Elkapkodták az 1 eurós Adidas cipőket

Szuperolcsó cipőt tesztel Bangladesben az Adidas, az átszámítva alig 300 forintos lábbeli első szériáját néhány nap alatt elkapkodták a koldusszegény országban. A német cég, amely 2015-re a Nike-ot megelőzve a sportszergyártási ágazat vezetője kíván lenni, milliárdos üzletet vár a Nobel-békedíjas Muhammad Junusszal kidolgozott koncepciótól.

A Handelsblatt keddi beszámolója szerint a próbaképpen piacra dobott cipők ára 80 és 120 bangladesi taka (223-335 forint) között mozgott, míg a minimálbér nagyjából 3 ezer taka. Összesen ötezer párat gyártottak, és három nap alatt el is adták mindet.

 

A német gazdasági lap szerint az Adidas azzal számol, hogy a társadalmi felelősségvállalási projektként indult kezdeményezésből jól jövedelmező üzlet lehet, ha a gazdasági fejlődés révén szegények milliárdjai emelkednek középosztályi státusba a harmadik világban. A cég tavaly jelentette be, hogy "egy eurós cipővel" készül a fejlődő országok piacára.

 

Az első tesztet a legnagyobb titokban készítették elő. Valójában zárt sarkú szandálokat gyártottak, amelyek nem az Adidas, hanem a társasághoz tartozó, Bangaldesben piacvezető Reebok márkát viselik. A bekerülési költség egyelőre magasan az értékesítési ár felett van, az akció révén azonban szondázni lehetett a piacot. Most a tapasztalatok alapján tovább dolgoznak a gyártási és értékesítési rendszeren - mondta az Adidas szóvivője a német gazdasági lapnak.

 

Az egyelőre nem ismert, hogy mikor indul a tömegtermelés, és hogy Bangladesben lesz-e a gyártás. A dél-ázsiai országban nincsen üzeme a cégnek, a szandálok Indonéziából érkeztek. Az biztos, hogy a térségben más piacokat is megcéloznak, a terv azonban gondot okozhat a marketing osztálynak; biztosítani kell, hogy a szuperolcsó cipő nem szívja el a vevőket a drágább Adidasoktól - írta online kiadásában a Handelsblatt.

 

Az egy eurós cipő ötlete Herbert Hainer, az Adidas vezetője és Mohammad Junusz két évvel ezelőtti találkozója után merült fel. Az Adidas az úgynevezett társadalmi üzlet elképzelését követi. A szegények bankárjaként ismert, mikrohitelezési programjáról híres Junusz meghatározása szerint a társadalmi üzlet olyan vállalkozás, amely ugyan közösségi célokat szolgál, de önfenntartó, és nem a lehető legnagyobb profitra tör, hanem az embereknek próbál használni. A sportszergyártókat gyakran éri a vád, hogy a fejlődő országokba telepített üzemekben kizsákmányolják a munkásokat és gyerekeket dolgoztatnak.

 

A érintett cégek ezért egyre gyakrabban vesznek részt társadalmi célú programokban, és törekednek az ökológiai fenntarthatóságra. A Nike például bőripari hulladékból készült modelleket is kínál, a Puma pedig hagyományos kartondoboz helyett környezetbarát csomagolásban is árul cipőt. Az Adidas jelenleg az ágazat második számú szereplője. Hétfőn bemutatott üzleti terve szerint 2015-re a bevételét a tavalyi 10,4 milliárd euróról 17 milliárdra növelné, és így az amerikai Nike-ot megelőzve az élre állna.


Hozamot termelhetnek a Safe tárcákban tartott stabilcoinok

A CoinShares a Safe Labs és a Railnet együttműködésével hozamtermelő stabilcoin-stratégiákat tenne elérhetővé a Safe kriptotárcák felhasználóinak. A konstrukció a professzionális befektetési stratégiákat saját kezelésű pozíciókkal kapcsolná össze: a CoinShares nem venné letétkezelésbe az ügyfelek eszközeit. A hozam ugyanakkor nem garantált, a hozzáférést pedig földrajzi és jogosultsági feltételek korlátoznák.
2026. 10. 13. 10:30
Megosztás:

Gyengült az euró a dollár ellenében; a forint a 365-ös szint alá erősödött az euróval szemben

Továbbra is többéves csúcsok közelében mozognak a hosszú hozamok az eurózónában; a tegnapi kereskedés nem hozott jelentős elmozdulásokat. A francia kötvénypiacon továbbra is nagyon feszült a hangulat, ahol a befektetők a költségvetés fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmakat és a közelgő elnökválasztás kilátásait mérlegelik, így a francia 10 éves hozam már több mint 140 bázisponttal haladja meg a német 10 évest.
2026. 10. 13. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street-i indexek, emelkedett a nyersolaj jegyzése

Vegyesen zárták a hétfői kereskedést a vezető Wall Street-i indexek: a Dow 0,4%-kal emelkedett, az S&P500 gyakorlatilag stagnált, míg a technológiai túlsúlyú NASDAQ 0,4%-kal esett. A befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus kedvezőtlen hétvégi hírei és az emelkedő olajárak alakították, miközben a befektetők fél szemmel már itt a gyorsjelentési szezon híreire figyelnek. A héten több nagybank, köztük a Goldman Sachs, a Citigroup és a JPMorgan teszi közzé eredmény jelentését, ami mellett a szeptemberi inflációs és konjunktúra adatok is érkeznek.
2026. 10. 13. 09:30
Megosztás:

Pozitív tartományban zárták a hétfői kereskedést a vezető európai részvényindexek

Felfelé kapaszkodtak a vezető európai részvényindexek a hét első kereskedési napján, amikor a befektetők figyelme a közel-keleti konfliktus szélesedéséről és az olajárak, valamint a kötvényhozamok emelkedéséről az induló gyorsjelentési szezon felé fordult. A páneurópai Stoxx600 0,7%-kal került feljebb, melynek többségében erősödni tudó komponensei közül a bankok és a közművek teljesítettek a legjobban, míg a sereghajtók a telekommunikáció és a technológia voltak. Ezzel összhangban a mértékadó európai részvényindexek közül a bankpapír túlsúlyos spanyol IBEX teljesített a legjobban 1,3%-os emelkedésével.
2026. 10. 13. 09:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam elemzés és előrejelzés

Újabb fordulóponthoz érkezett a Bitcoin: miközben az árfolyam visszakapaszkodott 83 ezer dollár fölé, az amerikai inflációs adat ismét jelentősen megmozgathatja a piacot. Az elemzők szerint egy kedvezőtlen meglepetés 80 ezer dollár alá nyomhatja a legnagyobb kriptovalutát, míg az enyhébb infláció 86 ezer dollárig vagy még magasabbra repítheti. A tartós emelkedéshez azonban az intézményi vásárlóknak is vissza kellene térniük.
2026. 10. 13. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 10. 13. 08:00
Megosztás:

Új felügyelőbizottsági tagokat választott az MBH Bank közgyűlése

Az MBH Bank Nyrt. 2026. október 12-ei rendkívüli közgyűlésén felügyelőbizottsági tagnak választották Hamecz Istvánt és Fenyvesi Csabát – tette közzé a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett hitelintézet.
2026. 10. 13. 07:05
Megosztás:

A Városliget lett idén Európa legjobb nagyvárosi parkja

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten.
2026. 10. 13. 06:30
Megosztás:

Különadót vetne ki az olajcégek extraprofitjára a Független Benzinkutak Szövetsége

A nagy olajipari társaságok rendkívüli nyereségének célzott megadóztatását kezdeményezi a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ), és az ebből származó bevételből a tömegközlekedés, a kistermelők, a független benzinkutak, valamint az élelmiszerek és egészségügyi termékek szállítási költségeinek támogatását javasolja - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 10. 13. 06:00
Megosztás:

Több ezer spanyol állampolgár nem szavazhat a novemberi parlamenti választásokon

Több ezren nem szavazhatnak a november 29-i spanyol parlamenti választásokon azok közül, akik a Franco-diktatúrában száműzöttek leszármazottaiként kaptak állampolgárságot, miután a spanyol legfelsőbb bíróság megerősítette választójoguk korábbi felfüggesztését hétfőn Madridban.
2026. 10. 13. 05:30
Megosztás:

Átadták az Egis Gyógyszergyár új központi disztribúciós raktárát Fóton

Átadták az Egis Gyógyszergyár Zrt. új központi disztribúciós raktárát Fóton hétfőn.
2026. 10. 13. 05:00
Megosztás:

Válságra készül Hollandia: a lakosság jelentős része már megtette az első lépéseket

A holland lakosság több mint 40 százaléka tett lépéseket az elmúlt egy évben annak érdekében, hogy felkészüljön az olyan válsághelyzetekre, mint a háború, a terrortámadások, a kibertámadások és a természeti katasztrófák - derült ki az Ipsos I&O közvélemény-kutató intézet hétfőn ismertetett felméréséből.
2026. 10. 13. 04:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a Rubikon Text Kft.

Mesterséges intelligenciával (MI) támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a sárospataki székhelyű Rubikon Text Kft., a beruházáshoz 162,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban - közölte a vállalat az MTI-vel.
2026. 10. 13. 03:30
Megosztás:

Gyorsabb lett a Solana, mégis 62 százalékot bukott, aki a csúcson vásárolt – a Bitcoin befektetői sokkal jobban jártak

Aki 2025. január 19-én, a Solana történelmi, 293 dolláros csúcsán vásárolt a kriptovalutából, mostanra befektetése értékének mintegy 62 százalékát elveszítette. Ugyanezen a napon a Bitcoint vásárlók vesztesége jóval kisebb, körülbelül 20 százalék. Mindez annak ellenére történt, hogy a Solana továbbra is a kriptopiac egyik leggyorsabb blokklánca.
2026. 10. 13. 02:45
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2027 - összege, igénylése, változások

Az özvegyi nyugdíj 2027-ben is jelentős segítséget nyújthat a házastársukat vagy élettársukat elveszítőknek, de a jogosultság és az összeg több körülménytől függ. Nem mindegy, mikor történt a haláleset, milyen kapcsolatban élt a pár, kap-e az özvegy saját nyugdíjat, és fennállnak-e az első év utáni folyósítás feltételei. A 2026-ban életbe lépett változások miatt a korábbi tájékoztatók egy része már nem alkalmazható minden ügyre.
2026. 10. 13. 02:00
Megosztás:

Gázhiány Európában - mennyire kell félni a téli fűtési szezon előtt?

Kevesebb tartalék, feszült nemzetközi piac és kiszámíthatatlan téli időjárás: Európa gázellátása ismét kényes időszak elé néz. Magyarországon közben folytatódott a tárolók feltöltése, de a készletek nagysága önmagában még nem válaszol minden kérdésre. A 2026–2027-es fűtési szezon kockázatait az dönti el, hogyan találkozik a téli kereslet, a folyamatos utánpótlás és a fogyasztók által ténylegesen fizetett ár.
2026. 10. 13. 01:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött

A Michael Saylor vezette Strategy újabb 250 bitcoinnal növelte kriptovaluta-állományát, emellett 192 millió dollár értékben vásárolt vissza saját STRC elsőbbségi részvényeiből. Saylor hétfőn, az X-en jelentette be a tranzakciókat.
2026. 10. 13. 00:30
Megosztás:

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
2026. 10. 13. 00:05
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás: