Egyre alacsonyabban jegyzik a kőolaj árát
A júniusi szállítású amerikai könnyűolaj (WTI) jegyzése 99 centtel 83,22 dollárra csökkent, ezen héten eddig 0,8 százalékot veszített értékéből, igaz éves szinten 70 százalékos erősödést tudhat maga mögött.
A piacot most leginkább az erős dollár és az a várakozás mozgatja, mely szerint az amerikai kőolaj tartalékok emelkedést mutathatnak. Az euró árfolyama 0,5 százalékkal 1,3316 dollárra esett a Görögorsággal kapcsolatos aggodalmaknak köszönhetően. Míg a Briefing.com előrejelzése szerint a kőolajkészletek 1,4 millió hordóval, míg a beninkészletek 500.000 hordóval emelkedhettek a múlt héten. Az API adatai ma délután kerülnek nyilvánosságra, míg az EIA adatai csak holnap.
A kőolaj ára nem igazán tud kitőrni a 80-85 dolláros sávból, annak ellenére, hogy igazán jó negyedéves vállalati eredmények érkeztek az első negyedévre vonatkozóan.