E-STAR - gond lehet az októberi kötvények kifizetésekor?

A likviditási gondban lévő E-Star esetében több piaci szereplő is a 36 millió zlotys (2,45 milliárd forintos) lengyel hitelben vélte látni az 1,42 milliárd forintos októberi kötvénylejárat egyik potenciális fedezetét, ám azt egyéb kötelezettségek rendezésére fordítja a cég - írja a Napi Gazdaság.

A lap hétfői számában Soós Csaba (képünkön) vezérigazgató elmondta, a főként fűtési rendszerekkel foglalkozó társaság menedzsmentje folyamatosan keresi és értékeli az egyes megoldási lehetőségeket, ám tárgyalásokat a kötvényesekkel csak abban az esetben kezdeményez, ha úgy látja, a cég nem tud határidőre teljesíteni. A vezérigazgató közlése szerint az E-Star és a lengyel BZ WBK Bank között megszületett a megállapodás, s ennek megfelelően a 36 millió zloty összegű hitelt lehívták.

 

Ebből 12 millió zloty erejéig az EC Mielec által korábban a gázmotoros beruházásra ugyanezen banktól felvett hitelt törlesztik, másrészt az EC Mielec részére elkülönítenek 4 millió zlotyt. A maradék 20 millió szabadon felhasználható az E-Star Polska tulajdonosa, azaz az E-Star Alternatív Nyrt. által. Ez azonban nem különíthető el teljes mértékben a kötvénytörlesztésre. Az E-Starnak ugyanis jelentős részben az önkormányzati vevők nemfizetése és az ezt lehetővé tévő "moratóriumtörvény" folyományaként jelentős szállítói tartozásai keletkeztek, amelyeket a további működés biztosítása érdekében ki kell, illetve ki kellett egyenlítenie.

 

A társaság továbbra is tárgyalásokat folytat magyarországi bankokkal az Eetek-tranzakció magyarországi ágának (RESZ) refinanszírozása érdekében - tette hozzá. (Az Eetek ciprusi cégcsoportot tavaly júliusban vette meg 21 millió euróért az E-Star.) Kérdésre válaszolva kijelentette: a végelszámolás semmiképpen nem célja a társaság vezetésének. Álláspontja szerint a csődvédelem kérése nem opcionális kérdés egy cég életében, hanem szükségintézkedés, amit a menedzsment köteles megtenni befektetői és hitelezői érdekeinek védelmében, amennyiben annak szükségszerűsége fennáll - olvashatjuk a Napi Gazdaság cikkében.

Az Otthon Start az ingatlan- és hitelpiacot is felforgatja

A Duna House (DH) közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DHTB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint júliusban országosan 9 492 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 135 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2025. 08. 03. 03:00
Megosztás:

Tájékoztatás az augusztusi nyugdíjkifizetésekről - Magyar Államkincstár

A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint a nyugdíjasok már most felkészülhetnek az augusztusi nyugdíj érkezésére.
2025. 08. 03. 02:00
Megosztás:

Veszélyben a magyar nyugdíjkifizetések, komoly veszély leselkedik

A népességfogyás árnyékában – Veszélyben a nyugdíjrendszer fenntarthatósága? Lássuk a számokat!
2025. 08. 03. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2025. 08. 02. 23:00
Megosztás:

RMDSZ-es kormányfőtitkár-helyettest és államtitkárt nevezett ki a román kormány

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről Faragó Péter Arad megyei politikust nevezte ki kormányfőtitkár-helyettessé a bukaresti kormány. Ötvös Koppány Bulcsú a művelődési minisztérium államtitkára lett.
2025. 08. 02. 22:00
Megosztás:

Jedlik Ányos Energetikai Program: kánikulában is kelendőek a távhőtámogatások

Augusztus elsejével a második szakaszába lép a távhőszolgáltatók rendszerfejlesztéseit 45 milliárd forinttal ösztönző pályázat. A Jedlik Ányos Energetikai Program június közepén elsőként elindult kiírására az előző ütemben 45 vállalkozás jelentkezett - tájékoztatott az MTI-nek pénteken megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 08. 02. 20:00
Megosztás:

Az EU 22 millió eurót biztosít a kelet-jeruzsálemi kórházak támogatására

Az Európai Unió 22 millió euró támogatást biztosít a Palesztin Hatóság számára, hogy hozzájáruljon a kelet-jeruzsálemi kórházakban végzett orvosi beavatkozások költségeihez. Olaszország további egymillió euróval járult hozzá a kezdeményezéshez - tájékoztatott az Európai Bizottság pénteken.
2025. 08. 02. 19:00
Megosztás:

A digitalizáció csapdája: Hogyan tegyük le a munkát, amikor az bárhol, bármikor ránk találhat?

A nyári szabadságok idején sok munkavállaló az e-mailjeit figyeli ahelyett, hogy valóban kikapcsolódna, ami nem csupán a pihenésre szánt időt ronthatja el, de a teljesítményre és kiégés kockázatára is jelentős hatással lehet. Sáfrány Lilla, a WHC Csoport HR vezetője szerint a valódi, feltöltődést nyújtó pihenés nemcsak egyéni érdek, hanem stratégiai fontosságú szervezeti kérdés. A szakértő hangsúlyozza, hogy a tudatos határhúzás és a támogató vállalati kultúra elengedhetetlen a hosszú távú hatékonyság és a munkavállalói jóllét fenntartásához.
2025. 08. 02. 17:00
Megosztás:

Gurulóutat újít föl a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. gurulóút-felújítás kezdett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölt a társaság pénteken az MTI-vel
2025. 08. 02. 16:30
Megosztás:

Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva

Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.
2025. 08. 02. 15:00
Megosztás:

Aki butik jellegű fesztiválra jár, az többet hajlandó fizetni?

Egyre több a butik fesztivál (vagy boutique festival angolul) Magyarországon, amelyek egy kisebb, exkluzívabb hangulatú zenei vagy kulturális rendezvényt valósítanak meg, Ezek a minőségre, egyediségre és különleges élményre helyezik a hangsúlyt, nem pedig a tömegre vagy a gigaméretre. A Balatonon ilyen például a Paloznaki Jazzpiknik amely 2025. július 31‑én, vette kezdetét. De ezen kívül is több tucat ilyen rendezvény lesz a Balatonnál.
2025. 08. 02. 14:00
Megosztás:

Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege. Ennek ellenére továbbra is szépen teljesít a magyarországi hitelpiac, 2025 első felében jelentős növekedésről beszélhetünk. Eközben az új lakáshitel-szerződések átlagos összege meghaladta a 20 millió forintot, amire korábban még nem volt példa - írja közleményében a Bank360.hu szakportál.
2025. 08. 02. 13:00
Megosztás:

Kombinálható lesz az új fix 3 százalékos lakáshitel más népszerű otthonteremtési támogatásokkal

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) azt a kormányrendeletet, amelynek célja a már meglevő és népszerű otthonteremtési célú támogatási konstrukciók összehangolása a szeptemberben induló fix 3 százalék kamatú, államilag támogatott lakáshitellel - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 02. 12:00
Megosztás:

Tiltakozik a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők érdekképviselete

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) ellenzi, hogy a visszaváltott palackok után az automatarendszert üzemeltető kiskereskedőknek járó díjat a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. a felére akarja csökkenteni - közölte az OKSZ pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 02. 11:00
Megosztás:

Tablet egyetemre: költséghatékony Apple-megoldás tanuláshoz

A digitális tanulás 2025-re már nem csupán opció, hanem alapkövetelmény lett az egyetemi hallgatók számára. A megfelelő eszköz kiválasztása kulcsszerepet játszik a hatékony tanulásban és jegyzetelésben. Ha “tablet egyetemre’” témában keresgélsz, szinte biztos, hogy az Apple iPad és MacBook Air készülékek kerülnek először a látóteredbe – nem véletlenül. Ezek az eszközök kombinálják a csúcsteljesítményt, a hordozhatóságot és az egyedülálló Apple ökoszisztémát.
2025. 08. 02. 10:00
Megosztás:

RMDSZ-es kormányfőtitkár-helyettest és államtitkárt nevezett ki a román kormány

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről Faragó Péter Arad megyei politikust nevezte ki kormányfőtitkár-helyettessé a bukaresti kormány. Ötvös Koppány Bulcsú a művelődési minisztérium államtitkára lett.
2025. 08. 02. 09:00
Megosztás:

Az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. 08. 02. 08:00
Megosztás:

Stratégiai megállapodás: a Waberer’s és a Budapest Airport együttműködik a hazai légiáru-szállítás dinamikus fejlesztéséért

A mai napon Waberer’s International Nyrt. és a Budapest Airport Zrt. együttműködési szándéknyilatkozatot (MoU) írt alá, amelynek célja a hazai légiáru-szállítás és logisztika dinamikus fejlesztése, amely tovább erősíti azt a nemzeti törekvést, hogy Magyarország stabilan a legversenyképesebb légiáru-elosztó központ legyen Közép-Európában. A Waberer’s és a Budapest Airport megállapodásának legfőbb sarokpontja azon szinergiák kihasználása, amelyekkel a következő évtizedben is töretlen fejlődés valósulhat meg az egyik legfontosabb hazai stratégiai ágazat, a logisztika terén.
2025. 08. 02. 07:00
Megosztás:

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege – már több mint 500 vállalkozás jutott forráshoz

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz, összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott. A beruházások országszerte elindultak, a program érdemi lendületet ad a hazai KKV-k technológiai megújulásához és növekedéséhez.
2025. 08. 02. 06:00
Megosztás:

SEI kriptovaluta árfolyam elemzés és előrejelzés

SEI token robbanásszerű növekedés előtt állhat – technikai és fundamentális jelek is alátámasztják Egy új Layer 1 csillag emelkedik?
2025. 08. 02. 05:00
Megosztás: