Egyszerűsödik több gyermekjóléti eljárás

Jövő év elejétől egyszerűsödik és gyorsabbá válik több gyermekvédelmi és gyámhatósági eljárás, így az örökbefogadás vagy a támogatások igénylése az állami gondoskodásból kikerülők számára - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint 2014. január 1-jével a kormány Magyary-programjának keretében több ponton változtatnak a jelenlegi gyermekvédelmi szabályozáson. A jövőben egyszerűbb lesz az örökbefogadás előtti eljárás és az örökbefogadás engedélyezése is. A jelentkezők alkalmasságát a jelenlegi két év helyett három évre állapítja meg a hatóság, és ez egy évvel meghosszabbítható lesz. Tekintettel arra, hogy a várakozási idő az örökbe fogadni szándékozók jelentős részénél meghaladja a két évet, a módosítás után ez idő alatt nem kell az alkalmassági eljárást ismét lefolytatni.

 

Az örökbeadásnál a gyermekkel való barátkozás időszakában elfogadják a korábban elkészült környezettanulmányt, az anyakönyvi kivonatot pedig a gyámhivatal szerzi be. Az intézkedés évente hozzávetőlegesen 750-800 örökbefogadást érinthet - ismertették. A módosítás után a területi gyermekvédelmi szakszolgálat ingyenesen ad tanácsot és végzi el az előírt vizsgálatokat azoknak, akik házastársuk vagy rokonuk gyermekét kívánják örökbe fogadni.

 

Továbbá hathetesnél fiatalabb csecsemők esetében az eddigi 15 nap helyett nyolc napon belül kell döntenie a gyámhivatalnak az örökbeadásról - így évi mintegy 260 eljárás lesz rövidebb. A minisztérium közlése szerint a szabályozás a jövő év elejétől azt is lehetővé teszi, hogy a terhességét titkoló, válsághelyzetben lévő várandós anyának a gyermeke születése előtt, bármelyik gyámhivatalnál beadott kérelme alapján a gyámhivatal a születendő gyermek lakóhelyéül a fővárosi területi gyermekvédelmi szakszolgálat székhelyét állapítsa meg.

 

A fővárosi területi gyermekvédelmi szakszolgálat számára a módosítás új feladatként írja elő a gyermek iratainak megőrzését és gyámhivatali határozat alapján azok átadását a gyermek törvényes képviselőjének. Így a válsághelyzetben lévő várandós anya megőrizheti a titkát, ezáltal többen dönthetnek a magzat megtartása és az örökbeadás mellett - fűzték hozzá. A tárca tájékoztatása szerint az otthonteremtési támogatás igénylését, megállapítását, folyósítását és felhasználását megkönnyítő intézkedés az állami gondoskodásból kikerülők életkezdését segíti.

 

Csakúgy, mint a 18 éves kortól igényelhető utógondozói ellátás, amelyhez kevesebb dokumentumot kell majd csatolni. Újdonság az is, hogy az ellátás nem szűnik meg azonnal, ha azt a tanulmányok folytatása miatt rendelték el: azok befejezése után további 120 napig igénybe vehető, ezzel segítve a megfelelő munkahely megtalálását. Az új szabályozás értelmében a gyermekek családba fogadása is felgyorsul: a gyámhatóságnak a kérelem benyújtásától számított nyolc napon belül intézkednie kell a szükséges vizsgálatokról. A módosítás értelmében az árvaellátást folyósító szerv is tájékoztatást fog kapni a családba fogadásról, hogy biztosított legyen a gyermek folyamatos ellátása.

 

A közleményben kiemelték: a családba fogadás felülvizsgálata és annak megszüntetése során a hatályos rendelkezések nem biztosítják a gyermek véleményének kikérését, holott a gyermek életét jelentősen befolyásoló körülményről van szó. Ez a jövőben kötelező lesz a gyámhivatalok számára. A módosítások értelmében új nevelésbe vételi eljárás lép életbe, ami két korábbi eljárást egyesít. Csökkennek az eljáró hatóság és a nevelőszülő adminisztratív terhei, ha a gyermek ugyanahhoz a családhoz kerül tartós nevelésbe, ahol átmeneti nevelésben volt. Ilyen esetben nem kell például elhelyezési értekezletet tartani a gyermek gondozási helyének meghatározásához, az érintett szülőnek elegendő a gyámhivatali tárgyalás meghallgatásán megjelennie. Ez az eljárás évente mintegy 3200-3300 gyermeket és családját érinti.

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
2026. 03. 17. 21:30
Megosztás:

Fordulat a piacon? 202 millió dollár áramlott vissza a Bitcoin ETF-ekbe

Hosszú kiáramlási hullám után újra pozitív fordulat látszik az amerikai spot Bitcoin ETF-eknél. A március 16-i 202 millió dolláros nettó beáramlás reményt adhat a befektetőknek – de a kép továbbra sem egyértelmű.
2026. 03. 17. 21:00
Megosztás:

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek

A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol fizetni a 2025. évi eredmények után - derül ki a tőzsde honlapján kedden közzétett közgyűlési előterjesztésből.
2026. 03. 17. 20:30
Megosztás:

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
2026. 03. 17. 20:00
Megosztás:

Argentína is lecsapott a Polymarket-re: országos tiltás kriptós fogadások miatt

Egyre szigorúbb fellépés a kriptós előrejelzési piacok ellen: Argentína teljes országos blokkolást rendelt el a Polymarket ellen. A döntés mögött engedély nélküli működés, fogyasztóvédelmi aggályok és egy adatbotrány áll.
2026. 03. 17. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 17. 19:00
Megosztás:

Már több mint 23 ezer cég igényelte a fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt

Már több mint 23 ezer cég - köztük jelentős számú turisztikai szereplő - igényelte az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára kedden Pogányban. Szabados Richárd a Baranya Vármegyei Kormányhivatal által szervezett munkáltatói fórumon megtartott előadásában rámutatott: a kormányzat intézkedése nyomán biztosított kamattámogatott hitel "felrobbantotta" a piacot.
2026. 03. 17. 18:30
Megosztás:

Hongkong szigorít: új korszak jön a stabilcoin-piacon

A hongkongi pénzügyi hatóság átfogó szabályozási rendszert vezet be a stablecoinokra, miközben egyre több kérdés merül fel a piac valódi méretével kapcsolatban. A cél egyértelmű: hitelesség, intézményi bizalom és fenntartható növekedés – nem pedig spekulatív hype.
2026. 03. 17. 18:00
Megosztás:

Üzembe helyezték az Alteo ötödik villamosenergia-tárolójá

Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben, a létesítmény közös ponton csatlakozik a társaság már meglévő szélerőműparkjával a villamosenergia-hálózathoz; a beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is nő - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 17. 17:30
Megosztás:

7,7 millió felhasználó felett az XRP Ledger: új korszak kezdődik a kriptopiacon

Több mint 13 év után történelmi mérföldkőhöz érkezett az XRP Ledger: a hálózat felhasználóinak száma átlépte a 7,7 milliót. A robbanásszerű növekedés nemcsak a kriptós közösség erősödését mutatja, hanem azt is, hogy az intézményi világ egyre komolyabban veszi az XRPL infrastruktúráját.
2026. 03. 17. 16:30
Megosztás:

A magyar gazdaság jövője a hatékony exporton múlik

A magyar gazdaság jövője a hatékony exporton múlik - hangsúlyozta Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden a köztestület Külgazdasági Évnyitó 2026 - Fókuszban a külpiacok című rendezvényén.
2026. 03. 17. 16:00
Megosztás:

Nőtt az Audi Hungaria árbevétele tavaly

Az Audi Hungaria Zrt. 9,222 milliárd euró (3611,9 milliárd forint) árbevételt ért el tavaly, 611 millió euróval (239,3 milliárd forint) többet, mint 2024-ben - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 17. 15:30
Megosztás:

Az iráni konfliktus a vásárlásokban is érezhető: kilőttek a gázpalack-keresések Magyarországon és a régióban

A nemzetközi energiapiaci bizonytalanság a vásárlói keresésekben is azonnal megjelent: Magyarországon igen nagyot ugrott a gázpalackok iránti érdeklődés az Árukereső.hu adatai szerint. A jelenség nem egyedi, a régió több országában is hasonló trend figyelhető meg, ahogy a fogyasztók igyekeznek felkészülni az esetleges áremelkedésekre vagy ellátási zavarokra.
2026. 03. 17. 15:00
Megosztás:

Altcoin-robbanás a piacon: Ethereum és XRP vezeti a kriptovaluta emelkedést

Új lendület érkezett a kriptopiacra: miközben a Bitcoin visszafogottan emelkedik, az altcoinok látványos napi nyereségekkel dominálják a mezőnyt. Az Ethereum és az XRP az élre állt, miközben a tőke egyre inkább a kisebb projektek felé áramlik.
2026. 03. 17. 14:30
Megosztás:

Lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Tovább nyílt az olló a hazai nyaralópiacon: a Balatonnál idén átlagosan 1,2–1,8 millió forintos négyzetméterárak jellemzőek, a Tisza-tó környékén viszont már 350–500 ezer forintos négyzetméteráron is található ingatlan. A Duna House adatai szerint az áremelkedés üteme tavaly szeptember óta lassul, de a kereslet stabil maradt. A korszerűtlen házaknál egyre nagyobb az alku, a prémium és lakhatásra is alkalmas nyaralók ára viszont emelkedik.
2026. 03. 17. 14:00
Megosztás:

Az MBH Bank Nyrt. bekerült a BÉT részvényindexébe, a BUX-ba

Az MBH Bank sikeresen teljesítette a BUX indexkosárba kerülés feltételeit, így április 1-jétől bekerül a Budapesti Értéktőzsde első számú részvényindexébe. A BUX indexkosárba való bekerülés előzménye, hogy az MBH Bank az előző év végén a hazai tőkepiac elmúlt 25 évének legnagyobb részvénytranzakcióját hajtotta végre, több mint 12 ezer befektetőt bevonva a bank tulajdonosi körébe. A hazai tőzsdei folyamatok legfontosabb mutatószámaként ismert BUX indexbe való bekerülés egy újabb fontos mérföldkő az MBH Bank tőkepiaci szintlépése kapcsán, egyúttal tovább erősíti a hitelintézet pozícióját a hazai részvények körében.
2026. 03. 17. 13:30
Megosztás:

Bitcoin ára újra 75 ezer dollár felett: valódi bikapiac vagy technikai illúzió?

A Bitcoin áttörte a 75 000 dolláros szintet, ami újra felkorbácsolta a piaci lelkesedést – de a felszín alatt komoly kérdések húzódnak. Vajon egy új bikaciklus kezdetét látjuk, vagy csupán egy törékeny, technikai tényezők által hajtott emelkedést?
2026. 03. 17. 13:00
Megosztás:

A Visa elindítja „Agentic Ready” programját az ügynökalapú kereskedelem fejlesztésére

A Visa (NYSE: V), világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója bejelentette a Visa Agentic Ready elindítását, egy új globális programot, amelynek célja, hogy támogassa a fizetési ökoszisztémát az ügynökalapú (agentic) kereskedelem új korszakára való felkészülésben. A kezdeményezés elsőként Európában – többek között az Egyesült Királyságban – indul el, és a Visa Intelligent Commerce kezdeményezésre épül, amely a Visa stratégiai keretrendszere a megbízható, mesterséges intelligencia által vezérelt kereskedelmi élmények nagy léptékű megvalósításához.
2026. 03. 17. 12:30
Megosztás:

Ünneplés húsvéti hangulatban: dekorációs ötletek otthonra

Ahogy közeleg a tavasz, egyre inkább érezzük a természet újjászületését és a húsvét közeledtét. Ez az időszak tökéletes arra, hogy frissességet és vidámságot vigyünk otthonunkba.
2026. 03. 17. 12:00
Megosztás:

Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban

2035-re 3,1 billió dolláros új piac formálódik az élelmiszeriparban, ahol a növekedés döntő része nem a többletfogyasztásból, hanem a szerkezeti átalakulásokból, a technológiai innovációkból és az egészségtudatos vásárlói elvárásokból fakad. A PwC Strategy& legújabb Future of Food 2.0 című tanulmánya szerint ez a lendület a termesztéstől a kereskedelemig minden szereplőnek új irányokat jelöl ki. Stabil gazdasági feltételek és célzott támogatás nélkül viszont nehezen ugorják meg az átállást a klíma- és költségkockázatoknak leginkább kitett mezőgazdasági termelők.
2026. 03. 17. 11:30
Megosztás: