Egyre nagyobb üzlet a női sport

Egyre inkább csökken a különbség a férfi és női sportokból származó bevételek között, s bár utóbbi ezen a téren egyelőre még messze elmarad előbbitől, a szponzorok és befektetők számára is egyre nagyobb potenciál mutatkozik a női sportban - állapította meg legfrissebb előrejelzésében a Deloitte.

Egyre nagyobb üzlet a női sport

A könyvvizsgálattal, adó- és egyéb tanácsadással, továbbá jogi szolgáltatásokkal foglalkozó cég prognózisa alapján a női sportból származó bevételek idén az egymilliárd dollárt sem fogják elérni, pedig 2018-ban az összes sportból származó globális bevétel 480 milliárd dollár volt, ugyanakkor a szakértők szerint a következő években komoly nézőszám-, ezáltal pedig bevételnövekedésre lehet majd számítani a nőknél.
   
"Az utóbbi években a női sport bebizonyította, hogy képes kivívni a nagyközönség figyelmét is. Az Egyesült Államokban például a női tenisz US Open nézettségi adatai magasabbak voltak, mint a férfié. Ennek is köszönhetően jelentősen nő az érdeklődés a tv-s jogokért és a szponzorációs lehetőségekért" - mondta Pádár Péter, a Deloitte sporttanácsadási csoportjának vezetője. "A magyar női sportban érdemes kiemelni a Győr kézilabdacsapatát, amely 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is megnyerte a Bajnokok Ligáját. A csapatot a főszponzor Audi mellett több nagyobb cég is támogatja, mint például az OTP Bank vagy a Szerencsejáték Zrt. A női sport üzleti értéke - bár alacsonyabb egyelőre a férfi sportokéhoz képest - folyamatosan növekszik és várakozásaink szerint ez a tendencia a jövőben is megfigyelhető lesz."
    
A sportágak bevételének legjelentősebb részét a televíziós közvetítési jogok jelentik, s mivel ezek értéke a közönség méretétől függ, a női sportoknak megfelelő számú nézőt kell vonzaniuk ahhoz, hogy jelentős bevételhez jussanak.
   
A Deloitte kimutatása alapján a női sportok között a futball tartja a rekordot a legnagyobb tévés nézőszám tekintetében. A 2019-es franciaországi világbajnokságot összesen 993 millió ember nézte a tévében, további 482 millióan pedig digitális platformokon keresztül követték. Csak a döntőt 260 millióan nézték élőben.
    
A közönség növekedésével és a tv-adások, valamint egyéb csatornák bővülésével párhuzamosan a női sportok közvetítési jogainak piaca is fejlődik. A kimutatásban kiemelik, hogy a BBC például 10-12 millió eurót fizetett az Angliában sorra kerülő 2021-es (2022-re halasztott) női labdarúgó Európa-bajnokság jogaiért azzal az egymillió euróval szemben, amit a Channel 4 fizetett 2017-ben. Franciaországban a Canal Plus és a TF1 közösen szerzett jogokat a női EURO-2021-re 13 millió euró értékben, ez több mint kétszerese a 2017-ben kifizetett 5 millió eurónak.
   
Az utóbbi években egyre gyakoribb, hogy a női sportok is tízezres látogatószámot vonzanak, ez főleg a válogatott tornákon figyelhető meg. A női labdarúgó-mérkőzések mindenkori rekordja az 1999-es vb-döntő volt, az Egyesült Államok-Kína mérkőzést 90 185-en nézték meg a helyszínen, de 2019 novemberében azt is 77 868 szurkoló látta, ahogy az angol nemzeti csapat kikap Németországtól a londoni Wembley Stadionban. Hasonlóan impozáns számokkal büszkélkedhet a WNBA, az amerikai női kosárlabdaliga, amely a 2019-es szezonban 1,33 milliós látogatottságot regisztrált. A legmagasabb nézőszáma a Los Angeles Sparksnak volt, a csapatot otthoni meccsein összesen 192 224-en nézték meg, ami meccsenként átlagosan 11 307 szurkolót jelent.
    
A sportban lévő szponzorációs szerződések globális értékét 44,9 milliárd dollárra becsülik évente, ennek egyelőre töredéke kötődik csak női sporthoz - írja a Deloitte, amely azonban megállapítja, hogy az erősödő televíziós nézettség és emelkedő nézői számok egyre több szponzort ösztönöznek arra, hogy női sportokra fókuszáljanak. A cég szerint a 2023-as női labdarúgó-világbajnokságra minden válogatott rendelkezni fog egy, a férfi csapattól különálló szponzorszerződéssel.  
    
"A szponzorációk mellett a befektetések is nőnek, főként akvizíciók révén. 2020-ban a francia Olympique Lyonnais Groupe 3,15 millió dollárt fizetett az amerikai NWSL seattle-i csapatának 89,5 százalékos részesedésért. A Real Madrid 2019 júliusában indította el női csapatát a madridi székhelyű CD Tacon megszerzésével, amelyet 500 ezer euróért vásárolt fel" - mondta Pósfay László, a Deloitte sporttanácsadási csoportjának igazgatója.
   
Hozzátette ugyanakkor, hogy nem csak felvásárlás révén érkezik tőke a női sportba, hanem pénzdíjakból is. Példaként említette a 2019-es női labdarúgó-világbajnokságot, amelynek 30 millió dollár volt az összdíjazása, s ebből négymillió a győztes csapatot illette.
   
"Ezek is jól mutatják, hogy a női sportnak óriási potenciálja van, egyre nagyobb értéket jelent a szponzoroknak, befektetőknek és a szurkolóknak egyaránt" - fogalmazott.

Hozzászólások

Április 30-ig lehet jelentkezni a Nemzeti VERSenyre

Április 30-ig várják a jelentkezéseket a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete versmondó és versklipversenyére, a Nemzeti VERSenyre.
2021. 04. 13. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Turisztikai startup program indul a fellendítésért

Közös programot indít a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és a Startup Campus, hogy támogassák a turisztikai startup szektort, és segítsék a koronavírus-járvány hatásaira reagáló megoldások kifejlesztését - közölték a szervezetek az MTI-vel hétfőn.
2021. 04. 12. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

6 milliárdos beruházást hajt végre a Bosch Vecsésen

Regionális szolgáltatóközpontot hoz létre Vecsésen a Bosch, Magyarország legnagyobb ipari vállalata; a 6 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 2,1 milliárd forint támogatást biztosít, a fejlesztéssel 225 új munkahely jön létre - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
2021. 04. 12. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már a 2019-es alapítású cégek is igényelhetik a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt

Számos kedvező változtatásnak köszönhetően mostantól még több mikro-, kis- és középvállalkozás igényelhet 0%-os kamatozású kölcsönt a Covid-19 járványt követő újraindítási célokhoz. A Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) beérkezett vállalkozói igények alapján már a 2019-es alapítású, pozitív üzemi eredményű cégek számára is elérhető a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön. Emellett újra megnyílik a korábban rendkívül népszerű KKV Technológia Hitelprogram „B” hitelcélja, amely szintén nulla százalékos kamat mellett, maximum 80 millió forintig biztosít forrást a cégek számára működési költségeik fedezésére, illetve forgóeszköz finanszírozásra.
2021. 04. 12. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesített ma a Budapesti Értéktőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 508,16 pontos, 1,16 százalékos csökkenéssel, 43 267,25 ponton zárt hétfőn.
2021. 04. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővíti saját márkás árukínálatát a Spar

Szinte az összes saját márkás árucsoport kínálatát növeli idén a Spar, a tervek szerint csak az élelmiszerek területén több mint háromszáz új cikkel bővíti saját márkás termékeit az áruházlánc.
2021. 04. 12. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgató-helyettes az UniCredit Bank Hungary-nál

Az UniCredit Bank Hungary felügyelőbizottsága jóváhagyta Giacomo Volpi kinevezését a bank új vezérigazgató-helyettesévé, a Magyar Nemzeti Bank előzetes engedélyének hatályával.
2021. 04. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötszörös igény diákokra az újranyitás napjaiban

A nagyon várt, ám váratlan hirtelenséggel érkező kormányzati enyhítés mellett a legnagyobb hazai kuponos kedvezményt nyújtó vásárlási akciósorozat robbantotta fel a diákmunka iránti keresletet. Az alapos felkészülésen és a minden korábbit felülmúló rugalmasságon túl azonban működő és megnyugtató megoldásra is szükség volt az egy légtérben tartózkodó vásárlókra vonatkozó szabályok betartásához.
2021. 04. 12. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre bizakodóbbak a kisvállalkozások

A járvány ellenére egyre bizakodóbban tekintenek a kis- és közepes vállalkozások (kkv) a következő egy évre - közölte a K&H az első negyedéves kutatásaira hivatkozva az MTI-vel hétfőn.
2021. 04. 12. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium diadalmenetét hozta az idei Részvényfutam

Véget ért a Budapesti Értéktőzsde tradicionális, a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben megvalósított tőzsdejátéka, a BÉT Részvényfutam. A hatodik alkalommal megrendezett, középiskolás diákokat, tanáraikat és szüleiket megszólító verseny ezúttal csaknem 1 300 tőzsdecápát mozgósított – a versenyzők az egy hónapon át tartó játék során közel 20 ezer megbízást indítottak. A játék történetében hagyományosan erős, kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium idén is különösen eredményesnek bizonyult: 2018 és 2019 után ezúttal is az iskola delegálta a legsikeresebb, a Futam végére 20,8 százalékos hozamot elért játékost, valamint a „Legjobb tanár” kategóriában is az iskola, 2019-et követően ismét első helyezett pedagógusa győzött.
2021. 04. 12. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A MÁP+ megtakarítások értéke átlépte az 5500 milliárd forintot

Átlépte az 5500 milliárd forintot a Magyar Állampapír Pluszba (MÁP+) befektetett megtakarítások értéke - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2021. 04. 12. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megfertőzte a transzferárakat is a koronavírus

A világjárvány gazdasági hatásai új kihívásokkal szembesítették a vállalkozásokat világszerte. A transzferárazás és ennek nyilvántartása többletfeladatot ró a vállalkozásokra, az adóhatóság azonban kiemelt ellenőrzési területként kezeli, ezért érdemes körültekintően eljárni.
2021. 04. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A lakásárak is követik az első negyedéves ingatlanpiaci felfutást

A Duna House országos lakásárindexe valós tranzakciók alapján a piacon legelsőként mutatja a lakásárváltozás irányát, mértékét és ütemét. Az idei első negyedéves adatok az eddig tapasztalt aktív piaci kereslet és megnövekedett tranzakciószámokat igazolva felfelé induló lakásárakat mutatnak szinte minden szegmensben. A teljes átlagot mutató országos lakásárindex nominál értéken rekordszinten, 199 ponton zárt, ami reálértéken kisebb ütemű emelkedést jelent.
2021. 04. 12. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP részvény befektetési kilátások

Fundamentumok alapján ez a hét leginkább az árak drágulásáról szólhatnak, jönnek ugyanis az inflációs adatok Európából és USA-ból is.
2021. 04. 12. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-román kereskedelmi forgalom - ábrán mutatjuk

A magyar-román kereskedelmi forgalom alakulása; behozatal; kivitel; milliárd forint
2021. 04. 12. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét jön a hideg és a hó is

Ismét jelentősen, egy nap alatt mintegy 10 fokos lehűlés várható a jövő héten. A hét nagy részén borús, esős idő lesz jellemző, nem csak eső, néhol havazás is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2021. 04. 11. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elvitték a hatos lottót!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 04. 11. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorú óvintézkedések mellett tehetnek vizsgát a szakképzésben tanulók

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tervei szerint májusban adhatnak számot tudásukról a szakképző intézményekben vizsgázók - közölte az ITM vasárnap az MTI-vel.
2021. 04. 11. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Támogatja a kormány az egészségügyet ellátó cégeket

A kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz helyzetben is gördülékeny legyen az együttműködés az egészségügyi intézmények és a számukra eszközöket, felszereléseket szállító cégek között - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-vel vasárnap.
2021. 04. 11. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ipari és építőipari adatok érkeznek a jövő héten

Az ipari termelés februári teljesítményéről szóló második becslést és az építőipar februári kibocsátásának adatait publikálja jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 04. 11. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások: