Elfogadta a gazdasági fejlődésről szóló stratégiai dokumentumokat a szlovén kormány
A pénzügyminiszter a szlovén televíziónak úgy nyilatkozott, hogy a nemzeti reformprogram és a stabilitási program is tovább biztosítja Szlovénia pénzügyi stabilizációját, de növekedést vetít előre a gazdasági aktivitás terén, valamint a bruttó hazai össztermék (GDP) gyarapodását is elősegíti, annak ellenére is, hogy csökkent a befektetések száma az uniós alapokból való pénzügyi eszközök visszaesése miatt.
Mindkét dokumentum a szlovén kormány saját intézkedéseit is tartalmazza, nem csak az európai irányelveket foglalja magában - mondta a pénzügyminiszter, majd kiemelte: reálisnak látja, hogy az idén a költségvetés hiányát sikerül 2,9 százalékra leszorítani, 2016-ban pedig 2,2 százalékos GDP-arányos deficittel számolnak. Hozzátette: legkésőbb 2020-ra a kormány teljes egészében meg kívánja szüntetni a strukturális költségvetési hiányt. Szlovéniában az államháztartás hiánya tavaly 1,8 milliárd euró volt, azaz a GDP 4,9 százaléka a 2013-as 5,8 százalék után. (MTI)