Elemzők - idén sem oldódik meg az euróövezeti adósságválság

Az európai kötvénypiaci szereplőknek csaknem a fele attól tart, hogy az idén sem oldódik meg az euróövezeti adósságválság, sőt egy jelentős kisebbség szerint a helyzet tovább súlyosbodik - ez derül ki a Fitch Ratings idei első negyedéves felméréséből.

A nemzetközi hitelminősítő, amely negyedévente méri az európai adósságpiac intézményi befektetőinek hangulatát, hétfőn Londonban ismertetett legújabb vizsgálatában azt mutatta ki, hogy a körkérdésbe bevont - összesen több mint hétezer milliárd dollár befektetői tőkét kezelő - kötvényalapok vezetőinek 48 százaléka szerint a valutauniós válság 2012 egészében is folytatódik, "nagyjából ugyanúgy, ahogy eddig".

 

A Fitch körkérdésére válaszoló alapkezelők 25 százaléka arra számít, hogy az euróválság az idén még inkább elmélyül, 24 százalék szerint viszont enyhülni fog a helyzet. Azt azonban a válaszadók alig 3 százaléka jósolta, hogy az euróövezet válságára az idén megoldás születik. Ennél valamivel derűlátóbbnak tűnnek a japán intézményi befektetők. Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays Capital rendszeresen méri a globális adósságfinanszírozás szempontjából alapvető fontosságú japán intézményi kötvénybefektetői kör hangulatát. A ház legutóbbi vizsgálata során azt a kérdést is feltette a felmérésbe bevont japán kötvénybefektetőknek, hogy szerintük hogyan végződik az euróövezeti adósságválság. A befektetési cégek igazgatói egyszerre több válaszlehetőséget is megjelölhettek. A válaszadók 66,7 százaléka azt jósolta, hogy a valutauniós tagországok végül költségvetési uniót alakítanak, és ez megoldja a válságot, emellett 48,5 százalékuk arra is számít, hogy az eurójegybank (EKB) agresszív szuverén kötvényvásárlásokba kezd, és 39,4 százalék bízik abban, hogy az európeriféria országai szerkezeti reformokat hajtanak végre.

 

A Barclays Capital felmérésbe bevont japán intézményi befektetők 15,2 százaléka mindazonáltal attól tart, hogy a válság az euró összeomlásához vezet. A Fitch Ratings hétfőn ismertetett új felmérése szerint az európai intézményi kötvénybefektetők körében jelentősen enyhültek az euróövezeti bankszektorral kapcsolatos félelmek. A válaszadók 22 százaléka mondta azt, hogy a bankok refinanszírozási kockázata jelenti számára a legnagyobb aggodalomforrást, jóllehet az előző, tavalyi negyedik negyedéves felmérésben még 49 százaléknyian nevezték meg első helyen ezt a kockázatot. A hitelminősítő szerint ez a hirtelen csökkenés összefüggésben van az eurójegybank (EKB) által decemberben elindított és ebben a hónapban újabb aukcióval folytatódó hosszú távú refinanszírozási művelettel (LTRO), amelynek keretében az euróövezeti bankok alacsony kamatra vehetnek fel likviditáspótló hiteleket az EKB-tól.

 

A Fitch felméréséből az is kiderül, hogy az európai kötvénypiaci szereplőknek pontosan a kétharmada szerint jelenleg a fejlett ipari térség államadósai kénytelenek szembenézni a legnagyobb refinanszírozási kihívásokkal. Az intézményi kötvénybefektetők sokkal aggasztóbbnak tartják a fejlett térség szuverén adósságának refinanszírozhatósági kilátásait, mint a felzárkózó piaci országokéit, ez utóbbi országcsoportot ugyanis - a fejlett régiót megjelölő 66 százalékkal szemben - egyetlen válaszadó sem nevezte meg legfőbb refinanszírozási aggodalomforrásaként. A Fitch Ratings felmérése szerint az európai kötvénybefektetőknek szintén a kétharmada - 67 százaléka - magasnak tartja az euróövezeti kettős mélypontú recesszió kockázatát. Az újabb valutauniós recessziót nagy londoni elemzőházak is valószínűsítik.

 

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb gazdaságelemző csoportja - februárra szóló havi globális prognózisában azt jósolta, hogy az euróövezet az idei év egészét recesszióban tölti. Az EIU londoni közgazdászainak becslése szerint a valutauniós GDP-érték 2012-ben átlagosan 1,2 százalékkal csökken, de még ez az előrejelzés is arra a feltételezésre alapul, hogy az euróövezet "a következő 12 hónapban nem bomlik fel". Egy másik nagy londoni gazdasági-pénzügyi elemzőcég, a Capital Economics jelenleg érvényes előrejelzési forgatókönyve alapján ebben az évben Görögország távozik az euróövezetből, és 2013-ban "további kis tagállamok követik". A ház az általa valószínűsített, ebből eredő gazdasági-pénzügyi felfordulás miatt két évig tartó - 2012-ben 1 százalékos, 2013-ban már 2,5 százalékos - euróövezeti GDP-visszaeséssel számol. (MTI)

Tíz Black Friday-tipp az NMHH szakértőitől

Az ünnepekhez közeledve egyre többen választják az online vásárlás kényelmét, a fogyasztói tudatosság és a kellő körültekintés azonban az internetes rendeléseknél is elengedhetetlen. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hírközlés-felügyeleti Igazgatósága az év végi vásárlási szezon kockázataira figyelmeztetve osztja meg szakértői tanácsait, hogy a kivételesnek mondott „Black Friday” akciókkal valóban jól járjunk, és a karácsonyra megrendelt termékeket időben kézhez is kapjuk.
2025. 11. 10. 14:00
Megosztás:

Álláskeresési trendek: egyre kevésbé használjuk a közösségi médiát

Az idei év első 8 hónapjában mintegy 6 százalékkal kevesebb álláshirdetést tettek közzé a cégek, mint a tavalyi év azonos időszakában. A jelölt oldali kereslet ezt követte, ugyanis a csökkenő kínálat miatt nőtt a jelentkezések száma: csaknem tizedével több pályázatot adtak le az álláskeresők a meghirdetett pozíciókra.
2025. 11. 10. 13:30
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 13:00
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 12:30
Megosztás:

Európai abroncspiac a 3. negyedévben

A Tyres Europe közzétette tagvállalatainak 2025 harmadik negyedévére, valamint az év első három negyedévére vonatkozó csereabroncs-értékesítési adatait. Adam McCarthy, a Tyres Europe főtitkára elmondta, hogy az abroncspiacok általában stabilak maradtak 2025 harmadik negyedévében, bár az egyes szegmensek teljesítménye eltérően alakult.
2025. 11. 10. 12:00
Megosztás:

A piaci hitelek döntő részét felváltja az Otthon Start

Szeptember és november között mintegy 160 milliárd forintnyi Otthon Start-hitel folyósítása történhet meg a BiztosDöntés.hu becslése szerint, ami közel 4800 szerződést jelent. A 3 százalékos kamatozású konstrukció az őszi hónapokban a teljes lakáshitelpiacon akár 60 százalékos arányt is elérhet, ami történelmi arányeltolódást jelenthet a támogatott hitelek javára – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 11. 10. 11:30
Megosztás:

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

A hazai piac egyik vezető ingatlanbefektető és vagyonkezelő cégcsoportja, az Indotek Group új, bécsi irodával bővíti nyugat-európai irodahálózatát. Az Indotek több mint egy évtizede terjeszkedik Nyugat- és Dél-Európában, az osztrák iroda megnyitásával még közelebb viszi a cégcsoportot a német nyelvű piacokhoz, és ez lesz a budapesti központból irányított vállalatcsoport első, regionális magántőke-befektetési központja is - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 11. 10. 11:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia munkaerőpiaci térhódításáról szóló vita évek óta tart. Vannak, akik az emberi munkát féltik, mások szerint ez a korszak inkább arról szól, hogyan tanulunk meg együttműködni az új technológiákkal. Katkics Attila HR-szakértő az utóbbi csoportba tartozik.
2025. 11. 10. 10:30
Megosztás:

Ballon a határon: egekben a cigarettacsempészet

Százhetven repülőjáratot és több mint 30 ezer utast érintett, hogy Litvániában az elmúlt hónapban ötször is reptérzárra volt szükség, miután héliummal töltött ballonok százaival juttattak át illegális dohánytermékeket a fehérorosz határon. A meghökkentő módszer nemcsak a légtérbiztonságot veszélyezteti, hanem rávilágít arra is, hogy a meggondolatlan adóemelések hogyan terelhetik az európai dohányosokat a feketepiac felé.
2025. 11. 10. 10:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 11. 10. 09:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a héten a befektetők?

Vegyesen álnak az ázsiai indexek ma reggel a Nikkei 1,2%-os pluszban van, az SSEC viszont stagnál. Az Egyesült Államok Szenátusa vasárnap előrelépést tett a kormányzati leállás lezárása felé.
2025. 11. 10. 09:00
Megosztás:

Európában és idehaza emelkedtek a hozamok, míg a tengerentúlon nem történt érdemi változás

Nem ért véget a múlt héten, így a minden idők leghosszabbjává vált a jelenlegi amerikai kormányzati leállás, a piac szövetségi adatok hiányában a magánszektor által számolt adatokat figyelte.
2025. 11. 10. 08:30
Megosztás:

Vegyesen zártak az amerikai piacok

A Nasdaq mínuszban zárt, míg az S&P 500 és a Dow a pénteki kereskedés végére enyhe pluszba fordult, ahogy a befektetők lezárták a hullámvasútszerű hetet, amelyet gazdasági aggodalmak, az eddigi leghosszabb amerikai kormányzati leállás és a technológiai részvények rendkívül magas értékeltsége jellemeztek.
2025. 11. 10. 08:00
Megosztás:

Gyengüléssel zárták a hetet a nyugat-európai piacok, de a BUX emelkedni tudott

Gyengüléssel zárták a volatilis hetet az európai részvények pénteken, mivel továbbra is élénkek az aggodalmak a technológiai papírok magas értékeltsége miatt.
2025. 11. 10. 07:30
Megosztás:

Ígéretesen indul a Jónak lenni jó! kampány

Már néhány nappal az indulás után több mint 15 millió forint gyűlt össze a közmédia idei Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányában, amely ezúttal a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekek támogatása érdekében zajlik - mondta a Jónak lenni jó! projektvezetője, a Kossuth rádió csatornaigazgatója vasárnap reggel.
2025. 11. 10. 07:10
Megosztás:

Félmilliárd forintos keretösszegű könnyűzenei pályázat indul

Félmilliárd forint keretösszegű vallásos könnyűzenei pályázat indul útjára Katalin napján, november 25-én - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepen mondott köszöntőjében.
2025. 11. 10. 06:00
Megosztás:

76 millió dollárnyi Shiba Inu token került a derivatív piacra – újra fellángolt az optimizmus a SHIB körül

A Shiba Inu (SHIB) kereskedői újabb lendületet adtak a mémcoin piacának: több mint 7,38 billió SHIB tokent, azaz mintegy 76 millió dollárnyi értéket zártak le a derivatív piacokon. Ez a lépés nemcsak a token árfolyamát lódította meg, hanem újraélesztette a befektetői bizalmat is a projekt iránt.
2025. 11. 10. 05:00
Megosztás:

Trump 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” ígér minden amerikai állampolgárnak – azonnal megugrott a kriptopiac

A kriptopiac újra fellendülésbe váltott Donald Trump legutóbbi bejelentése után, miszerint minden amerikai legalább 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” kap. A hír órák alatt optimizmust hozott a befektetők körében – a teljes kriptopiaci kapitalizáció 3,5 billió dollárra nőtt november 9-én, ami 2,4%-os napi emelkedést jelent.
2025. 11. 10. 04:00
Megosztás:

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén - mondta a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2025. 11. 10. 03:00
Megosztás:

Lemondott a BBC vezérigazgatója

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit közszolgálati médiatársaság manipulálhatta Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét.
2025. 11. 10. 02:00
Megosztás: