Elfogadta a 2021-es költségvetési tervet a szerb kormány
A tervezet szerint a költségvetés hiánya jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát teszi ki, míg az államadósság a GDP 58,7 százaléka lesz.
A közlemény szerint a költségvetés lehetővé teszi a nyugdíjak 5,9 százalékos, valamint a minimálbér 6,6 százalékos növelését, valamint az egészségügyben és a közszférában dolgozók bérének 5 százalékos emelését.
A tervek szerint 2021-ben enyhítenek az adóterheken, és a bruttó bérek adómentes részét 16 300 dinárról (49 878 forint) 18 300 dinárra (55 998 forint) emelik.
A kormány közleménye szerint a tervezett intézkedések igyekeznek csökkenteni a koronavírus-járvány okozta gazdasági károkat, és elősegíteni a mihamarabbi talpra állást.
A költségvetésről szóló törvény körülbelül két héten belül kerülhet a szerbiai képviselőház elé.