Elemzői vélemények a munkát terhelő adók csökkentéséről

A munkát terhelő adók csökkentése a versenyképesség szempontjából kívánatos stratégiai cél, de csak akkor érdemes meglépni, ha ellentételezhető a költségvetési egyensúly romlása - vélekedett az MTI kérdésére az MKB és az Erste Bank elemzője pénteken.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Debreceni Televíziónak azt mondta, hogy a kormány - elősegítendő a foglalkoztatás bővítését - a munkát terhelő adókat folyamatosan csökkenti, a következő lépésben pedig a járulékokat szeretné mérsékelni.

 

Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője az MTI kérdésére elmondta: a munkát terhelő adók, illetve járulékok csökkentése a versenyképesség szempontjából kívánatos stratégiai cél. Látni kell azonban azt, hogy a járulékok csökkentése csak akkor kedvező hatású, ha a költségvetés egyensúlya nem romlik, azaz a kormány kiadáscsökkentő vagy bevételnövelő lépésekre képes. Elemzők az első megoldást preferálják.

 

A szakértő emlékeztetett arra, hogy a kormány már korábban megfogalmazta, hogy a munkát terhelő adókat mérsékelni kell, de 2012-ben mégis ennek az ellenkezője történt: a munkavállalók által fizetett pénzbeli egészségbiztosítási járulék 2 százalékról 3 százalékra nőtt. Összességében a munkaadók idén 27 százalékos szociális hozzájárulási adót fizetnek, a munkavállalók járulékterhe 18,5 százalék.

 

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője szerint pozitívan hatna a gazdaság egészére a munkát terhelő adók csökkentése, és nagyon fontos lenne, ha a foglalkoztatás költsége - amely közép-kelet-európai viszonylatban Magyarországon még mindig magas - csökkenne, de ennek meg kell találni a kiadásoldali párját, vagy át kell alakítani az adórendszert, tehát máshol kell adót emelni. A szakértő szerint - tekintve hogy az állami elvonás és újraelosztás mértéke Magyarországon a régióban még mindig a legmagasabb - "akkor inkább azon kellene gondolkodni, hogy honnan lehet kiadásokat csökkenteni".

 

A munkát terhelő járulékok csökkentése kedvező lépés lenne, de az elemző nem lát ezzel kapcsolatban újdonságot, sőt úgy véli, hogy a bejelentett vagy sajtóinformációkban nyilvánosságra került intézkedések mindegyike arról szól, hogy milyen új terheket vezet be a kormány. Árokszállási Zoltán szerint a költségvetési hiányt leginkább kiadáscsökkentéssel lehetne mérsékelni, ez ugyanakkor hosszabb folyamat lesz akkor, ha a kormány nem fűnyíróelv alapján akarja visszavágni a kiadásokat. A hosszú távú, strukturális jellegű kiadáscsökkentés alkalmas lenne arra, hogy valóban források szabaduljanak fel a gazdaságban.

 

JÖN! JÖN! JÖN! – FACEBOOK RÉSZVÉNY!

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása - ezekért a filmekért rajongott a hazai közönség Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.
2026. 02. 03. 02:00
Megosztás:

Energiatárolóval csökkentené a villanyszámlát? Akkor tessék, így kell

A mai naptól lehet pályázatot benyújtani az Otthoni Energiatároló Program keretében. Az Energiaügyi Minisztérium legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít háztartási energiatároló rendszerek telepítésére március 15-ig, miközben a kiíró kibővítette a pályázásra jogosultak körét is.
2026. 02. 03. 01:30
Megosztás:

Ha nyugdíjas vagy, akkor siess az Auchan-ba, extrém nyugdíjas-kedvezmények várnak

Február sok nyugdíjas számára jelent némi pénzügyi megkönnyebbülést, hiszen ekkor érkezik a 13. havi nyugdíj, amelyet az Auchan üzleteiben most különösen kedvezően lehet felhasználni.
2026. 02. 03. 01:00
Megosztás:

Mi nyomasztja leginkább a magyarokat?

A felgyorsult mindennapok, a folyamatos alkalmazkodási kényszer és a bizonytalanság ma már nemcsak a közérzetünkre, hanem a lelki egészségünkre is komoly terhet rónak.
2026. 02. 03. 00:01
Megosztás:

Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
2026. 02. 02. 23:30
Megosztás:

Észak-macedóniai céggel kötött megállapodást a 4iG Nyrt. leányvállalata

Nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot kötött a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt., valamint a védelmi iparban tevékenykedő, észak-macedóniai ATS GROUP DOOEL Skopje - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 02. 02. 23:00
Megosztás:

Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos, amely a magyarországi vendéglátóüzletek üzemeltetői számára nyújt átfogó, gyakorlati segítséget az üzletindítástól a mindennapi működésig. A kiadványt a kormány által 2026 januárjában elfogadott, az éttermek versenyképességének javítását célzó 5+1 pontból álló akcióterv részeként dolgozták ki - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
2026. 02. 02. 22:30
Megosztás:

A Binance 1 milliárd dolláros védelmi alapját Bitcoinba konvertálta – Új korszak kezdődhet a kriptobiztonságban

A világ legnagyobb kriptotőzsdéje új stratégiát választott: a SAFU alap immár BTC-ben védelmezi a felhasználók vagyonát.
2026. 02. 02. 22:00
Megosztás:

Az EU kifogyhat a megújuló energiaforrásokhoz szükséges fő nyersanyagokból

Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz, már 2030-ra problémák lehetnek ezek biztosításában - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 02. 02. 21:30
Megosztás:

Napelem a jelenlegi piaci környezetben: kivárni vagy beruházni?

Az elmúlt években az energiapiac olyan mértékű változásokon ment keresztül, amelyek alapvetően írták újra a beruházási döntések logikáját. Az árak ingadozása, a hálózati bizonytalanságok és a szabályozási környezet átalakulása miatt egyre több háztartás és vállalkozás teszi fel a kérdést: érdemes most napelemes rendszerbe fektetni, vagy célszerűbb kivárni egy kedvezőbb időszakot?
2026. 02. 02. 21:00
Megosztás:

A Jupiter új fejezetet nyit: Jönnek az első predikciós piacok a Solanán

A decentralizált tőzsde integrálja a Polymarketet, hogy felépítse a Solana blokklánc első predikciós piachálózatát. A Solana-alapú Jupiter decentralizált tőzsde (DEX) merőben új irányba bővíti szolgáltatásait: a cég bejelentette, hogy integrálja a Polymarketet, a legnagyobb blokklánc-alapú predikciós piacot.
2026. 02. 02. 20:30
Megosztás:

Digitális Fizetési Szolgáltatók Terjeszkedése Magyarországon

Aki mostanában próbált készpénzzel fizetni egy budapesti kávézóban vagy az egyik népszerű nyári fesztiválon, az hamar szembesülhetett a valósággal: a fizikai bankjegyek korszaka lassan, de biztosan leáldozóban van.
2026. 02. 02. 20:00
Megosztás:

Pénzvisszafizetési garanciát ad az ALDI a friss zöldségekre és gyümölcsökre

Az ALDI Magyarország vásárlói elégedettsége érdekében minőségi garanciát nyújt az üzleteiben árusított valamennyi friss zöldségre és gyümölcsre. Amennyiben a vásárlók nem elégedettek a megvásárolt zöldség, illetve gyümölcs minőségével, bármelyik ALDI-üzletbe visszavihetik, és a vállalat visszatéríti a vételárat. A vásárlók minden hónapban megszavazhatják, melyik zöldség vagy gyümölcs legyen elérhető rendkívüli kedvezménnyel.
2026. 02. 02. 19:30
Megosztás:

Vitalik Buterin új Ethereum víziója: Kétszintű blokkláncmodell és a tartalomkészítők kriptogazdasága

Az Ethereum társalapítója szerint a blokklánc jövője egy kettős rétegű modell köré épül, ahol a tartalom és a közösség új ösztönzőket kap. Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója új elképzeléseket vázolt fel a blokkláncok jövőjéről.
2026. 02. 02. 19:00
Megosztás:

Rekordot döntött a hazai védjegybejelentések száma

Jelentős növekedést mutatnak a magyarországi iparjogvédelmi adatok, 2025-ben több mint tíz éve nem látott szintre emelkedett a védjegybejelentések száma, miközben a formatervezésiminta- és használatiminta-oltalmi kérelmek terén is egyértelmű erősödés tapasztalható - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 02. 18:30
Megosztás:

Tíz év alatt duplájára nőtt az utasbiztosítást kötők aránya

A külföldre utazó magyarok kétharmada már köt utasbiztosítást, ami jelentős előrelépés a tíz évvel ezelőtti egyharmados arányhoz képest – derül ki a Groupama Biztosító legfrissebb adataiból. A téli szezonban a hazai utazók két táborra oszlanak: míg sokan a közeli osztrák vagy akár a lengyel síterepeket választják, addig mások a hideg elől menekülve inkább a napfényes Egyiptomot és Marokkót részesítik előnyben. A társaság 2025-ös adatai szerint egy közlekedési baleset esetén a kárkifizetés megközelítheti a 30 millió forintot is, míg megbetegedésből kifolyólag egy egyedi esetben 34 millió forintos kárkifizetésre is sor került.
2026. 02. 02. 18:00
Megosztás:

Rekordösszegű tőkekiáramlás a Bitcoin ETF-ekből – Újabb vihar a kriptopiacon

Csak a múlt héten közel egymilliárd dollárt vontak ki a Bitcoin ETF-ekből: a befektetői bizalom megingott, az altcoinok is nyomás alá kerültek. Mi áll a háttérben?
2026. 02. 02. 17:30
Megosztás:

AZ MVM hibrid erőművet hoz létre Ajkán

Az MVM Balance Zrt. akkumulátoros energiatárolót épít a bakonyi gázturbinás erőműhöz az ajkai iparterületen - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 02. 17:00
Megosztás:

Hongkong megnyitja kapuit a stabilcoin kibocsátók előtt

Márciusban érkezhetnek az első engedélyek: az ázsiai pénzügyi központ új fejezetet nyit a digitális pénzügyek szabályozásában: jönnek a hivatalos stabilcoin engedélyek.
2026. 02. 02. 16:30
Megosztás:

Több mint egymillió személykocsit gyártott tavaly a Skoda Auto

Tavaly 1,065 millió személygépkocsit gyártott a cseh Skoda Auto, 15 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a német Volkswagen konszernhez tartozó cseh autógyár hétfőn.
2026. 02. 02. 15:30
Megosztás: