Devizahitelek - nem lesz lehetőség a felvételkori árfolyamon történő forintosításra

Az alkotmányügyi bizottság hétfőn egyhangúlag támogatta a lakossági deviza-eladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló határozati javaslat benyújtását az Országgyűlésnek. Kikerült a szövegből a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításának a lehetősége, amit a Jobbik bírált a vitában.

A határozati javaslat tervezete a 2002 és 2010 közötti lakossági deviza-eladósodás okait vizsgáló albizottság összefoglaló jelentése alapján készült el február elején, majd a kormány is megtette észrevételeit, és hétfőn Papcsák Ferenc, az albizottság fideszes elnöke az alkotmányügyi bizottság elé terjesztette az új változatot.         

 

Jobbikos képviselők kifogásolták, hogy a szövegből kikerült a "lényeg", vagyis az a pont, amely javasolja a kormánynak, hogy vizsgálja meg a devizahitel felvételkori árfolyamon történő forintosításának lehetőségét.  Papcsák Ferenc ezzel kapcsolatban azt mondta: realistának kell lenni, csak olyan javaslatot tud az Országgyűlés elfogadni, amit a kormány végre is tud hajtani.     

 

Az új tervezet több időt ad a kormánynak és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) a feladatok teljesítéséről szóló beszámoló elkészítésére, ezt március 31-e helyett augusztus 31-ig tehetik majd meg.     

 

Az előző tervezet felhívta a figyelmet arra a több ezer emberre, akik nem pénzintézetekkel kötöttek szerződést, hanem pénzügyi szolgáltatókkal, illetve hitelközvetítőkkel, így kimaradtak a kormányzati, állami segítségnyújtási rendszerből. Az új szöveg arra kéri fel a kormányt, vizsgálja meg a devizahitelesek megsegítése érdekében hozott intézkedések hatályosulását és szükség esetén kezdeményezze azok módosítását.     

 

A korábbi változatban javasolták a kormánynak, hogy készítsen elő jogszabály-módosítást arról, hogy a pénzügyi szolgáltató, hitelközvetítő társaságoknál legyen elvárás a hitelközvetítők szakirányú felsőfokú végzettsége és meghatározott szakmai gyakorlata. Szintén megfontolásra ajánlották annak lehetőségét, hogy kötelező jogi képviselettel biztosítsák a hitelfelvevők megfelelő információhoz jutását.     

 

Az új tervezet szerint a parlament arra kérné fel a kormányt, hogy vizsgálja meg a pénzintézetek, hitelközvetítő pénzügyi szolgáltatók, ügynöki szervezetek viszonyát, és a hitelfelvevők ezekhez való viszonyát, valamint a pénzügyi szolgáltatás közvetítőire vonatkozó, 2011-től alkalmazandó jogszabályok hatályosulását, illetve szükség esetén kezdeményezze azok módosítását.    

 

 Emellett kezdeményezik annak vizsgálatát is, hogy a kormány milyen eszközökkel tudná elősegíteni a hitelpiac szereplőinek a futamidő alatt bekövetkező negatív változások elleni "öngondoskodását", például a hitelfelvevőre megkötött hitelfedezeti biztosítási csomaggal, amely védelmet nyújt a munkahely elvesztéséből adódó pénzügyi nehézségek esetében. A hitelfelvevők információhoz jutása érdekében az új tervezet az Európai Bizottság egyik irányelvének a magyar jogrendbe illesztését, illetve annak vizsgálatát javasolja.     

 

Az új tervezetben is benne maradt, hogy a kormány vizsgálja meg a magáncsőd jogintézményének bevezetését, valamint építse be az általános iskolák felső tagozatai, valamint a középiskolák tananyagába a pénzügyi rendszer alapismereteire vonatkozó pénzügyi szabályok oktatását, a banki tranzakciók minimális követelményeinek megismertetését és fogyasztóvédelmi jogok tanítását.     

 

Nem változott az sem, hogy a PSZÁF-et felkérnék: a hatékonyabb munkavégzés érdekében feladatait hangolja össze a fogyasztóvédelmi, versenyfelügyeleti hatóságokkal, illetve végezzenek közös vizsgálatokat különösen a hitelek árazását illetően, mert több esetben kiderült, hogy jelentősen magasabb a hitelkamat emelkedése, mint azt az országkockázat indokolná. Arra is felkérnék a PSZÁF-et, hogy a vizsgálatok alapján, ha szükséges, javasoljon jogszabályi változásokat. (MTI)

Kollektív elbocsátásokat jelentettek be két székelyföldi ruhaipari vállalatnál

Kollektív elbocsátásokat hajt végre két székelyföldi ruhaipari vállalat - írja az economedia.ro a Kovászna megyei munkaerő-elhelyezési ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2025. 10. 04. 08:00
Megosztás:

BMW és MINI: robbanásszerű eladási növekedés Magyarországon

A BMW márka értékesítése 23 százalékkal, a MINI eladásai 75 százalékkal nőttek 2025 első kilenc hónapjában éves összevetésben, jelentősen meghaladva a magyar újautó-piac 7,7 százalékos növekedését - tájékoztatta a BMW Group Magyarország az MTI-t pénteken.
2025. 10. 04. 07:00
Megosztás:

Rétvári Bence: Magyarország a legbiztonságosabb Európában

A déli határ lezárása, a rendőrségi létszám növelése és a szigorú szabályok bevezetése eredményezte, hogy Magyarország az európai országok közül a legbiztonságosabb - hangsúlyozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a polgári szalon pénteki, tapolcai rendezvényét megelőző sajtótájékoztatón.
2025. 10. 04. 06:00
Megosztás:

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első fél évet zárt 2025-ben

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első fél évet zárt 2025-ben: az értékesítés nettó árbevétele 11,8 százalékkal, az adózás előtti eredmény pedig 17 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 04. 05:00
Megosztás:

Szárnyalnak a lakásárak: nagy átrendeződéseket látunk

Kétszer annyi ingatlanérdeklődés volt 2025 harmadik negyedévében, mint az egy évvel ezelőtti hasonló időszakban, ám az idei év második negyedévével összevetve is közel 40 százalékos volt az emelkedés - derül ki a zenga.hu teljes aktív hirdetésállományának adataiból. Az élénkülő kereslet pedig az árakban is meglátszott, a július és szeptember közötti időszakban tovább gyorsult az éves árnövekedés mértéke, ami a települések ár szerinti sorrendjében is hozott változásokat.
2025. 10. 04. 04:00
Megosztás:

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy felhívja a fiatal korosztály figyelmét a digitális térben előforduló veszélyekre - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 04. 03:00
Megosztás:

Ha Ön 1949-1975 közötti születésű, akkor van oka a félelemre

Az 1949 és 1975 között világra jött nemzedéket gyakran a baby boom korszakhoz, illetve annak későbbi hullámához sorolják. Ez a generáció életútja során jelentős társadalmi és gazdasági változások tanúja volt, most pedig újabb kihívások elé kerül, miközben fokozatosan belép az időskorba. Az alábbiakban bemutatjuk azokat a legfontosabb kockázatokat, amelyek különösen jellemzőek erre a korosztályra.
2025. 10. 04. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Magyarország így vezeti be az eurót

Magyarország 2004-es EU-csatlakozásával vállalta az euró bevezetését, de 2025. október 3-án még nincs hivatalos céldátum, és a forint nem tagja az ERM II-nek (az euró előszobájának). A 2024–2025-ös konvergenciaértékelések alapján több maastrichti kritérium sem teljesül tartósan (infláció, kamat, költségvetési egyenleg), valamint jogszabályi összeegyeztethetetlenségek is fennállnak.
2025. 10. 04. 01:00
Megosztás:

Felmondani csak az öregek szoktak

Forradalmi szemléletváltást sürget a generációk kezelésében a Magyarország egyik vezető HR-szolgáltatója, a WHC Csoport.
2025. 10. 04. 00:01
Megosztás:

Letette az uralkodói esküt az új luxemburgi nagyherceg

Henrik luxemburgi nagyherceg 25 év uralkodás után lemondott trónjáról, és átadta a nagyhercegi címet fiának, Vilmosnak, aki hivatalosan is letette az uralkodói esküt a luxembourgi parlament előtt - tájékoztatott a Luxembourg Times című, angol nyelvű luxemburgi hírportál pénteken.
2025. 10. 03. 23:00
Megosztás:

Deloitte: 26 kiemelkedő magyar vállalatot díjaztak

A Deloitte Private Best Managed Companies üzleti mentorprogramja 2022-ben indult Magyarországon azzal a céllal, hogy szakmai támogatást adjon a hazai magántulajdonú cégeknek, és elismerje a kiemelkedő teljesítményt; a független zsűri idei döntése alapján 26 társaság nyerte el a Kiválóan Vezetett Vállalatok minősítést - közölte a tanácsadó vállalat pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 03. 22:00
Megosztás:

Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkentek a termelői árak

Az euróövezetben és az Európai Unióban havi és éves szinten is csökkentek az ipari termelői árak augusztusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint.
2025. 10. 03. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint a hetet is nyereséggel fejezte be.
2025. 10. 03. 20:00
Megosztás:

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását

Magyarország és Románia uniós forrásból közösen fejleszti a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását, így javítva a vízhiányos területek vízháztartását - közölte a programban részt vevő Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 03. 19:30
Megosztás:

Felülteljesítő volt a BUX az európai piacokhoz képest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 812,54 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 100 462,96 ponton zárt pénteken.
2025. 10. 03. 19:00
Megosztás:

2 milliárdos állami támogatás a víziszárnyas-tartóknak a madárinfluenza ellen

Már 2,038 milliárd forint állami támogatást folyósított a Magyar Államkincstár a víziszárnyas-ágazat szereplőinek a madárinfluenza elleni védekezés segítése érdekében. A kormány támogatásának köszönhetően az idén júliusban beadott kérelmek alapján első körben 105 érintett baromfitartó juthat forráshoz. Jelentős az érdeklődés a kompenzáció iránt, amelyet minden érintett novemberre kézhez kap - tájékoztatta Nagy István agrárminiszter az MTI-t az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleményében.
2025. 10. 03. 18:30
Megosztás:

Fél Oroszországot már hó borítja

Oroszország területének mintegy ötven százalékát már hó borítja - közölte Roman Vilfand, Oroszország Hidrometeorológiai Központjának tudományos vezetője pénteken az Interfax hírügynökséggel.
2025. 10. 03. 18:00
Megosztás:

Szeptemberben is kedvezőbb üzemanyagárakkal találkozhattak a magyar családok a hazai töltőállomásokon, a szomszédos országok átlagához képest

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 szeptemberében Magyarországon a 95-ös benzin havi átlagára 585 forint volt, ami 2 forinttal alacsonyabb, mint a szomszédos országok 587 forintos átlaga.
2025. 10. 03. 17:30
Megosztás:

Rekord bérigények és élményközpontú álláskeresés – jön a Műegyetemi Állásbörze

Október 14–15-én ismét megrendezik a nagymúltú Műegyetemi Állásbörzét, amely nem csupán a munkaadókat és a hallgatókat hozza össze, hanem pontos képet is ad arról, milyen elvárásokkal lép a munkaerőpiacra a jövő műszaki értelmisége.
2025. 10. 03. 17:00
Megosztás:

Megkezdte munkáját az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

"Kidolgoztuk azokat a hosszú távú terveket, feladatokat, amelyek a gyakorlati erdőgazdálkodók számára nyújtanak támpontot a jövőben" - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint Mocz András, a tárca erdőkért felelős helyettes államtitkára.
2025. 10. 03. 16:30
Megosztás: