EBRD - befektetési rekord tavaly Közép-Kelet-Európában

Rekordot döntött tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a közép-kelet-európai és közép-ázsiai kedvezményezett térségben végrehajtott befektetések száma és értéke is - közölték hétfőn a bank londoni székhelyén.

Az előzetes összesítés szerint a működési terület számára aláírt új programok száma 2010-ben csaknem negyedével, az előző évi 311-ről 386-ra, a befektetések összértéke pedig 7,9 milliárd euróról 9,0 milliárd euróra emelkedett. A bank közölte: tartalékolás utáni nettó eredménye várakozása szerint tavaly meghaladta az egymilliárd eurót az egy évvel korábban jelentett 746 millió eurós nettó veszteség után.

 

A kedvező eredmény egyik fő oka a pénzintézet szerint az, hogy megindult a gazdasági kilábalás az EBRD-térségben, növekedett a bank részvénybefektetéseinek értéke, csökkent a hitelveszteségre képzett tartalékolás, és az adminisztratív kiadásokat sikerült ellenőrzés alatt tartani. Az EBRD a hétfői londoni beszámoló szerint az átalakulás korai szakaszában járó közép-ázsiai és kelet-európai országok számára meredeken, 512 millió euróról 920 millió euró körüli szintre növelte 2010-ben az újonnan aláírt beruházások értékét; a térségnek kidolgozott programok száma 83-ról 114-re emelkedett.

 

A bank által a legfejlettebb tevékenységi térségnek, a közép-európai és balti országcsoportnak jóváhagyott programok értéke gyakorlatilag stagnált - az egy évvel korábbi 1,6 milliárd euró után tavaly 1,5 milliárd euró volt -, ez is jelzi azonban, hogy a válság miatt változatlanul mennyire erőteljes e térségben is az EBRD-támogatás iránti igény - hangsúlyozták a bank londoni székhelyén.

 

Az EBRD illetékese az MTI kérdésére elmondta: Magyarországnak a bank tavaly 11 programra összesen 168 millió euró új folyósítást írt alá. Az EBRD-nél hétfőn közölték, hogy az idén is "robusztus", 8-9 milliárd euró összértékű befektetési és hiteltevékenységgel számolnak a működési térségben. A tevékenységi területén végigsöprő pénzügyi-gazdasági válság miatt a bank jó ideje felülvizsgálta azt a korábbi stratégiáját, amelynek alapján - ha megvalósult volna - a közép-európai EU-tagállamok már 2010-től gyakorlatilag nem részesültek volna új finanszírozásban a pénzintézet részéről.

 

Az EBRD 2006-ban bejelentette, hogy az addig EU-taggá lett nyolc legfejlettebb közép-európai ország mindegyike várhatóan 2010-re "kiérik" a bankból, vagyis azután nem lesz már szükségük közvetlen EBRD-finanszírozásra. A pénzügyi válság elhatalmasodása után, 2008-ban azonban az EBRD közölte, hogy a kialakult helyzetben leállítja a közép-európai EU-térségből már elkezdődött kivonulási folyamatot. A működési területhez tartozó országcsoport támogatásának növeléséhez az EBRD 50 százalékos tőkeemelést kért a részvényes országoktól; ezt a Zágrábban megrendezett tavalyi éves közgyűlésen jóvá is hagyták.

 

A tőkeemelés az EBRD számításai szerint 2010-2012 között évi 9 milliárd euró, az utána következő három évben pedig évente 8,5 milliárd euró új finanszírozás folyósítását teszi lehetővé. Az EBRD ennek alapján arra számít, hogy 2010-től 2015 végéig összesen több mint 50 milliárd euró új finanszírozást tud nyújtani a működési területéhez tartozó országoknak, többet, mint amennyit 1991-es létrehozása óta eddig folyósított. A kereskedelmi bankok és más partnerek kapcsolódó társfinanszírozásaival együtt a londoni pénzintézet számításai szerint elérheti a 150 milliárd eurót is az EBRD irányításával megvalósuló programok értéke a 2015 végéig tartó időszakban.

Hamis aranylapokkal bukott le egy győri banda

Hamis aranylapokkal bukott le egy győri banda; 216 millió forintnyi lehet a kár - közölte a Rendészeti Államtitkárság csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 02. 05. 09:30
Megosztás:

AMD: a növekedési sztori él, de a piac többet várt

Az AMD a tegnapi zárás után publikálta negyedéves eredményeit. A chipgyártó részvényeinek idei felülteljesítése után a befektetők magasra tették a lécet, amelyet csak részben sikerült megugrani. A lezárt negyedév eredményei minden téren felülmúlták a várakozásokat, azonban a kínai értékesítések kilátásaival kapcsolatos bizonytalanságok továbbra is nyomást gyakorolhatnak a megítélésre. A menedzsment bevételi és eredményvárakozásai ugyan a konszenzust meghaladták, ám nem érték el a piac optimistább forgatókönyveit. Ennek következtében, a kedvező eredményszámok ellenére, a befektetők reakciója visszafogottnak bizonyult, és a vállalat részvényei mintegy 7%-ot estek a zárás utáni kereskedésben.
2026. 02. 05. 09:00
Megosztás:

Hány forint most egy euró? Meg fogsz lepődni!

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.l.
2026. 02. 05. 08:30
Megosztás:

Erősíti kapcsolatát a Magyar Posta és a Temu

Szándéknyilatkozatot írt alá a Magyar Posta és a Temu online piactér üzleti kapcsolataik erősítésére és a közös fejlesztési lehetőségek feltérképezésére, a két társaság célja a Temun keresztül értékesítést végző magyar e-kereskedők, valamint a magyar lakosság magasabb szintű kiszolgálása - közölte a Magyar Posta az MTI-vel szerdán.
2026. 02. 05. 08:00
Megosztás:

Rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására a BBC világszolgálata

Hagyományos hullámhosszokon fogható rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására szerdán a BBC világszolgálata (BBC World Service), miután az elmúlt hetek kormányellenes tiltakozó megmozdulásai nyomán a teheráni rezsim leállította az internetszolgáltatást az országban.
2026. 02. 05. 07:30
Megosztás:

Január végén az Otthon Start programban folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret

Öt hónapos az Otthon Start program, amelyben január végével a folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret, és minden második hitelszerződést fiatal házaspárok kötötték - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdai szerencsi sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 05. 07:00
Megosztás:

A Hyundai mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi gyárában

A dél-koreai Hyundai járműgyártó mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi gyárában, Nosovicében, a teljes gyártás hozzávetőlegesen 50 százalékát a villamosított modellek teszik ki - tájékoztatta a Hyundai Motor Manufacturing Czech (HMMC) közleményben az MTI-t szerdán, abból az alkalomból, hogy a gyárban elkészült az ötmilliomodik jármű.
2026. 02. 05. 06:30
Megosztás:

Horvátországban 187 ezer daganatos beteg él, ekkora a túlélési arány

Horvátországban 187 ezer olyan ember él, akinél élete során daganatos megbetegedést diagnosztizáltak. Az ötéves túlélési arány az elmúlt időszakban 54 százalékról 59 százalékra emelkedett - derült ki a Horvát Rákregiszter legfrissebb adataiból, amelyeket szerdán, a rák elleni küzdelem világnapja alkalmából mutattak be.
2026. 02. 05. 05:30
Megosztás:

Stratégiai partnerséget kötött a Debreceni Egyetem és az AstraZeneca

Stratégiai partnerséget kötött a Debreceni Egyetem (DE) és az AstraZeneca biotechnológiai vállalat: a szerdán aláírt megállapodás célja többek között a betegségek korai felismerésének támogatása, a megfelelő diagnosztikai útvonalak erősítése, valamint a sikeresebb betegútmenedzsment olyan, Magyarországon is népbetegségnek számító területeken, mint a daganatos, a szív- és érrendszeri vagy a krónikus légzőszervi megbetegedések - tájékoztatta a DE sajtóközpontja az MTI-t.
2026. 02. 05. 05:00
Megosztás:

Enyhén gyorsult az infláció Horvátországban

Januárban enyhén gyorsult az infláció Horvátországban: az éves fogyasztóiár-index 3,4 százalékot tett ki, ami nem tér el jelentősen a 2026-ra vonatkozó előrejelzésektől - jelentette ki szerdán Tomislav Coric horvát pénzügyminiszter.
2026. 02. 05. 04:30
Megosztás:

A háztartások alkalmazkodóképességére mutat rá a fizetőképességi index nem várt növekedése

Az Intrum Fizetőképességi Index (IFI) 12,8 pontra emelkedett 2025 utolsó negyedévében. A megelőző negyedévhez képest, amikor még 9,3 ponton állt a mutató, ez 37%-os növekedést jelent. Az előző év azonos időszakához képest pedig 24%-os az emelkedés. A meglepetésszerű javulás arra utal, hogy a háztartások pénzügyi helyzete a vártnál rugalmasabban alakult a tavalyi évben.
2026. 02. 05. 04:00
Megosztás:

Három elemzőház követi mostantól a Shopper Park Plust

A 2025 év végi tőkeemelést követően a Shopper Park Plus teljes piaci kapitalizációja 290 millió euró körüli a január 29-i záróár alapján, ezzel bekerült a Budapesti Értéktőzsde 10 legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalata közé.
2026. 02. 05. 03:30
Megosztás:

Elvetették a kormány elleni bizalmatlansági indítványt Csehországban

Elbukott a parlamentben a cseh ellenzék bizalmatlansági indítványa az Andrej Babis miniszterelnök vezette hárompárti koalíciós kormány ellen.
2026. 02. 05. 03:00
Megosztás:

Irodapiaci helyzetkép: csökkenő üresedés és élénkülő kereslet

Ecsődi Miklós (Director, Head of Occupier Services) kiemelte, csökkenő üresedés és élénkülő kereslet jellemezte az irodapiacot 2025-ben.
2026. 02. 05. 02:30
Megosztás:

Ennyit pénzt keresne Kiara Lord, a Nagy Ő szereplője eredeti szakmájával

A Nagy Ő aktuális szereplője, Kiara Lord korábban a felnőttfilmes iparban tevékenykedett, ám sokan nem tudják róla, hogy felsőoktatási tanulmányokat is folytatott, valamint ápolói képesítést is megszerzett. Az egykori pornószínésznő jelentős kórházi gyakorlattal bír, Budapest szinte minden egészségügyi intézményében megfordult.
2026. 02. 05. 02:00
Megosztás:

Használt autót vettem, mennyi a gépjármű adó 2026-ban és mikor kell azt megfizetni?

Használt autó vásárlása 2026-ban is izgalmas pillanat: új szabadság, új lehetőségek, talán egy régóta vágyott modell kerül végre a garázsba. De amint aláírod az adásvételi szerződést, sokak fejében felmerül egy nagyon is gyakorlati kérdés: Mikor kell fizetnem a gépjárműadót, és hogyan számolják ki?
2026. 02. 05. 01:00
Megosztás:

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját - jelentette be Ilie Bolojan román miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 04. 23:30
Megosztás:

Kína továbbra is kész az együttműködés erősítésére az Egyesült Államokkal

Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnökkel szerdán telefonon folytatott beszélgetésükben, és kijelentette, hogy e kapcsolat stabilitása és a kézzelfogható eredmények megsokszorozása érdekében továbbra is kész az együttműködés erősítésére.
2026. 02. 04. 23:00
Megosztás:

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Csörgő Anita (Director, Head of Retail) piaci áttekintésében arra mutatott rá, hogy a reáljövedelmek növekedése és a külföldi turizmus bővülése kedvező hatással van a kiskereskedelmi forgalomra.
2026. 02. 04. 22:30
Megosztás:

Ipari ingatlanpiac: a bérbeadások közel fele az év utolsó negyedében valósult meg

2025 utolsó negyedéve koronázta meg a tavalyi évet. Kiemelkedően erős bérleti aktivitás volt tapasztalható ekkor, az éves nettó bérbeadás 45%-a ebben az időszakban realizálódott – hívta fel a figyelmet Beck Tamás (Director, Head of Industrial).
2026. 02. 04. 22:00
Megosztás: