Egyelőre elmarad a mikulás rally!

Betekintés a devizapiac, állampapírpiac főbb eseményeibe és a mai napon várható makrogazdasági adatokba. Elemző: Sörös Csaba, Takarékbank

Magyarország 

A forint a várakozások ellenére nemhogy erősödni nem tudott, a reggeli 270-es szintekről, de komoly eladói nyomás alá is került tegnap, miután a negatív nemzetközi hírek (lást lentebb) csökkentették a kockázatvállalási kedvet a régiós devizák piacán is. Az euróval szembeni jegyzések egészen 274 fölé is felcsúsztak a hajnali órákban, mostanra viszont valamivel visszább tértek és 273.20 környékén járnak. A dollárral szemben még többet gyengült a forint - a zöld-hasú párhuzamos erősödése miatt - 186-ról mostanra is csak 185.10-ig tért vissza az árfolyam. A régiós tőzsdék, így a BUX index is esett tegnap és ma is piros tartományban járnak. A nap későbbi részében 275-ig is elmehetnek a jegyzések amennyiben folytatódik a jelenlegi negatív hangulat és nem lesz semmilyen ezt megfordító hír. A hét vége felé lehet csak némi enyhülésre számítani, addig a 272-275-ös sáv tűnik valószínűnek az euró/forint vonatkozásában, csak utána térhet vissza 272 alá a kurzus. Bár egyelőre még nem tudni, hogy a jelenlegi eladói nyomás meddig fog tartani, mivel ahogy ezt már korábban is említettük a jegybankok az extra lividitást megerősítő nyilatkozatai már nem tudnak újat mondani, és az ilyen értelemben vett likviditási rally mintha kezdene kifáradni. Ez pedig elég szignifikáns magyarázó változó a forint árfolyamát illetően. 

 

Állampapír aukció

A tegnapi 3 hónapos (D100317) diszkont-kincstárjegy aukción az értékesítésre meghirdetett 40 milliárd forintnyi mennyiségre 147.77 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett. A kibocsátó az eredetileg meghirdetett mennyiséget fogadta el. A lefedettség 3.69-szeres, az aukciós átlaghozam 5.90 százalékos lett. Az aukciós átlaghozam 5 bázisponttal alacsonyabb a legutóbbi kibocsátás átlaghozamánál és 12 bázisponttal alacsonyabb az előző napi 3 hónapos referenciahozamnál. A tegnapi aukción az elfogadott ajánlatok hozama 5.85 és 5.91 százalék között szóródott. A másodlagos állampapír-piaci hozamok az egy éves referenciahozamok leszámítva, kissé 1-10 bázisponttal emelkedtek a tegnapi nap során, a hozamgörbe rövid vége továbbra is egy újabb szűk 50 bázispontos vágást áraz, az egész görbe jelenleg 6.08-7.44 százalék között tartózkodik.

 

Nemzetközi

Annak ellenére, hogy a nyugat-európai piacok tegnap délelőtt 0.2-0.3

százalékos pozitív tartományban jártak, a nap végére 1.3-1.7 százalékos lejtmenet valósult meg. Az októberi brit ipari termelési és feldolgozóipari termelési számok elmaradtak a várakozásoktól és stagnálást mutattak a szeptemberi szinthez képest. Valamint ami még kiábrándítóbb volt, hogy a délben nyilvánosságra került német ipari termelés - az 1 százalékos hó/hó alapú növekedésről szóló várakozások helyett - 1.8 százalékkal csökkent. Igaz az előző havi számokat 2.7 százalékos emelkedésről 3.1 százalékosra módosították fel, de még így is rendkívüli negatív meglepetésként hatott az adat. Emellett a Fitch leminősítette a görög államadósságot „A-„-ról „BBB+"-ra, az ország a 10 százalék feletti idei és jövőbeli költségvetési hiányára és a 2010-ben várhatóan a GDP 120 százalékára rúgó államadóssága miatt. Valamint tegnap érkezett hír arról, hogy a Dubai World tulajdonában lévő ingatlanfejlesztő cég, a Nakheel nagyjából 3.6mrd dollárnak megfelelő veszteséget halmozott fel az első félévben, miután a bevételei 2008 első félévéhez képest 77 százalékkal estek.

 

Tőzsdék 

A Wall-Streeten is a nyugat-európainál valamivel kisebb mértékű, 0.6-1 százalékos csökkenés valósult meg tegnap az előző okokból kifolyólag. Nem beszélve arról, hogy a decemberi IDB/TIPP gazdasági optimizmus index is növekedés helyett csaknem 1 pontos csökkenést produkált és 47.9-ról 46.8-ra csökkent. Emellett a 3M és a McDonald's háza tájáról is negatív hírek érkeztek az előbbi esetben a kilátásokat illetően, míg az utóbbiban a sorozatban második havi csalódást okozó értékesítési számokra vonatkozóan.

 

Az ázsiai piacok a hétfői vegyes és a keddi mínuszos teljesítmény után szerda reggel újra 1.3-1.7 százalékkal estek, melyhez nagyban hozzájárult a felülvizsgált harmadik negyedéves japán GDP, ami az előzetes 1.2 százalékos negyedév/negyedév alapú növekedés helyett, csak 0.3 százalékkal emelkedett. Ennek fényében már annál inkább indokoltnak tűnik, a tegnap bejelentett, második japán gazdaságélénkítő csomag.

 

A nyugat-európai börzék ismételten 0.5-0.7 százalékos mínuszban járnak szerda reggel, míg az amerikai futures-ek egyelőre 0 körül bizonytalankodnak. Úgy tűnik tehát, hogy egy a Dubai hírek miatti mínuszos hét után, következett egy korrekciós, pluszos hét a múlt héten, de azóta nem tud újraindulni a rally, sőt e héten már újra 2-3 százalékos esést valósítottak meg a főbb indexek. Hátha a csütörtöki amerikai friss mn-i segélykérelmek és a pénteki kiskereskedelmi forgalom új lendületet tud majd adni a piacoknak. Mindenestre eddig mikulás rallyról nem beszélhetünk.

 

Devizák

A dollár nem várt negatív hírek következtében megvalósuló a kockázatkerülés növekedése miatt újra erősödött az euróval szemben és tegnap még 1.47 alá is benéztek az euró/dollár jegyzések, jelenleg 14750-nél jár a kurzus. A jen az ázsiai részvénypiaci esések hatására szintén - a japán államkötvényekbe való menekülés miatt - erősödött, jelenleg 129.30-nál tartózkodik az euróval, míg 87.60-nál a dollárral szemben.            

 

Egyéb makrogazdasági hírek: Magyarország

Az októberi magyar külkereskedelmi mérleg 464 millió eurós többletet mutatott, az ennél jóval alacsonyabb várakozásokhoz képest. 2008 első 10 hónapjában a külkereskedelmi mérleg még 143 millió eurós hiányt mutatott, így ehhez képest még inkább pozitív az adat. Az export már csak 11.8 százalékos év/év alapú csökkenést mutatott októberben, míg az import továbbra is meredek 20.8 százalékkal apadt 2008 októberéhez képest. A belső kereslet alacsony szintje és az export kereslet stabilizálódása miatt, a harmadik negyedéves GDP-hez a felhasználási oldalon egyedül a nettó export tudott pozitív előjellel hozzájárulni. A fogyasztás, a beruházás és a kormányzati vásárlások is csökkentek, és a felülvizsgált adatok szerint 7.1 százalékkal csökkent a bruttó hazai össztermék a július-szeptemberi időszakban év/év alapon, míg negyedév/negyedév alapon 1.8 százalékos volt a lejtmenet üteme. (A KSH előzetesen 7.2 százalékos visszaesést jelentett.) 2009 egészét tekintve 6.7 százalékos GDP csökkenésre számítunk, míg 2010-ben 0.5 százalékos növekedést valószínűsítünk egyrészt a továbbra is pozitív előjelű nettó export és a készletezési ciklus újraindulása miatt. Sőt már 2009 utolsó negyedévében is pozitív előjelű negyedév/negyedév alapú GDP növekedésre számítunk.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: