásoknak megfelelő kamatemelését követően.
2021. 08. 24. 20:00
Megosztás:

Erősödött reggelre a forint

Erősödött kissé a forint kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest.
2021. 08. 24. 08:30
Megosztás:

Vegyesen alakult hétfőn a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott hétfőn a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2021. 08. 23. 19:30
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora este a bankközi piacon reggelhez képest.
2021. 08. 20. 21:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint

Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök kora este a reggeli szintekkel összevetve.
2021. 08. 19. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 19. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök kora este a reggeli szintekkel összevetve.
2021. 08. 18. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött kissé a forint szerdán reggelre az előző esti árfolyamához képest.
2021. 08. 18. 08:00
Megosztás:

Biztonságos és átlátható digitális pénzügyek – saját kriptoindexet indított egy magyar tulajdonú fintech

BlockBen Index Token, vagyis BIT néven indított kriptoindexet a számos innovációs díjjal kitüntetett, magyar tulajdonú BlockBen. A fintech szektor tipikusan olyan megoldásokat kínál, amelyek átláthatóbbá és egyszerűbbé teszik a digitális pénzügyeket. A digitális eszközök piaca 8 év alatt nőtt 1500-szorosára, így egyre többen érdeklődnek a szektor iránt. A hagyományos pénzügyi rendszerekben is fellelhetőek az új megoldások adott elemei, amelyek az újításoknak és a piac növekedésének köszönhetően egyre vonzóbbak a kriptovaluták világában.
2021. 08. 14. 17:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint estére

Vegyesen mozgott a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora este a bankközi piacon reggelhez képest: az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva erősödött, a frankkal összevetve viszont gyengült.
2021. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Nem sokat változott a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2021. 08. 13. 09:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Minimálisan erősödött a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon csütörtök reggel a szerda esti szintekhez képest.
2021. 08. 12. 07:30
Megosztás:

Alig változott a forint árfolyama

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2021. 08. 11. 19:00
Megosztás:

Forintgyengülés kora reggel

Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd estéhez viszonyítva.
2021. 08. 11. 08:00
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült a forint hétfő reggel a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon a péntek esti szintekkel összevetve.
2021. 08. 09. 08:00
Megosztás: