Egyenlegjavító intézkedések - Tételes hatás 2013-2014-re

A magyar kormány a kormány.hu internetes portálon pénteken közzétette, hogy a túlzottdeficet-eljárás megszüntetése érdekében hozott egyenlegjavító intézkedéseknek tételesen mekkora hatása lesz 2013-2014-ben a költségvetés egyes elemeinél.

Az egyenlegjavító pénzügyi intézkedések összhatása 2013-ban 92,9 milliárd forintot, 2014-ben 172,9 milliárd forintot tesz ki. Ebből a költségvetési szervek és a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok zárolása mindkét évben 68,9-68,9 milliárd forintot, az állami vagyonnal kapcsolatos tételek zárolása évente 3 milliárd forintot jelent majd. Az elkülönített állami pénzalapok egyenlegjavulásának előírása 14,5-14,5 milliárd forint hatású, míg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete részére történő befizetés előírása évi 1,5 milliárd forintot ad majd.
    

A lépések további elemeként a kormánytól független költségvetési fejezetek tartalékképzésére, illetve a médiaszolgáltatás támogatásának mérséklésére 5-5 milliárd forintot írt elő a kabinet.  Csak 2014-re vonatkozó hatása lesz az egyes pénzbeli ellátások nominális összege szinten tartását előíró lépésnek 20 milliárd forint összegben.
    

Szintén 2014-re szóló intézkedés lesz az állami beruházások, felújítások forrásszerkezetének, megvalósítási ütemének módosítása, illetve az informatikai és infokommunikációs kiadások visszafogása, egyúttal a gazdasági társaságoknak szánt forrásjuttatás mérséklése; ezek együttes hatása 60 milliárd forintra rúg majd.
    

Varga Mihály a kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta: álláspontja szerint nem lesz szükség a különadók kulcsainak megemelésére, mert a magyar gazdaság idei teljesítménye igazolni fogja a kormány várakozásait, emellett pedig a kabinet kezelni tudja a tavaszi országjelentésben szereplő bizottsági kifogásokat. Utóbbira példaként említette a pénztárgépek adóhivatalhoz való bekötését, és az e-útdíj bevezetését, melyekkel már az idei második félévben számol a kormány.
    

A nemzetgazdasági miniszter megerősítette, hogy a kormány 2013-ra is 3 százalék alatti hiányt tervez, és álláspontja szerint intézkedések nélkül is teljesülni fog a GDP-arányosan 2,7 százalékos hiánycél az idén. Kifejtette: önmagában a zárolás 2014-ben is elegendő lehet, ha a nagyobb gazdasági növekedés többletbevételt hoz a költségvetésnek. Ha ez mégsem így lesz, további intézkedések vannak a kormány "tarsolyában" - mondta Varga Mihály.  A zárolások elsősorban olyan tételeket érintenek, amelyek nem a gazdaság növekedését fogják vissza, hanem takarékosabb működésre ösztönzik az államháztartás minden szereplőjét - húzta alá a miniszter.
    

A kormány reményei szerint átmeneti zárolás érinteni fogja a minisztériumokat, az Alkotmánybíróságot, a bíróságokat, az Országgyűlést, valamint az állami alapokat, például a Munkaerőpiaci Alapot és a Nemzeti Kulturális Alapot - tette hozzá.
    

Giró-Szász András kormányszóvivő hozzáfűzte, hogy ez az intézkedés nem érinti sem a nyugdíjakat, sem a bérből és fizetésből élőket, sem pedig a szociális ellátásban részesülőket.     Varga Mihály közölte: 17 olyan, az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó, szociális területen működő intézmény és alapítvány van - például a Magyar Vöröskereszt vagy a Rákellenes Liga - , amelyet nem érint a zárolás.
    

Varga Mihály az MTI kérdésére kifejtette: csak akkor folytatják a GDP 0,2 százalékának megfelelő kiadással járó idei kormányzati beruházásokat, ha azok csak és kizárólag az esetlegesen az állami vagyon értékesítéséből származó egyszeri bevétellel ellentételezve valósulnak meg.  A kormány elkötelezett, hogy megtegye az Európai Bizottság által szükségesnek ítélt lépéseket a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülés érdekében - hangoztatta a miniszter. (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: