Elmaradt az elemzői várakozásoktól a MOL nyeresége

A Mol Nyrt. 24,3 milliárd forint nettó eredményt ért el az első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 124,9 milliárd forint veszteséggel, miközben az árbevétel a tavalyi első negyedévi 632,6 milliárd forintról 37 százalékkal, 866,2 milliárd forintra emelkedett.

Az elemzők 27,1 milliárd forint profitot vártak. A nem auditált, konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készített gyorsjelentés szerint a csoport kamat-és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 130,4 milliárd forint volt az első negyedévben, ami 39 százalékkal jobb az egy évvel korábbinál.

 

A csoport javította eredményességét a tavalyi utolsó negyedévhez képest is, amikor a nettó profit 4,2 milliárd forint volt, az EBITDA pedig elérte a 100,1 milliárd forintot. Ebben az időszakban az árbevétel 972,9 milliárd forintot tett ki. A jelentés idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki szerint a Mol továbbra is őrzi erős pénzügyi pozícióját, s a meglévő portfolió értékének maximalizálására törekszik.

 

A csoport üzleti eredménye 59,7 milliárd forint volt az idei első negyedévben, ami 12 százalékkal jobb az egy évvel korábbinál és több mint a duplája a tavalyi negyedik negyedévi 28,2 milliárd forintnak. A csoport eredményességére hatott az is, hogy a pénzügyi veszteség 23,5 milliárd forintra mérséklődött a tavalyi első negyedévi 147,1 milliárd forintról, ezzel együtt csökkent az adóráfordítás, illetve a Mol társult vállalkozásainak is javult az eredmény-hozzájárulása.

 

A gyorsjelentés szerint jóllehet az üzleti tevékenységből származó nettó pénzáramlás 35 százalékkal javult az előző év azonos időszakához képest, a működési cash flow negatívba fordult, mert egyrészt nőtt a működőtőke szükséglet a magasabb árakkal összhangban, másrészt a Mol lépéseket tett a horvát INA lejárt adó és egyéb kötelezettségeinek rendezésére. Mindemellett a gyorsjelentés szerint a Mol megőrizte erős pénzügyi helyzetét, a 2010. március év végi 36,4 százalékos eladósodottsággal.

 

A kutatás-termelés szegmens üzleti eredménye 13 százalékkal javult az előző év azonos időszakához képest, s elérte az 52,2 milliárd forintot. Az INA eredmény-hozzájárulása nélkül az üzleti eredmény 23,6 milliárd forint volt az idei első negyedévben, 49 százalékkal kisebb a tavalyi első negyedévhez képest, főként az alacsonyabb gázárak és a dollárral szemben 14 százalékkal erősebb forint, illetve a kis mértékben csökkenő termelés együttes hatásaként.

 

A feldolgozás és kereskedelem szegmens 2,8 milliárd forint veszteséggel zárt az első negyedévben: az eredmény tartalmazza az INA 11,9 milliárd forint veszteségét is. E nélkül az üzleti eredmény 9,1 milliárd forint volt a kis mértékben javuló külső környezet eredményeként. Annak ellenére is, hogy a kereslet jelentősen visszaesett. Tavaly az első negyedévben e szegmens 4,7 milliárd forint eredményt ért el. A csoport értékesítési volumene 15 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva az INA hozzájárulással együtt. E nélkül viszont a teljes külső értékesítés 8 százalékkal csökkent.

 

Az értékesítés visszaesésének okai az alacsonyabb regionális kereslet és az értékesítési bevételek csoportszintű optimalizálása. Az INA hozzájárulását kiszűrve, a motorüzemanyagok piacán stabil finomítói lefedettség mellett, a benzinértékesítés 10 százalékkal, a dízelértékesítés pedig 2 százalékkal esett vissza a régióban. A Mol teljes magyarországi értékesítése 19 százalékkal csökkent az első negyedévben a bázishoz képest, az üzemanyag-turizmus, valamint a január 1-jén bekövetkezett jövedéki adó emelés hatására.

 

Ugyanakkor a Mol benzin- és dízelértékesítése kisebb mértékben esett vissza, mint a piaci kereslet, így összességében kis mértékben javult a magyar motorüzemanyag-piaci jelenléte. A Mol üzemanyag piaci részesedése a Magyar Ásványolaj Szövetség adatai alapján,a 2009 első negyedévi 35,6 százalékról az idén az első negyedévben 36,4 százalékra nőtt. Szlovákiában, az előbbiekkel összhangban a finomított termékek teljes értékesítése 24 százalékkal nőtt, ezen belül a dízel értékesítés 19 százalékkal. A Mol-csoport 2010. március 31-én 1.625 töltőállomást üzemeltetett.

 

A petrolkémia szegmens üzleti vesztesége 42 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, s az idén az első negyedévben 2,2 milliárd forint volt. A magasabb értékesítési volumenek és a magasabb olefin árak ellensúlyozták az alacsonyabb petrolkémiai árrés negatív hatását. A gáz és energia szegmens egyszeri tételek nélküli működési eredménye 39 százalékkal, 25,3 milliárd forintra nőtt: ezen belül az FGSZ Zrt. 19 milliárd forintos eredmény-hozzájárulása volt a legjelentősebb.

 

A beruházások és befektetések értéke 31,7 milliárd forinttal 83,9 milliárd forintra nőtt az első negyedévben, főként az INA 30,6 milliárd forintos szíriai és horvátországi termelés beállításra és finomító fejlesztésre fókuszáló hozzájárulását tükrözve. Az INA hozzájárulása nélkül, a CAPEX bázis szinten alakult. A Mol Nyrt. jegyzett tőkéje a konszolidált mérleg szerint 79,202 milliárd forint volt március végén, 9 százalékkal több mint december 31-én. A saját tőke 46 százalékkal, 1.875,392 milliárd forintra nőtt március végére. A Mol részvényeivel a Budapesti értéktőzsde jegyzett "A" kategóriájában kereskednek, az értékpapír szerdai záró ára 18.600 forint volt, míg az elmúlt 12 hónapban 11.000 forint és 21.680 forint között mozogott.

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 19. 08:00
Megosztás:

A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat

A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat a Credobus Econell Next és a Credobus Electronell ultraalacsony tömegű városi-elővárosi autóbusz modellcsalád kifejlesztéséért. A 34. Magyar Innovációs Nagydíj szerda esti díjátadó gáláján még kilenc kategóriában jutalmazták az innovatív magyar vállalatokat.
2026. 03. 19. 07:30
Megosztás:

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

A Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - közölték szerdán a vállalatok.
2026. 03. 19. 07:00
Megosztás:

Sikerrel zárult az orosz balesetálló nukleáris üzemanyag ötéves tesztüzeme Rosztovban

A Rosztovi Atomerőmű 2. blokkján sikeresen befejeződött az úgynevezett balesetálló üzemanyag (angol rövidítéssel ATF - Accident Tolerant Fuel) teljes üzemanyagciklust lefedő tesztelése. A Roszatom nukleáris üzemanyaggyártó üzletága, a TVEL szakemberei fejlesztették ki az atomreaktorok üzemzavari és vészhelyzeti állapotainak ellenálló innovatív üzemanyagot. A balesetálló tesztüzemanyagot 2021-ben helyezték be a rosztovi 2-es blokk VVER-1000-es reaktorába, ahol három, 18 hónapos teljes üzemanyagciklust teljesítettek. Az egység szokásos tervezett leállása során az üzemanyagot most eltávolították a reaktorból és további vizsgálatoknak vetik azt alá.
2026. 03. 19. 06:00
Megosztás:

BKK: sűrűbben induló, nagyobb kapacitású járművekkel lehet elérni fővárosi szabadidős célpontokat

A tavaszi jó idő beköszöntével sűrűbben induló és nagyobb kapacitású tömegközlekedési járművekkel lehet könnyebben és kényelmesebben elérni fővárosi szabadidős célpontokat - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 19. 05:30
Megosztás:

Gömbölyödik a személyi kölcsönök piaca, már 3 millió felett járnak az átlagösszegek

Látványos bővülés jellemzi a személyi kölcsönök piacát hosszabb távon. Az egy-egy szerződésre jutó átlagos összeg ugyanis elérte a 3,2 millió forintot. Ez jelentős emelkedés a 2021-ben mért közel 2,2 millió forintos éves átlaghoz képest. A növekedésben szerepet játszik a személyi kölcsönökből finanszírozott tartós fogyasztási cikkek árának jelentős, közel 43 százalékos drágulása. A verseny elég erős, a különböző személyi kölcsönök között ugyanis jelentősek lehetnek a különbségek, éppen ezért indokolt az alapos utánajárás.
2026. 03. 19. 05:00
Megosztás:

Regionális kátyúhelyzet: többezer bejelentés 5 országban

A tavasz beköszöntével az önkormányzatok lehetőségeikhez, erőforrásaikhoz mérten igyekeznek felszámolni a kemény tél miatt a korábbinál is gyakoribb kátyúkat ‒ már amelyikről tudomásuk van. Utóbbin segít egy okoskommunikációs hálózat, melyet itthon is egyre több, jelenleg mintegy 200 önkormányzat használ, de a régióban már több ezer településen bevezették. A megoldással egyebek között egy kátyú is 4-5 gombnyomással bejelenthető, amiben benne van a telefon feloldása is.
2026. 03. 19. 04:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködésbe kezd a CATL és a Rio Tinto az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológia előmozdításáért

A Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) szándéknyilatkozatot írt alá a Rio Tinto bányászati vállalattal stratégiai együttműködés létrehozásáról, amelynek középpontjában az alacsony szén-dioxid-kibocsátású fejlesztések és az ágazatközi innováció állnak.
2026. 03. 19. 04:00
Megosztás:

Növelte az eredményét a Waberer’s, a biztosítási üzletág duplázott

A Waberer’s Csoport 816,2 millió eurós konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett cégcsoport EBIT-je 28,8 százalékkal nőtt éves szinten, míg az adózott eredménye több mint a duplájára emelkedett a sikeres akvizícióknak és a stratégiai üzletfejlesztéseknek köszönhetően. Az utóbbi években részvényeként 100-134 forintos osztalékot fizető vállalat vezetése a tavalyi év után 140 forintos kifizetésre tesz javaslatot. A Waberer’s tovább folytatja megkezdett üzletfejlesztési projektjeit: ennek keretében az egyik új hazai prémiumautó-gyártó kiszolgálásában már elindult az együttműködést, míg egy másik, szintén Magyarországon épülő jelentős elektromos autóipari szereplővel a közös munka hamarosan kezdetét veszi. Ezek a projektek együttesen számottevő bevételi potenciált képviselnek.
2026. 03. 19. 03:30
Megosztás:

Könyvelő: Milliós csapdák leselkednek a kisvállalkozókra

A hazai mikro- és kisvállalkozások jelentős része küzd olyan rejtett pénzügyi és adminisztratív terhekkel, amelyekkel a cégalapításkor egyáltalán nem kalkuláltak. A szakértő szerint a „nulladik perctől” elvárt teljes körű jogszabályi megfelelés és a tudatos pénzkezelés hiánya gyakran lassítja a növekedést, vagy akár a cég létét is veszélyeztetheti.
2026. 03. 19. 03:00
Megosztás:

„Kezdd el időben” – a magyarok szerint ez a legfontosabb pénzügyi tanács

A Global Money Week apropóján egy elgondolkodtató kérdés kerül előtérbe: ha visszaküldhetnél egy üzenetet az időben egy palackban, milyen pénzügyi tanácsot adnál a fiatalabb önmagadnak? Az XTB, a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás megbízásából, az Ipsos által készített országos kutatás szerint sok magyar úgy érzi, még mindig a befektetés alapjaival ismerkedik. Bár a pénzügyi témák iránti érdeklődés növekszik, a befektetési döntésekhez szükséges magabiztosság gyakran csak később alakul ki az élet során. Éppen ezért olyan erőteljes ez a „palackposta” gondolatkísérlet: rávilágít azokra a tanulságokra, amelyeket sokan bárcsak korábban megtanultak volna.
2026. 03. 19. 02:30
Megosztás:

Törvényi döntés! Nyugdíjasok utazási utalványának friss szabályai

A 65 év alatti, nyugdíjban vagy más meghatározott ellátásban részesülő személyek évente kiállított utazási utalvány segítségével vehetnek igénybe utazási kedvezményeket. Az alábbiakban bemutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 03. 19. 02:00
Megosztás:

Az ALDI-ban váltod vissza a műanyag palackokat? Akkor jobb, ha tudsz erről...

Az ALDI Magyarország üzleteiben egyre nagyobb mennyiségben váltják vissza az italcsomagolásokat: a hazai visszaváltási rendszer indulása óta a vásárlók már több mint 333 millió darab műanyag palackot, alumíniumdobozt és üveget helyeztek vissza a REpont automatákba.
2026. 03. 19. 01:00
Megosztás:

Hol áll meg a fizetés diploma nélkül? Egy kutatás szerint sokaknál félmillió körül

A tapasztalat sokat számít a munkaerőpiacon, de a számok szerint a végzettség továbbra is komoly hatással van a fizetések alakulására. Egy friss kutatás arra jutott, hogy diploma nélkül sok munkavállalónál egy ponton lelassul vagy megáll a bérnövekedés. A Varsovia Egyetem 2026-os elemzése szerint ez gyakran a nettó 450–500 ezer forintos sáv környékén következik be. A diplomások fizetése ezzel szemben ezen a szinten kezd látványosabban emelkedni, és a vezetői pozíciók felé is könnyebben nyílik út.
2026. 03. 19. 00:01
Megosztás:

Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is

A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni fognak az árak - közölte szerdán Ljubljanában Bojan Kumer környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi miniszter.
2026. 03. 18. 23:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét részben a világpiaci feszültségek csökkentése érdekében - közölte az amerikai pénzügyminisztérium szerdán.
2026. 03. 18. 22:30
Megosztás:

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Kijevnek

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Ukrajnának, ezzel a háború kezdete óta nyújtott segély eléri a 4 milliárd eurót - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök, miután hivatalában fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt szerdán Madridban.
2026. 03. 18. 22:00
Megosztás:

Stabil belföldi fogyasztásra számít az idén a húsiparosok érdekképviselete

Az idén kissé nőhet a húsfogyasztás belföldön, de az importnyomás továbbra is erős, a kiviteli lehetőségek pedig bizonytalanok - mondta a Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke, Éder Tamás szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 03. 18. 21:30
Megosztás:

2025-ben a mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció fő hajtóereje Magyarországon

A mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció legfőbb hajtóereje Magyarországon tavaly a Mastercard legfrissebb, szerdán közzétett reprezentatív kutatása szerint: egy év alatt 41 százalékról 48 százalékra nőtt a mobilfizetést használók aránya, ami több mint kétszerese a hat évvel ezelőtti 22 százaléknak.
2026. 03. 18. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 18. 20:30
Megosztás: