Egy év alatt megháromszorozódott az elektronikusan aláírt iratok száma: özönlenek a megrendelések az e-hitelesítési megoldásokra

Már a járványhelyzet előtt is folyamatos erősödést mutattak a statisztikák az e-aláírások piacán, de a karantén robbanásszerű emelkedést hozott: 2020 júniusában háromszor annyi e-aláírási tranzakciót regisztráltak a NETLOCK rendszerei, mint az előző év azonos időszakában. Több tízezer papír vagy nyomtatás nélküli szerződés, dokumentum, számla vagy egyéb okmány, elektronikus adat hitelesítése történt meg a virtuális világban, személyes találkozó nélkül.

„Az elmúlt hónapokban a hatalmas digitális robbanás szemtanúi voltunk. Az a technológiaváltás, amelynek lehetőségéről, szükségességéről éveken át csak beszéltek a szakértők, most a járványhelyzet nyomására szinte minden szektorban hetek alatt megvalósult, és éppen ez világít rá, hogy mennyire nem voltunk felkészülve. A kényszer hatására hirtelen kellett reagálni. Minket is meglepett, hogy a vállalatok, vagy akár teljes szektorok is milyen gyorsan voltak képesek lépni,  a modern digitális megoldások irányába.

Bár sok területen elindultak a változások az elmúlt hónapokban, de bőven van még hova fejlődni, finomhangolni, szélesíteni a digitális megoldásokat. Az üzleti folyamatok digitalizációjának számos területen alapeleme az elektronikus aláírási képesség,  az, hogy a virtuális térben is jogilag hiteles módon tudjuk tranzakciókat végrehajtani, aláírni, dokumentumokat hitelesíteni” – mondta el Somkuti András hozzátéve, hogy a járványhelyzet kezdete óta eddig nem látott nagyságrendben adják ki az e-aláíráshoz szükséges tanúsítványokat és telepítenek komplex, vállalati szintű elektronikus hitelesítési megoldásokat partnereik számára, ami alapvető eleme a digitális transzformációnak. “Szinte mindegy, hogy egy kereskedelmi kisvállalatról, egy ügyvédi irodáról vagy egy több száz fős nagyvállalatról van szó, az a cég, amelyik a digitalizációban lemarad, a versenyben is le fog. Ilyen értelemben a digitális transzformáció nem csupán egy-egy gazdasági szereplő, hanem az ország érdeke, a gazdasági versenyképesség egyik kulcseleme is. Ebben pedig nekünk és az elektronikus aláírási szolgáltatásainknak is van felelőssége, amit komolyan is veszünk” – emelte ki.

Vírusbiztos megoldás, nemcsak IT értelemben

Az e-aláírási képesség lehetővé teszi, hogy papír és toll nélkül, a virtuális térben maradva hitelesítsünk jogilag elfogadott módon dokumentumokat. A megoldás nem csak informatikai értelemben “vírusbiztos”, hiszen elkerülhetővé teszi a személyes érintkezéssel járó ügyintézést. Nincs szükség személyes találkozásra, iratok küldésére futárokkal vagy postai úton, mindehhez elegendő egy számítógép vagy egy okostelefon. Gyors, kényelmes, zöld és rendkívül biztonságos, minden üzleti területen hasznos és előremutató megoldás akár a versenyszférában, akár az állami szektorban. „Továbbra is tömegesen, százas, ezres nagyságrendben igényelnek e-aláíró tanúsítványokat nálunk partnereink. Számos nagyvállalat már teljes működési folyamatokat, rendszereket állít át a digitális hitelesítésre építve, hogy felkészítse a szervezetet hosszabb távon is az otthonról történő munkavégzésre” – tett hozzá Somkuti András. 

Gattyán György: európai szerepre készül a NETLOCK

„Garázscégből prosperáló kisvállalattá, majd – az öt országban jelenlévő – DOCLER nemzetközi holding részévé válva masszív, több mint 100 főt foglalkoztató, modern, technológiai középvállalattá fejlődött az elmúlt években a NETLOCK” – mondta el Gattyán György, a Docler Holding alapító tulajdonosa. „Digitális identitást adunk az embereknek. Digitális biztonságot, papírmentes, hatékonyabb működést kínálunk a vállalatok, szervezetek üzletmenetéhez egy teljesen “koronavírus-biztos”, távügyintésre is módot adó megoldással. A XXI. század olyan új alapközműve ez, aminek szükségességét sajnálatosan éppen a vírushelyzet hozta felszínre. A világ megérett erre a szolgáltatásra: ezt mutatják a statisztikák és részint az is, hogy a NETLOCK az elmúlt öt évben közel megtriplázta az árbevételét, erős növekedési pályára állt. Komoly innovációs potenciállal rendelkezik és hamarosan egy olyan új terméket mutat be, amely más dimenzióba helyezi az e-aláírások világát. Teljesen meg szeretnénk változtatni a digitális hitelesítésről kialakult képet, az a célunk, hogy 25 éves tapasztalatunkra és új termékünkre építve európai szinten is jelentős hitelesítési szolgáltatóvá váljunk. Mindeközben továbbra is segítjük a magyar vállalatokat, Magyarországot a digitális transzformációban felzárkózni az uniós élmezőnyhöz” – tette hozzá.

Hozzászólások

A Graboplast 837 millió forintot fektet tatabányai üzemébe

A Graboplast 317 millió forintos állami hozzájárulással 837 millió forintot fektet tatabányai üzemébe - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás hétfői sajtótájékoztatóján, Tatabányán.
2020. 12. 01. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Tőkeemelésről és saját részvények vásárlásáról döntött az AutoWallis

Az Autowallis Nyrt. igazgatósága a cég alaptőkéjének maximum hatmilliárd forintra emelésének lehetőségéről és saját részvények vásárlására szóló felhatalmazásról is döntött hétfői ülésén - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 11. 30. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szépen nőtt az Opus Global eredménye

Több mint 9 milliárd forintos üzemi eredménnyel zárta konszolidált szinten az idei első háromnegyed évet az Opus Global Nyrt. - közölte a tőzsdei társaság a nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti jelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 11. 30. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol és a Richter húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 526,74 pontos, 1,34 százalékos csökkenéssel, 38 782,16 ponton zárt hétfőn.
2020. 11. 30. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Aegon: új a tulajdonos, a minőség változatlan

Az Aegon Magyarország a jövőben a régió legnagyobb biztosítótársasága, a bécsi központtal működő Vienna Insurance Group (VIG) tagjaként működik. A tulajdonosváltás az Aegon ügyfeleit nem érinti, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. és a Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. ügyfélszerződései változatlan feltételekkel érvényesek. Az ügyfelek kiszolgálása és az új biztosítások értékesítése is az eddig megszokott rendben folytatódik.
2020. 11. 30. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugdíjba vonul az OTP Egészségpénztár ügyvezetője

Közel két évtized után távozik posztjáról az OTP Egészségpénztár alapítótag-ügyvezetője, Studniczky Ferenc. Utódlásáról a szervezeten belülről gondoskodnak. A szakember az egészségügyi öngondoskodási piac meghatározó szereplőjének vezetése mellett visszavonul az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnökségéből is.
2020. 11. 30. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új hálózatfejlesztési igazgató a hazai McDonald’snál

Októbertől Varasdy Zsolt a Progress Étteremhálózat Kft., azaz a McDonald’s hazai Developmental Licensee Partnerének új hálózatfejlesztési igazgatója. Az ingatlanpiacon szerzett széleskörű, közel két évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező szakember a Pepco Hungary Kft. műszaki igazgatói pozíciójából érkezett a vállalathoz. Ezt megelőzően közel tíz éven át a H&M Hennes & Mauritz Kft.-nél construction és leasing területeken látott el vezetői feladatokat, illetve más neves ingatlanfejlesztő és építőipari cégeknél töltött be projektvezetői pozíciókat.
2020. 11. 30. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Túl a csúcsokon - számos országban megvolt a járvány csúcsa

Úgy tűnik, hogy számos országban megvolt a mostani járványhullámnak a csúcsa. Az USA-ban is mintha tetőzött volna a járvány, amelyet felülírhat a Háladáskor útra kelő 50 millió ember vírusterjesztő képessége.
2020. 11. 30. 10:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Üres helyiségek a járványhelyzetben: mekkora a mozgástér a bérleti szerződések módosítására?

A közelmúltban kihirdetett korlátozó intézkedések eltérnek a járvány első hulláma alatt bevezetett intézkedésektől, azonban ezek is érzékenyen érintik az ingatlanbérleti jogviszonyokat. Az üzletek, nemzeti dohányboltok, valamint lottózók kötelesek este hét órakor bezárni, egyes vendéglátó üzletekben kizárólag az ott foglalkoztatott személyek, illetve az elvitelre alkalmas ételek kiadásában és szállításában érintett személyek tartózkodhatnak, a szabadidős létesítmények látogatása tilos. Ismét felmerül a kérdés, hogy a bérlők jogosultak-e a bérleti díj elengedését, vagy legalább csökkentését kérni – a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő jogászai összefoglalták a legfőbb tudnivalókat.
2020. 11. 30. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Országgyűlés ma újra szavaz a családi gazdaságokról szóló törvényről

Az Országgyűlés ma újra szavaz a családi gazdaságokról szóló törvényről, amelyet Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a parlamentnek.
2020. 11. 30. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tömegesen pusztulnak a diófák - mit kellene tenni ellene?

Az előző években még főként az ország nyugati részében pusztító nyugati dióburok-fúrólégy kártételéről immár az egész országból érkeztek visszajelzések az Agroinform.hu november első két hetében lefolytatott országos felmérése során. A válaszadók mindössze egy százaléka nem találkozott még a problémával, 6 százaléka szórványosnak, 93 százaléka viszont tömeges méretűnek írja le a pusztítást, ugyanakkor az egyedül hatásos vegyszeres védekezésen egyelőre még a 10 fánál nagyobb méretű ültetvénnyel rendelkezőknek is csupán 35 százaléka gondolkodik.
2020. 11. 30. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így juthatsz gyorsan hitelhez, alacsony kamattal!

Gyors, biztonságos, rugalmas – nem véletlen, hogy a személyi kölcsön, vagy más néven személyi hitel, a magyar lakosság egyik legkedveltebb hitelfajtája. Több ok is van, amiért a legtöbben ehhez a hiteltípushoz fordulnak a legszívesebben, ha pénzügyi segítségre van szükségük céljaik eléréséhez. Te is épp ebben a cipőben jársz? Akkor jó hírünk van: tudunk segíteni. A cikket olvasd el figyelmesen. Ha valami mégsem érthető, ne ijedj meg: a cikk alján van egy zöld gomb. Nyomd meg és azonnal segítünk Neked megtalálni a legolcsóbb személyi kölcsönt. :)
2020. 11. 30. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint ezer elektromos rásegítésű kerékpárt vásárolhatnak meg olcsóbban az első körben pályázók

Lezárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által meghirdetett elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlási támogatásának első pályázati köre. Az elektromobilitást ösztönző pályázat sikeres: több mint ezren pályáztak több mint 110 millió forint értékben - idézte a minisztérium Kaderják Péter energia- és klímapolitikai államtitkárt az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2020. 11. 30. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi ingatlan-adásvétel van Magyarországon? Ábrán mutatjuk!

lakáspiaci tranzakciók száma
2020. 11. 30. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Müller Cecília tudatos vásárlásra kéri a lakosságot

Tudatos vásárlásra kéri a lakosságot az országos tisztifőorvos az adventi időszak beköszöntével a koronavírus-járvány miatt.
2020. 11. 30. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több makroadat érkezik a napokban

Több statisztikai jelentés várható a jövő héten, kiemelkednek közülük a harmadik negyedévi bruttó hazai termék (GDP) részletes adatai, de megjelenik az októberi ipari termelésről, a kiskereskedelmi és a külkereskedelmi forgalomról szóló statisztika is.
2020. 11. 30. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindította országos adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet

Huszonötödik alkalommal hirdette meg országos adventi pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet, amely 1353-as adományvonalára várja a felajánlott támogatásokat.
2020. 11. 29. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 11. 29. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Háromnapos üléssel folytatja munkáját a parlament

Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők hétfőn az államfő által visszaküldött előterjesztésről szavazhatnak újra, míg kedden további húsz indítványról döntenek.
2020. 11. 29. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megúszhatja a pótdíjat az, aki utólag éves autópálya-matricát vesz

Ügyfélbarát egyszerűsítésekkel csökkennek az állampolgárok és vállalkozások adminisztrációs terhei az útdíjfizetési rendszerben. A jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott pótdíjak a fizetési felszólítást követően kiválthatóak lesznek az éves országos matrica megvásárlásával - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.
2020. 11. 29. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások: