Egyre versenyképesebb diplomát adnak a hazai egyetemek

Beérni látszanak a felsőoktatás nemzetközi beágyazottságának erősítését, a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer hatékonyságának növelését célzó kormányzati erőfeszítések - hangsúlyozta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a héten megjelent Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felmérés 2020-as szakterületi rangsorát értékelve.

Egyre versenyképesebb diplomát adnak a hazai egyetemek

Az államtitkár pénteken az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a világ egyetemeinek 48 különböző képzési területét vizsgáló listára tíz magyar intézmény is felkerült.  
   
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem több tudományterületen is jó eredményt ért el, az élet- és orvostudományok területén pedig a Semmelweis Egyetem szerepelt a legjobban, amely a szűkebb képzésterületi lista 51-100. helyén zárt - sorolta.
   
Bódis József kiemelte: a magyar egyetemek az elmúlt tíz évben egyre versenyképesebb diplomát adnak, a foglalkoztatás általános bővülésével mára gyakorlatilag megszűnt a diplomás munkanélküliség.  
   
Magyarország jó gazdasági teljesítménye lehetővé teszi a felsőoktatás továbbfejlesztését, a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer egyetemközpontú átalakítását. 2020-ban az eddigi 133 milliárd forinthoz képest 32 milliárddal többet biztosít a kormány kutatás-fejlesztésre, e többletforrásból a felsőoktatás is részesül - húzta alá az államtitkár.

Mennyibe fog kerülni az egyetemi/főiskolai képzés? Számold ki ITT!
   
Bódis József elmondta, a megtett intézkedések - a kutatási hálózat átalakítása, a valós szükségleten alapuló diploma és kutatások finanszírozása - eredményeként az egyetemek és a kutatóintézetek is egyre jobban teljesítenek, és erre a világ élvonalába tartozó külföldi egyetemek is felfigyeltek.
   
Kitért arra is, hogy a kínai Fudan Egyetem után, most a világ vezető mérnökképző egyeteme, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) is lehetőséget lát Magyarországban.
   
Jó hír, hogy az egyetem európai kutatási központot nyit Debrecenben - mondta.
   
Ezzel a város is felkerül az innovációs és kutatás-fejlesztési hálózatok világtérképére, a magyar hallgatókhoz "házhoz jönnek" a világszínvonalú lehetőségek - közölte. Hozzátette: az együttműködés az egyik kiemelt iparág, az egészséggazdaság területén valósul meg, tovább javítva a magyar gazdaság versenyképességét.
   
A szegedi ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet fejlesztésével a világ legszűkebb élmezőnyébe sorolható kutatási infrastruktúra valósul meg hazánkban, ami már most jelentős nemzetközi figyelmet kap - mutatott rá az államtitkár.

Hozzászólások

Kazah-magyar megállapodás: jelentősen nőhet az Ázsiából Európába irányuló vasúti áruforgalom

Az Ázsia és Európa közötti vasúti áruforgalom jelentős növekedését, valamint az európai exporttermékek vasúti szállítását teszi lehetővé a Fényeslitkén épülő East-West Gate (EWG) intermodális terminál fejlesztője és a kazah EuroTransit Csoport között létrejött stratégiai együttműködés. A moszkvai Transrussia nemzetközi közlekedési és logisztikai szakkiállításon aláírt megállapodás keretében a két vállalat közösen kínál gyors és megbízható szállítási útvonalat az egyre élénkülő szárazföldi teherforgalom szereplőinek. A megállapodás bejelentésekor Konkoly Norbert moszkvai magyar nagykövet hangsúlyozta, hogy a fényeslitkei beruházással Magyarország ismét a nemzetközi vasúti szállítás meghatározó szereplőjévé válhat.
2021. 04. 14. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A délután indult eladási hullám lehúzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 350,69 pontos, 0,82 százalékos csökkenéssel, 42 514,94 ponton zárt szerdán.
2021. 04. 14. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A meteorológiai szélsőségek megkeserítik a gazdálkodók életét

A globális átlagnál is nagyobb hőmérséklet-emelkedés, a szélsőségek egyre gyakoribb előfordulása és a növekvő kiszámíthatatlanság miatt a hazai mezőgazdaságnak egyre fokozódó növényvédelmi kihívásokkal kell szembesülnie – hangzott el szerdán Agroinform.hu agrometeorológiai konferenciáján.
2021. 04. 14. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új tervezési igazgató és igazgatóhelyettes a KÖZTI-nél

Új struktúrában működik a legpatinásabb hazai építésziroda, a Középülettervező Zrt. (KÖZTI). Áprilistól Tima Zoltán Ybl-, és Prima Primissima díjas építész tölti be a tervezési igazgatói posztot, a tervezési igazgató helyettese Peschka Alfréd Ybl Miklós-díjas építész.
2021. 04. 14. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tisztul a magyar munkaerőkölcsönzési piac

Az Európai Unió rendelkezésének megfelelően 2021. április 1-jei hatállyal módosult a magyar ÁFA törvény. Ennek értelmében megváltoztak a munkaerőkölcsönzési szolgáltatások ÁFA kezelési szabályai is és megszűnik az ún. fordított áfa alkalmazásának kötelezettsége a legtöbb esetben. Mindez azt jelenti, hogy mostantól az eladó, a számla kiállítója – vagyis a munkaerőkölcsönző vállalat – fizeti meg az ÁFÁ-t. Eddig ennek terhe a munkaerőt kölcsönzött konstrukcióban foglalkoztató vállalatra, vagyis a vevőre hárult. Korábban a szektorban tapasztalt jelentős visszaélések és törvénytelenségek visszaszorításának érdekében vezették be ezt a speciális ÁFA szabályozást.
2021. 04. 14. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Miért esik napok óta a magyar tőzsde?

Az elmúlt napokban fokozódott a „gyengeség” a magyar piacon, amit párhuzamba lehet állítani a fokozódó ukrán-orosz feszültséggel, de nem biztos hogy ez tökéletes magyarázat.
2021. 04. 14. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlesztik a szerb-magyar földgázkapacitást

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a földgázszállító számára jóváhagyott díjak felett 2020-ban beszedett aukciós felár bevételekből 2,5 milliárd forintot fordít a szerb-magyar földgázbeszállítási kapacitás fejlesztésére - jelentette be Horváth Péter János a MEKH elnöke. Az előző évben meghatározott összeggel együtt közel 4 milliárd forint használható fel az aukciós felár számláról az ellátásbiztonságot növelő beruházásra - közölte szerdai közleményében a hivatal.
2021. 04. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 2 százalékkal nőtt az ipari termelés

Az ipari termelés volumene februárban 1,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a januári 6,7 százalékos visszaesés után. Munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 3,9 százalékkal nőtt a termelés. Az előző hónaphoz képest 4,8 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás, a tavaly áprilisi mélyponthoz képest 67 százalékkal emelkedett, és a járvány előtti csúcsot is meghaladta - erősítette meg szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 04. 14. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az 5G a traktor óta a legjobb dolog, ami a mezőgazdasággal történik

A mezőgazdaság gépesítése a múlt század közepétől jelentősen hozzájárult az ágazat termelékenységének növeléséhez. Most ez a folyamat kapcsol a következő sebességfokozatba a precíziós mezőgazdaság korszakában, ahol az 5G technológiának köszönhetően minden eddiginél több hálózatba kapcsolt gép dolgozhat a terméshozamok javításán. Ráadásul egy olyan időszakban, mely a klímaváltozás és a népességrobbanás miatt komoly kihívások elé állíthatja az ágazatot.
2021. 04. 14. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most is jár a katásoknak a kedvezmény

Márciusra és áprilisra sem kell megfizetni a katát mintegy 120 ezer vállalkozásnak. Az adómentesség 10 milliárd forintot hagy az április elejéig zárva tartó üzleteknél, szolgáltatóknál, a vendéglátásban, a turizmusban, a szabadidő ágazatban tevékenykedő kisvállalkozásoknál - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
2021. 04. 14. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

FAO-magyar együttműködés indul a fenntartható élelmezésért

A világ élelmezési rendszereinek fenntarthatóvá alakítása nemcsak a FAO számára fontos, hanem összhangban áll a magyar nemzeti érdekekkel is. Erről Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára videokonferencia keretében egyeztetett az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének főigazgató-helyettesével, Vlagyimir Rahmanyinnal - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel kedden.
2021. 04. 14. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszatérőben a hazai kkv-k bizalma: látszik a fény az alagút végén?

A harmadik hullám okozta kihívások ellenére tovább javultak a hazai kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásai, derült ki a K&H kkv bizalmi index első negyedéves kutatásából. A cégek éledező optimizmusát igazolja, hogy az index az előző időszakhoz képest 9 pontról 14 pontra ugrott, mely erőteljesen közelít a járványt megelőző időszakban mért értékekhez. Ez többek között annak tudható be, hogy a kkv-k pozitívan ítélik meg a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseit, valamint több európai uniós forrásra számítanak.
2021. 04. 14. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott az e-sport fogadás iránti érdeklődés

Várakozáson felüli mértékben nőtt Magyarországon a tavaly augusztusban a Szerencsejáték Zrt. által bevezetett e-sport fogadás, amely mára a hatodik legnépszerűbb az 50 sportágat tartalmazó sportfogadási listán. Az összes e-sport fogadás 52,5 százaléka a Tippmixen érkezik.
2021. 04. 14. 03:44
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult hazánkban a Nemzeti Állatvédelmi Tanács

Közös érdekünk, hogy az állatvédelem és az állatjólét ügye Magyarországon a jövőben is biztos pillérekre, tudományos és szakmai alapokra épüljön - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Állatvédelmi Tanács alakuló ülésén, kedden.
2021. 04. 14. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orvosdiagnosztikai céget vásárolt a 77 Elektronika Csoport

Több mint 20 éves üzleti együttműködést követően a 77 Elektronika Csoport megvásárolta a lichtenfelsi központú, Hessen tartományban működő Analyticon Biotechnologies AG 100 százalékát - közölte a magyar tulajdonú orvostechnikai vállalat kedden az MTI-vel.
2021. 04. 14. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújult a Vállalkozói információs portál

Megújult a Vállalkozói információs portál (Vali), az oldalon a hazai vállalkozások pár kattintással személyre szabottan tudják megtalálni a rendelkezésükre álló állami támogatásokat, fejlesztési lehetőségeket - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden online sajtótájékoztatón.
2021. 04. 13. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már 6 féle oltás érhető el Magyarországon

A reggeli órákban megérkezett a Janssen vakcinája Magyarországra, így már 6 féle vakcinával olthatnak koronavírus ellen - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
2021. 04. 13. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősítette kibervédelmi szolgáltatását az Antenna Hungária

Magasabb szintre emelte kibervédelmi szolgáltatását az Antenna Hungária Zrt.
2021. 04. 13. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a részvények húzták le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 401,62 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 42 865,63 ponton zárt kedden.
2021. 04. 13. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felkészült az utasforgalom fellendülésére a Budapest Airport

A Budapest Airport felkészült a repülőtéri utasforgalom fellendülésére, mindent megtesznek azért, hogy mielőbb visszatérjen a 2019-es forgalom volumene, de ez elsősorban az országok által bevezetett utazási szabályokon, a védőoltások elérhetőségén, hatékonyságán, és az átoltottság mértékén múlik - közölte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető társaság kedden az MTI-vel.
2021. 04. 13. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások: