Egymillió kínai vakcina érkezik Magyarországra

Az egyoltásos nyugati koronavírus-vakcina kiesése miatt az április végéig esedékes 400 ezer kínai oltóanyag helyett egymillió érkezik Magyarországra - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Egymillió kínai vakcina érkezik Magyarországra

Szijjártó Péter elmondta, a vírust akkor lehet legyőzni, hogy ha minél előbb be tudják oltani a magyar embereket, ehhez pedig oltóanyagra van szükség, mégpedig sokra.
   
"Sajnos az elmúlt időszakban azt láttuk, hogy a Brüsszel által intézett beszerzés akadozik, rendszerint előfordul, hogy az előzetesen ígértnél, leszerződöttnél, vártnál kevesebb vakcina jön, vagy komplett szállítmányok esnek ki. Így van ez most körülbelül félmillió nyugati vakcinával is" - mutatott rá a miniszter.
   
Hozzátette, ezért a kormány tárgyalásokat folytatott a kínai partnereivel arról, hogy a májusra esedékes vakcinaszállítmányok egy részét hozzák előre áprilisra. Így az áprilisra esedékes 400 ezer oltóanyagon felül a kínai partnerek a májusi szállításból 600 ezer oltóanyagot előrehoznak.
   
Ez azt jelenti, hogy az április végéig esedékes 400 ezer helyett egymillió kínai vakcina érkezik két részletben - jelezte Szijjártó Péter, hozzáfűzve: ezáltal ellensúlyozni tudják a kieső nyugati szállítmányt.

Hozzászólások

Tovább csökkent az új betegek száma Ukrajnában

Ukrajnában keddre mintegy 2200 új koronavírusos beteget regisztráltak - ez a megelőző napinál több mint hatszázzal kevesebb -, s az előző napival azonos számú, 119 elhunytat jegyeztek fel.
2021. 05. 11. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

6,5 milliárd forintos beruházást hajt végre a Leier csoport

Három helyszínen, Hajdúszoboszlón, Pécsen és Jánosházán, együttesen 6,5 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a magyar építőanyagipar egyik meghatározó szereplője, az osztrák családi tulajdonban lévő Leier csoport - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2021. 05. 11. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az üzemanyagárak is emelték az inflációt

Az előző hónaphoz képest 1,4 százalékponttal 5,1 százalékosra nőtt az éves infláció áprilisban, a növekedést döntően az üzemanyagok áremelkedése okozta, ami 2,3 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez - állapította meg a legfrissebb inflációs adatokhoz fűzött kommentárjában a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2021. 05. 11. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

70 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyek forgalma

Márciusban a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 66,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, a külföldi vendégéjszakák száma 73,9 százalékkal csökkent. A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések miatt a vendégéjszakák száma tavaly márciushoz képest 69,7 százalékkal lett kevesebb - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 05. 11. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az infláció áprilisban

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal nőttek - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 05. 11. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Érdemes átnézni a személyi jövedelemadó bevallási tervezetet

Az adóhatóság által elkészített személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2021. 05. 11. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Faképnél hagyták Budapestet a fejlődő megyék a lakásépítések terén

Első látásra csalóka képet festenek az új építésű lakások piacára vonatkozó hosszú távú adatok. 2015 óta lakosságarányosan többszörösére nőtt az évente átadott új lakások száma, a bővülést tavaly a járvány sem törte meg. Igaz, a lakásépítési kedv tavaly visszaesett a kedvezményes áfakulcs kivezetése miatt - derül ki az ingatlan.com saját adatokon és a hivatalos KSH-számokon alapuló elemzéséből, amely azt vizsgálta, hogyan alakult az újlakás-átadások száma lakosságarányosan és a lakásállományra vetítve az utóbbi években. Emellett kiderül belőle az is, hogy milyen tendenciákra lehet számítani a következő időszakban az ismét bevezetett ötszázalékos újlakásáfa miatt.
2021. 05. 11. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilőttek a brit ingatlanárak

Rekordszintre nőtt a lakóingatlanok ára az Egyesült Királyságban áprilisban, mivel az illetékmentesség továbbra is pörgeti az ingatlanpiacot - ez derült ki a Lloyds Bank leányvállalata, a Halifax és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató hétfőn közzétett adataiból.
2021. 05. 11. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb közbeszerzési kartellt számolt fel a Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy 10 vállalkozás felosztotta egymás között egy áramszolgáltató egyes, villanyórák cseréjére kiírt közbeszerzési tendereit. A versenyhatóság összesen mintegy 300 millió forintnyi bírságot szabott ki a jogsértésért.
2021. 05. 11. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen lesz a nyitás Ausztriában

Ausztriában május 19-én kinyitnak a hónapokkal ezelőtt a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bezárt éttermek, hotelek, kulturális és sportlétesítmények is - jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfő délután.
2021. 05. 11. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A mélypont után lassan erősödik a kereslet az albérletpiacon

Az enyhülő járványhelyzettel és a részleges nyitással párhuzamosan május elejére erősödött a kereslet a budapesti albérletpiacon: a bérlők fizetési hajlandósága 7,6 százalékkal nőtt a decemberi mélyponthoz képest – derül ki a Rentingo.com friss elemzéséből. A lassú erősödés a kínálati oldalon még nem hozott jelentős változást, a meghirdetett lakások átlagos bérleti díja áprilisban mindössze 3 százalékkal emelkedett.
2021. 05. 11. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor kérhet védettségi igazolványt a munkáltató?

Az átoltottság növekedésével és a szolgáltatások újranyitásával a munkáltatók is várják a munkavállalók visszatérését a korábbi munkakörnyezetbe. Emellett már a diákokok is készülnek a nyári pénzkeresésre, az iskolaszövetkezetek és kölcsönző cégek igyekeznek olyan dolgozókat közvetíteni, akik megfelelnek a megrendelők elvárásainak. Felmerül a kérdés, hogy a munkáltatók kérhetik-e a védettség igazolását. Lehet-e a védettség foglalkoztatási feltétel? Jogszerű-e a védettséggel rendelkezők és nem rendelkezők megkülönböztetése? A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő jogászai összefoglalták a legfőbb tudnivalókat.
2021. 05. 11. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Akadozik az oltás Olaszországban

Elfogyott a Pfizer-BioNTech-oltóanyag, emiatt megakadt az ötvenévesek oltása Olaszországban, ahol hétfőtől egyetlen tartomány sem tartozik már kiemelten járványveszélyes, úgynevezett vörös zónába.
2021. 05. 11. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Aggasztó a vírus indiai változata

Aggasztónak nevezte a koronavírus Indiában felfedezett, B.1.617 elnevezésű változatát az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2021. 05. 11. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Módosította 2021. évi finanszírozási tervét az ÁKK

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) aktualizálta 2021. évi finanszírozási tervét, miután a költségvetés módosításával az államháztartás központi alrendszerének idei pénzforgalmi hiánya 658 milliárd forinttal, 3332 milliárd forintról 3990 milliárd forintra emelkedett - közölte az ÁKK hétfőn.
2021. 05. 11. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ők húzták ma a BUX-ot!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,22 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel, 44 587,59 ponton zárt hétfőn.
2021. 05. 10. 18:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a munkanélküliség az OECD-tagállamokban

Csökkent a munkanélküliségi ráta márciusban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 37 tagállamában, de így is 1,2 százalékponttal haladja meg a koronavírus-járvány robbanásszerű elterjedését megelőző utolsó hónapban, tavaly februárban mért szintet.
2021. 05. 10. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elstartolt a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program

Elindult a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program, amely a legkisebb települések cégeinek nyújt jelentős segítséget - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn a Facebook oldalán.
2021. 05. 10. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

300 millió forintra büntetett kartellező vállalkozásokat a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 337 millió forint büntetést szabott ki 10 vállalkozásra, mert azok felosztották egymás között az egyik áramszolgáltató közbeszerzési tendereit - tájékoztatta a versenyhatóság az MTI-t hétfőn.
2021. 05. 10. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb új beteget jegyeztek fel Ukrajnában

Ukrajnában hétfőre kevesebb, mint háromezer, a megelőző napinál mintegy két és félezerrel kevesebb új koronavírusos beteget jegyeztek fel, s az elhunytak száma sem érte el a 120-at, ami hosszú ideje a legalacsonyabb napi halálozás.
2021. 05. 10. 12:40
Megosztás:
Hozzászólások: