Egyre kövérebb a magyar – sokkoló adatok!

Magyarországon 2009-ben történt az utolsó olyan átfogó felmérés az Európai Lakossági Egészségfelmérés keretében, ami összevetette a hazai egészségügyi helyzetet az európai átlaggal. 

Egyre kövérebb a magyar – sokkoló adatok!

A felmérés a lakosság általános állapota mellett nagy hangsúlyt fordított a világszinten is egyre komolyabb problémát okozó túlsúlyra, így kiderült, hogy a magyar lakosság közel kétharmada, tehát mintegy 62 százaléka volt vagy túlsúlyos, vagy elhízott, kórosan soványnak pedig alig 2 százalékuk volt tekinthető.


Habár az országos szervek saját bevallása szerint ma mindössze a magyar lakosság 20 százaléka túlsúlyos, ez négy év távlatából is túlzottan alatta van az ELEF egykori felmérésének.  Azonban ez a 20 százalékos arány is olyan drasztikusnak tekinthető, hogy még így is a legmagasabb  az egész Európa Unió tekintetében.


Már gyerekkorban jelentkeznek a problémák
 
Az Európai Lakossági Egészségfelmérés adatai szerint a túlsúly problematikája legtöbb esetben már gyerekkorban jelentkezik, vagyis nem csak a felnőtteket érinti ez a betegségként elkönyvelt állapot, hanem egyre drasztikusabban az 5-17 éves korosztályt is, amelyben szó szerint jelentős az elhízottak aránya – tudatja a Fogyjonle.hu


Ha csak a gyermekeket vesszük alapul, az uniós felmérés alapján szintén nem túl előkelő helyen állunk: csak a görögök előznek meg bennünket.  Az ELEF felmérése korán hívta fel a figyelmet arra is, hogy a túlsúllyal szembeni küzdelem legalapvetőbb eszköze a változatos, illetve megfelelő mennyiségű és összetételű táplálkozás.


Magyarország a múltban egyáltalán nem járt az élen ebben, a legegészségtelenebbül táplálkozók nemzete voltunk, de 2010-ben sikerült nagyjából optimális szintre csökkenteni a szénhidrátbevitelt, amit sajnos még mindig nem tudott magával húzni a zsírbevitel aránya. Így hiába van pozitív változás az egyik oldalon, ha a másik oldal ellensúlyozza a javulást, ami így nem tud megmutatkozni a grafikonokon.


A magyarok alig 20%-a sétál rendszeresen


Magyarország rendkívül rossz uniós helyezését egyébiránt annak is köszönhetjük, hogy a lakosság ötöde naponta alig 10 percnyi sétára sem szánja el magát, és a felnőtteknek mindössze fele végez viszonylagos rendszerességgel intenzív testmozgást, ami Németországban például 80-85 százalékra tehető.


Egy több mint ezer embert érintő, éppen ezért reprezentatív mintának tekinthető lakossági piackutatás során derült fény továbbá arra is, hogy a fenti adatok sajnos a későbbiekben sem változtak túlzottan. 2010-ben ugyanis még mindig minden második magyar lakos BMI indexe 25 feletti pontot ért el, vagyis a lakosságnak több mint a fele kisebb vagy nagyobb mértékben, de el volt hízva. A napvilágra került adatokból tisztán kivehető, hogy a 18 év felettiek körében már minden második lakos túlsúllyal küzd.

 


Ennek a rétegnek a kétharmada enyhén túlsúlyosnak tekinthető, tehát BMI értéke 25 és 30 pont között van, egyharmaduk azonban már a jelentős túlsúlyosok táborát gyarapítja, akik nem is tudják, hogy mielőbb orvosi kezelésre van szükségük, máskülönben az elhízás visszafordíthatatlan egészségügyi problémákat is kiválthat.
Mozgás helyett inkább evéssel fogynánk


Megdöbbentő ugyanakkor, hogy a lakosságban a korábbi felmérések eredményeihez képest egyre inkább megmutatkozik a hajlam az egészséges életmód irányába – noha ez még csak a táplálkozásban mutatkozik meg.


A 18 éven felettieknek ugyanis:

- mintegy 50 százaléka általában odafigyel arra, hogy mit eszik,
- 15 százalékuk minden nap nagy figyelmet fordít az egészséges étkezésre,
- a maradék 35 százalékot egyáltalán nem érdekli, hogy mit és mennyit eszik.
 
A 40 év felettiek a legelhízottabbak


Az országban jelenleg a 40 év felettiek korosztályában találunk a legnagyobb arányban elhízottakat: a kérdéses szegmensben 60-75 százaléknyi a túlsúlyosak száma, ami általános mozgásszegény életmóddal is párosul.
A fiatalabbak esetében az elhízás nem ennyire gyakori (átlagosan 20 és 35 százalék), de ők is ugyanolyan mozgásszegény életmódot folytatnak, így a 18 és 40 év közöttieknek mindössze fele mozog rendszeresen.

 

A legkisebbek helyzete is aggasztó

Szintén ijesztő a helyzet, ha a legkisebb korosztályt vesszük figyelembe.  Egy egészen friss, 2013-ban készült kutatásból az derül ki, hogy már minden ötödik magyar gyermek elhízottnak tekinthető. Tavaly a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának kutatásában 16 ezer gyermek vett részt, és az öt-hat évvel ezelőtti adatokhoz mérten egészen elképesztő eredmények születtek: a korábbi állapothoz mérten jelenleg 40 százalékkal több gyermek esetében mutatkoznak már meg kisebb vagy nagyobb mértékben az elhízás nyomai.

 

Vagyis míg korábban minden nyolcadik, vagy kilencedik gyermek szenvedett súlytöbblettől, addig ma már minden ötödik az elhízás áldozata. A legnagyobb probléma mégis az, hogy a gyermekek jelentős része nincs is tisztában azzal, hogy elhízottnak tekinthető. Ez komoly egészségügyi problémákkal jár együtt, kijelenthető, hogy a legtöbb esetben a szülő felelőssége áll a háttérben.

 

A szülők a felelősek


Ez a megállapítás olyannyira igaz, hogy a Bostoni Gyermekkórház tudományos eredményei alapján a szülő már akkor hatással van gyermekének súlyára, így később elhízására is, mikor még magzati állapotban az anyaméhben van.

 

A tudományos alapokon nyugvó reprezentatív kutatásból kiderült, hogy amennyiben egy kismama elhanyagolja magát a terhesség során, vagyis elhízik, akkor étkezési szokásait nem csak továbbviszi magával a szülés utánra – magyarán kisgyermekét is egészségtelenül fogja táplálni, nem törődbe annak következményeivel –, hanem genetikailag az újszülött is sokkal nagyobb hajlandóságot mutat majd az elhízásra.


Éppen ezért általános orvosi vélemény, hogy az elhízás problémáját – ami a fentiek értelmében egyre súlyosabb méreteket ölt –, már gyökereiben el kell fojtani, vagyis a kismamák számára a várandóság időszakában is oda kell figyelniük magukra, hogy gyermekükből ne válhasson túlsúlyos és boldogtalan felnőtt.

 

Forrás: http://fogyjonle.hu


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: