EU - Brit megállapodás: hogyan látják a médiában?
Véglegesen megváltozott az európai projekt természete azáltal, hogy David Cameron brit kormányfő egy hazai belpolitikai vita rendezése érdekében azzal fenyegette meg az uniós társállamok vezetőit, hogy "felrobbantja" a második világháború utáni európai rendet, amennyiben az EU nem változtat a szabályain - írta a WSJ.
Az amerikai napilap európai kiadásában megjelent cikk szerint a referendum maradandó sebeket fog ejteni Nagy-Britannia és az Európai Unió politikáján egyaránt. A közösség működésének korábban az volt az alapelve, hogy a szuverén országok közötti kapcsolatoknak a jogállamiság elvén kell nyugodnia, hogy az erősebb tagállamok nem nyomhatják el a gyengébbeket, és hogy az EU minden polgárát egyenlő bánásmódban kell részesíteni - írta a WSJ.
A Die Welt című német konzervatív hetilap szerint az uniós csúcson történtek megmutatták, hogy igen korlátozott az EU problémamegoldó képessége. A nagyhatalmi ábrándokat kergető közösség nemigen képes arra, hogy szembenézzen a "valódi kihívásokkal", hiszen Franciaországot megbénítja a félelem a terrortól, Nagy-Britannia a szárazföldi Európától való elzárkózás, a splendid isolation (ragyogó elzárkózás) évszázados hagyományait követve a "ragyogó bizonytalanság" állapotába manőverezte magát, Olaszország "a saját minestrone (levesét) főzi", a kelet-európaiak "szeretnének kiszállni a 21. századból", Görögország pedig "továbbra is játssza a punkot". Mindeközben Németország az európai megoldások szükségességéről "papol", de nem képes megértetni álláspontját.
A liberális Der Tagesspiegel szerint Cameronról nagyon is el lehet képzelni, hogy bővíteni tudja az EU-pártiak táborát, hiszen a tavaly májusi, pártjának abszolút többséget eredményező választási győzelemmel már megmutatta, hogy érti, mi foglalkoztatja a brit választókat. Az uniós tagságról tartandó népszavazást felvezető kampánnyal Cameron "elkezdte élete játszmáját", és meglehet, hogy "megpecsételi politikai sorsát", ha ezúttal nem győzedelmeskedik - írta a berlini lap.
A vezető francia gazdasági lap, a Les Échos úgy látja, hogy az egyezség csapda Európa számára, mert "a megállapodás után, amellyel elkerülhető a Brexit, egyes államok abba a kísértésbe eshetnek, hogy hasonló előnyöket kérjenek". Ráadásul a lap szerint "az eurózóna jelenleg semmilyen olyan jellegű programmal nem rendelkezik, amely beindítaná a dinamizmust". A Les Échos szerint az is felmerül, hogy csak "egy látszatmegoldásról van szó, egy jogi placebóról annak érdekében, hogy David Cameron arcvesztés nélkül megússza, hogy belelavírozta magát a referendum ígéreteibe".
A Le Figaro szerint a megállapodás annyi "technokrata csipkét" visel magán, hogy az "halandók számára kibogozhatatlan". A konzervatív lap szerint felmerül a kérdés, hogy Cameron nem mondott-e már búcsút az EU-nak, és a kompromisszum "férget tesz a gyümölcsbe". "Ha Nagy-Britannia a megkapott feltételekkel az Európai Unióban marad, tönkreteszi, ha kilép belőle, akkor is lerombolja" - vélte a Le Figaro. A baloldali Libération szerint a megállapodás "veszélyes precedenst" teremt más uniós tagállamok számára. A lap szerint a brüsszeli kompromisszum "jó reklám a Frexithez a Nemzeti Front számára", azaz Franciaország esetleges kilépéséhez az EU-ból, amelyet Marine Le Pen pártja szorgalmaz. "A szélsőjobboldali párt a brit módszerben lehetőséget lát arra, hogy hitelessé tegye saját javaslatait európai téren" - írta a Libération.
A La Libre Belgique című belga napilap szerint David Cameron erős ellenszéllel találja szemben magát, amikor a pénteki eredményekről számol be a londoni parlamentben. Eddig sikerült több jelentős politikust az uniós tagság mellett érvelők táborában tartania, ugyanakkor olyan meghatározó személyiségek is elpártoltak tőle és csatlakoztak a kilépést támogatókhoz, mint London polgármestere, Boris Johnson.
Az Európai Unió (EU) vezetői a britekkel kötött megállapodással okosan a kisebbik rosszat választották, s ezzel gyakorlatilag rámutattak arra, hogy többsebességes unió van, az integráció "a la carte" történik, s precedenst teremtettek a kivételekhez is - írta kommentárjában a Sme című liberális pozsonyi lap. Első ránézésre nyilvánvaló, hogy az unió "széleskörű szívességeket tett", ugyanakkor szó sincs arról, hogy a törvények feletti teljhatalom visszatért volna Westminsterbe - jegyezte meg a "Cameron nagy játszmája" című írás szerzője, Peter Schutz.