Eddigi legnyereségesebb félévét zárta a BTel

A tavalyi teljes év árbevételét megközelítő első féléves nettó árbevételt ért el a Business Telecom Nyrt. (BTel) a 2012. június 30.-án lezárt első félévben. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vezető hazai alternatív távközlési cég első féléves nettó árbevétele több mint 222 százalékkal növekedve, 1 419 millió forintra emelkedett - olvasható a vállalat sajtóközleményében.

A társaság jelentősen javította működésének profitabilitását azzal, hogy az üzemi eredmény közel meghétszereződve a tavalyi 25 millió forintos szintről 174 millió forint fölé emelkedett. A BTel adózás utáni eredményét is megduplázta: a tavalyi első f élévben elért közel húszmilliós eredményt 2012 első félévében 47 millió forint fölé tornászta. A társaság az elmúlt félévben több jelentős piaci tranzakciót hajtott végre, továbbá sikeresen, több mint 1,5 milliárd forint bevonásával zárta egyéves kötvényprogramját.

 

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vezető hazai alternatív távközlési szolgáltató, a Business Telecom Nyrt. (BTel) nettó árbevétele több mint 222 százalékkal, 1 419 millió forintra növekedett 2012 első félévében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A BTel stratégiájának alappilléreit a független saját hálózat folyamatos bővítése, a szolgáltatási portfolió fokozatos kiterjesztése, valamint a piaci jelenlét akvizíciókon keresztüli növelése adják. A bővítés és növekedés mögött tervszerű építkezés áll, melynek alapja, hogy a társaság időről-időre teljesíti kitűzött terveit.

 

„A most nyilvánosságra hozott féléves eredményeink jól bizonyítják, mennyire komolyan vesszük befektetőinknek tett vállalásunkat, hogy teljesítjük a terveinket és hozzuk a számokat a külső körülményektől függetlenül is. Az elmúlt félévben pedig mind az árbevétel, mind az eredményesség területén jelentős előrelépést tudtunk felmutatni” – összegezte az eredményeket Takács Krisztián, a BTel elnök-vezérigazgatója.

 

A társaság eddigi történetének legnyereségesebb félévét zárta június 30-án: a tavalyi első féléves 25 millió forintos üzemi eredményt közel meghétszerezve több mint 174 millió forintos üzemi eredményt ért el. A BTel 2012 első félévében fejezte be egyéves kötvényprogramját, melynek keretében összesen több mint 1,5 milliárd forintnyi friss tőkéhez jutott. A szolgáltatások és az ügyfélkör jelentős bővülésével egyidejűleg az igénybe vett szolgáltatások mértéke is megduplázódott. Azonban sem a kötvénykibocsátásból eredő pénzügyi jellegű ráfordítások, sem az igény be vett szolgáltatások mértékének emelkedése, sem a személyi jellegű ráfordítások növekedése nem tudott lépést tartani az árbevétel növekedésével, miközben az ügyfélkör bővülése során elsősorban a magasabb profittartalmú szolgáltatások irányába tolódott el az értékesítés. Mindezeknek köszönhetően a társaság jelentősen javíthatta eredményességét az elmúlt félévben.

 

A 2012. június 6-án lezárult egyéves kötvényprogramjából több lépcsőben befolyt, összesen 1,5 milliárd forintot meghaladó új források a társaság saját távközlési hálózatának bővítését, valamint piaci akvizícióit szolgálják. Az elmúlt félév számaiban már láthatóvá vált a 2011 végén az EnterNettől átvett több mint 18 ezer új ügyfél, továbbá a 2012 márciusában megnyitott új gerinchálózat által generált addicionális forgalom, valamint a műholdas távközlési területen a korábban megkezdett SAT TV szolgáltatás mellett szintén ebben a fél& eacute;vben indította el a társaság szélessávú műholdas internet-szolgáltatását.

 

A június 30-án lezárt első félévben még nem látszanak az elmúlt hetekben bejelentett további piaci akvizíciók hatásai, melyek keretében több mint 13 ezer új előfizető, valamint további hálózati elemek kerültek a BTel birtokába. Mindezek hatása azonban már a második féléves számokban érzékelhető lesz.

 

„A BTel továbbra is elkötelezett a megkezdett beruházási politikája iránt, melynek révén rendszeresen további termékek kerülhetnek portfóliójába, legyen az szélessávú adatátvitel, műholdas technológia vagy a mobilszolgáltatás területéhez kapcsolódó lehetőség, továbbá nem kizárt, hogy a növekedésünket a korábbiakhoz hasonló újabb piaci akvizíciókkal segítjük elő, amennyiben erre megfelelő lehetőségek kínálkoznak” – tette hozzá Takács Krisztián.


Itt a dátum! Magyarország EURÓ bevezetése ekkor jöhet

Miközben tavaly Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen konvergenciakritériumot sem teljesített, 2026-ban a kedvező inflációs folyamatoknak, illetve a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel már teljesülni látszik, és a hozamkonvergencia terén is érdemi előrelépést tett az ország.
2026. 09. 25. 02:00
Megosztás:

A törvényt elfogadták! Fúrt kutat így lehet használni Magyarországon

A fúrt kutak szabályozása az elmúlt években jelentősen megváltozott, és a mai napig számos félreértés övezi, hogy egy ingatlantulajdonos mikor használhatja engedély vagy bejelentés nélkül a kertjében található kutat.
2026. 09. 25. 01:30
Megosztás:

Felrobbantak a lakásárak Miskolcon és Nyíregyházán - mi történik?

Kelet- és Délkelet-Magyarország minden régiójában az országos átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a lakásárak az elmúlt egy évben. A drágulás mértéke térségenként eltért, Szegeden alig néhány százalék volt, Nyíregyháza környékén viszont meghaladta a 26 százalékot.
2026. 09. 25. 01:00
Megosztás:

Szerbia ötezer tonna gázolajat szabadít fel stratégiai tartalékaiból

A szerb kormány ötezer tonna gázolaj piacra bocsátásáról döntött a kötelező állami tartalékokból, hogy biztosítsa az ország üzemanyag-ellátását a globális energiaválság és a növekvő importköltségek közepette - jelentette be Dubravka Djedovic Handanovic ügyvezető energiaügyi miniszter csütörtökön.
2026. 09. 25. 00:05
Megosztás:

Internetes agresszió miatt emeltek vádat egy debreceni férfi ellen

Internetes agresszió miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy debreceni férfi ellen, aki a közösségi médiában - egy bejegyzéshez hozzászólva - életveszélyesen megfenyegetett egy pécsi nőt - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség az MTI-vel csütörtökön.
2026. 09. 24. 23:00
Megosztás:

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet a csapadékhiány miatt

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet - mondta Molnár János, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium agrárgazdasági államtitkára szerdán, a betakarítási koordinációs bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.
2026. 09. 24. 22:00
Megosztás:

Elektronikai cikkeket vizsgál az NKFH

Elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság - jelentette be az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) .
2026. 09. 24. 21:00
Megosztás:

Az Alteo 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel, az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását - tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:30
Megosztás:

A magyar gazdaság növekedésnek indult

A magyar gazdaság növekedésnek indult, üteme jelenleg 1,7 százalékos, míg az előző kormány elmúlt négy évében lényegében nulla volt - jelentette ki Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Brüsszelben csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:00
Megosztás:

Egyre több az e-rolleres baleset, sürgető a szabályozás

Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében e-rollerrel – közlekedve, a sérüléses esetek pedig mindennapossá váltak – hangzott el a győri Széchenyi István Egyetem és több szakmai szervezet által negyedik alkalommal megrendezett országos Közlekedésbiztonsági Konferencián.
2026. 09. 24. 19:00
Megosztás:

Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős kihívás elé állítja Európát az aszály

Az idei nyár megmutatta, hogy a vízhiány hatásai jóval túlmutatnak a mezőgazdaságon. Magyarországon több száz településen vezettek be különböző fokú vízkorlátozásokat, miközben Európa több országában a folyók, a termőföldek és az állattartás is megsínylette a tartós hőséget és a csapadékhiányt. Szakértő szerint ráadásul a következő években már nem csak a csapadék mennyisége, de annak megtartása is egyre fontosabb kérdéssé válik.
2026. 09. 24. 18:30
Megosztás:

Tovább bővült az uniós autópiac, erősödnek a kínai gyártók

Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba helyezése júliusban 3 százalékkal, augusztusban pedig 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA). Január és augusztus között 7,55 millió új autót helyeztek forgalomba az EU-ban, 5,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
2026. 09. 24. 18:00
Megosztás:

Három új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szeptember 1-jétől Gábor Gabriellát, Betyák Zoltánt és dr. Simon Gergelyt partnerré nevezte ki. A kinevezések a szakemberek eredményes munkáját és az általuk képviselt szakterületek fejlesztésében elért sikereit ismerik el. Az új partnerek a banki és pénzügyi könyvvizsgálat, az IT audit és innováció, valamint az adótanácsadás területét erősítik.
2026. 09. 24. 17:30
Megosztás:

Hűtőknél tízből hat webshop bukott el tavaly, most a telefonokat és tévéket ellenőrzik

A vásárlók megfelelő tájékoztatása érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja. Az intézkedések a hagyományos boltokra és az online áruházakra, valamint a reklámokra és a műszaki promóciós anyagokra is kiterjednek. A fellépést a tavalyi tapasztalatok is indokolják – 2025-ben a webáruházak 63%-ánál merültek fel problémák.
2026. 09. 24. 17:00
Megosztás:

Egyre nagyobb a lakossági ellenállás az AI-adatközpontokkal szemben – pedig megfelelő technológiával a vízfogyasztásuk töredékére csökkenthető

A hűtési technológián múlik, hogy ugyanaz az AI kapacitás egy 50 ezres város vagy egy kis falu vízigényét fogyasztja.
2026. 09. 24. 16:30
Megosztás:

A törvényszékek elnökeivel és az OBH elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter

A törvényszékek elnökeivel és Senyei György Barnával, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter.
2026. 09. 24. 16:00
Megosztás:

Amerikai stabilcoin-terv készülhet: a digitális dollárral az állampapírok keresletét is növelnék

Mi köze egy külföldön használt stabilcoinnak az amerikai államadóssághoz? Több, mint elsőre látszik: a dollárhoz kötött tokenek kibocsátói a fedezetük jelentős részét rövid lejáratú amerikai állampapírokban tarthatják. Washingtonban most olyan külföldi projektek támogatásának lehetőségét vizsgálják, amelyek egyszerre terjeszthetnék a digitális dollárt és teremthetnének új keresletet ezekre a papírokra.
2026. 09. 24. 15:30
Megosztás:

Vaddisznókban igazolták az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében

Újabb két vaddisznóban igazolta az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében is.
2026. 09. 24. 15:00
Megosztás:

EBRD: idén lassabb, jövőre gyorsabb gazdasági növekedés jöhet a régióban

Az idén az eddig vártnál jóval lassabb, jövőre viszont gyorsabb gazdasági növekedést valószínűsít tevékenységi térségében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely az idei prognózis rontását mindenekelőtt az energiahordozók és az élelmiszerek drágulásával, az aszállyal és a kereskedelmi fennakadásokkal indokolta.
2026. 09. 24. 14:30
Megosztás:

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban - hívta fel a figyelmet Péczely Terézia jogász az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén.
2026. 09. 24. 14:00
Megosztás: