Elemzők szerint 600-800 milliárd forintos csomagnak örülne a piac

A piac annak "örülne", ha a magyar kormány kedden egy 600-800 milliárd forint összértékű konszolidációs csomagot jelentene be - közölték hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének szakértői nagy terjedelmű forgatókönyvcsokrot állítottak össze a lehetséges konszolidációs intézkedések várható közfinanszírozási hatásairól. Elemzésükben kiemelték, hogy ha a csomag átfogó és "világosan kommunikált" lesz, az megfordíthatja a magyar költségvetési alapfolyamatokkal kapcsolatos piaci "érzületeket".

 

A Morgan Stanley felzárkózó piaci elemzői kiemelték ugyanakkor, hogy azoknak az intézményi befektetőknek a zöme, akikkel "mostanában" konzultáltak, "továbbra is kétlik", hogy a kormány át tudja-e majd hajtani ezeket a reformokat. A ház szerint mindenesetre egy 600-800 milliárd forintos - a hazai össztermék (GDP) 2-3 százalékának megfelelő - csomag elégséges lenne ahhoz, hogy "örömet szerezzen a piacnak".

 

Még fontosabb, hogy a csomag összetételének erőteljesen a kiadáscsökkentés felé kell hajlania a bevételnövelés helyett, és szükséges egyértelmű célok meghatározása is egyedi kiadási tételekre, "általánosságokban mozgó szándéknyilatkozatok helyett" - áll a Morgan Stanley hétfői londoni elemzésében.

 

A cég felzárkózó piaci elemző stábjának számításai szerint a magyar államháztartási mérlegben az idén akár 6 százalékhoz közeli GDP-arányos többlet is keletkezhet. Hangsúlyozták ugyanakkor azt a véleményüket is, hogy ez nem az erőteljes költségvetési helyzet jele, hanem pusztán annak az eredménye, hogy a nyugdíjrendszer második pillérében felhalmozódott megtakarítások visszatérnek az állami szférába.

 

A Morgan Stanley szakelemzői szerint az egyszeri intézkedések figyelembe vétele nélkül számolt alapszintű költségvetési pozíció jelentősen romlott, "ahogy arra a hitelminősítők fel is hívták a figyelmet". A nagy hitelminősítők közül kettő - a Fitch Ratings és a Moody's Investors Service - 2010 végén egyaránt rontotta a magyar adósosztályzatokat, és különösen a Moody's emelte ki az okok között a nyugdíjpénztári intézkedéseket.

 

A cég erről a minap külön elemzést is közölt Londonban, "egyértelműen negatív" fejleménynek nevezve Magyarország adósi megítélése szempontjából a magyar nyugdíjrendszer átalakítását. A Moody's szerint ugyanis - bár a magánnyugdíj-rendszer lebontása adósságcsökkenést eredményez - a pótlólagos jövedelmek lehetővé teszik a költségvetési kiadások növelését az államháztartási hiánycélok átlépése nélkül, ami a strukturális jellegű államháztartási deficit jelentős romlásához vezet.

 

A Morgan Stanley hétfőn Londonban kiadott elemzése szerint amint elenyésznek a nyugdíjpénztári intézkedések egyszeri hatásai, és a válságadók is kifutnak, a GDP-arányos magyar államháztartási hiány 5-6 százalék körüli szintre állna be további konszolidációs intézkedések nélkül. A ház idéz egy EU-bizottsági becslést, amely szerint a ciklikus kiigazítással számolt elsődleges államháztartási egyenleg Magyarország esetében a tavalyi 2,2 százalékos többletből várhatóan 2,5 százalékos deficitbe fordul.

 

A Morgan Stanley szerint ez "a legvilágosabb jelzés arra", hogy a magyar költségvetési politika strukturális értelemben véve lazul, és ezért lesz olyan fontos a strukturális jellegű költségvetési reformcsomag bejelentése. A ház londoni elemzői szerint a jelenlegi becslések 700 milliárd forint körüli konszolidációs csomagról szólnak, amelynek egyharmadát adnák a bevételi intézkedések, a többi kiadáscsökkentésekből eredne. Ha ezeket az intézkedéseket valósítják meg, és a csomag hitelesnek bizonyul, az sokkal fenntarthatóbb pályára állíthatja a hazai össztermékhez mért államadósság-rátát, és megállíthatja - sőt akár vissza is fordíthatja - a magyar hitelminősítői besorolások "lecsúszását" - jósolták a Morgan Stanley londoni elemzői.

 

Magyarország szuverén adósságát mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő - Standard and Poor's, Moody's Investors Service, Fitch Ratings - a befektetési ajánlású "BBB/Baa" kategória alsó szélén tartja nyilván, egyaránt további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátással. A negatív kilátások kockázata az, hogy ha bármelyik hitelminősítő tovább rontja a magyar besorolásokat, azzal Magyarország az adott cégnél átkerülne a befektetésre már nem ajánlott - a piaci zsargonban "bóvlinak" nevezett - osztályzati kategóriába.

 

Egy másik nagy citybeli ház, a JP Morgan londoni részlegének elemzői a múlt héten Magyarországon jártak, és tájékozódó megbeszéléseikről minap Londonban kiadott beszámolójukban azt írták, hogy Budapesten bemutatták nekik a kormány által megtárgyalt részletes kiadáscsökkentési intézkedések listáját. A JP Morgan londoni stábja ebből azt állapította meg, hogy a készülő konszolidációs csomagban "különös hangsúlyt kap" a foglalkoztatás növelése és a szürkegazdaság méretének csökkentése, és a tervezett intézkedések között szerepel a munkanélküli juttatások és a rokkantsági nyugellátás szűkítése, a korai nyugdíjazás feltételeinek szigorítása, a gyógyszertámogatások csökkentése és az állami adminisztráció költségeinek visszafogása.

 

A cég szerint a költségvetési csomag mérete a tájékozódó látogatás idején még nem volt végleges, de a legvalószínűbbnek egy 600-800 milliárd forintos intézkedéscsomag látszik. A JP Morgan elemzői közölték ugyanakkor, hogy látnak lehetőséget ennél nagyobb összértékű tervezetre is. A ház azt valószínűsíti, hogy a kiigazítás hozzávetőleg 60 százaléka ered majd a kiadási oldalról. A JP Morgan elemzői közölték, hogy a tervezett lépések "összességében jó irányúnak" tűntek számukra a versenyképesség javítása, egyben a 2012 utáni időszak államháztartási hiánycsökkentése szempontjából. (MTI)


Gázhiány Európában - mennyire kell félni a téli fűtési szezon előtt?

Kevesebb tartalék, feszült nemzetközi piac és kiszámíthatatlan téli időjárás: Európa gázellátása ismét kényes időszak elé néz. Magyarországon közben folytatódott a tárolók feltöltése, de a készletek nagysága önmagában még nem válaszol minden kérdésre. A 2026–2027-es fűtési szezon kockázatait az dönti el, hogyan találkozik a téli kereslet, a folyamatos utánpótlás és a fogyasztók által ténylegesen fizetett ár.
2026. 10. 13. 01:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött

A Michael Saylor vezette Strategy újabb 250 bitcoinnal növelte kriptovaluta-állományát, emellett 192 millió dollár értékben vásárolt vissza saját STRC elsőbbségi részvényeiből. Saylor hétfőn, az X-en jelentette be a tranzakciókat.
2026. 10. 13. 00:30
Megosztás:

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
2026. 10. 13. 00:05
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás: