Elmaradt az előzetestől adattól a szeptemberi kereskedelmi mérleg

Szeptemberben 477,1 millió euró, míg az első háromnegyed évben 3,313 milliárd euró többlettel zárt a külkereskedelmi mérleg a részletes adatok szerint, szemben a tavaly szeptemberi 95,1 millió euró pozitívummal, illetve az első kilenc havi 171,6 millió eurós hiánnyal - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében.

A KSH, a november elején közölt előzetes adatok szerint kissé nagyobb, 485,6 millió euró többlettel számolt szeptemberre, míg az első kilenc hónapra 3,322 milliárd euró pozitívumot jelezett előre.

 

A 2009. január–szeptemberi forgalom forintban mért árszínvonala exportban 5, importban 4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva, a cserearány 1 százalékkal javult. A forint a főbb devizákhoz képest közel 17 százalékkal gyengült, ezen belül az euróhoz mérten mintegy 15, a dollárhoz viszonyítva 28 százalékkal. A külkereskedelmi termékforgalom devizaárszintje az előző év azonos időszakitól 10 százalékkal maradt el.

 

Az export 60 százalékát, az import közel felét kitevő gépek és szállítóeszközök forgalmának volumene 2009 első kilenc hónapjában exportban 19, importban 24 százalékkal kevesebb volt, mint 2008 azonos időszakában. Az árufőcsoporton belül a legnagyobb volumencsökkenés a közúti jármű és az energiafejlesztő gép és berendezés forgalmában jelentkezett. A híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek kivitele az előző év azonos időszaki szinten maradt: az év első
öt hónapjában mért csökkenést ellensúlyozta a júniustól tapasztalt kétszámjegyű bővülés.

 

A feldolgozott termékek kivitelének és behozatalának volumene 2009. január–szeptemberben az átlagnál kisebb mértékben csökkent: 13, illetve 19 százalékkkal volt kevesebb, mint 2008 azonos időszakában. Az árufőcsoporton belül a legnagyobb visszaesést (mintegy 40%) a vas- és acél kereskedelmében mértük az év első kilenc hónapjában. A gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek volumene az első félévi növekedés után az utolsó három hónapban már némileg csökkent a forgalom mindkét irányában.


Az energiahordozók behozatalának volumene az árszint 6 százalékos csökkenése mellett 2009 első kilenc hónapjában 26 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az időszakon belül júliusig jelentősen csökkent az energia behozatala, augusztustól pedig mérsékelt növekedést regisztráltunk. Az árufőcsoporton belül a kőolaj és kőolajtermékek importja az átlagnál kisebb, a természetes és mesterséges gázoké az átlagot meghaladó mértékben esett vissza. Ezzel szemben a villamos energia behozatala nőtt.


Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportjának volumene a vizsgált időszak egészét nézve alig változott, viszont a III. negyedévben 11 százalékkal mérséklődött. A forgalom alakulását nagymértékben meghatározó gabona és gabonakészítmények exportja az év első felében jelentősen nőtt, ám a III. negyedévben a tavalyi volumen közel kétharmadára esett vissza. Az árufőcsoport importvolumene 6 százalékkal csökkent. A volumenhordozó árucsoportok között az állati takarmány és a zöldségféle és gyümölcs visszaesett, a cukor, cukorkészítmény és méz, valamint a hús és húskészítmény importja pedig meghaladta az előző év azonos időszaki szintet.

 

Az Európai Unióba irányuló kivitel és az onnan érkező behozatal volumene 2009. január–szeptemberben 15, illetve 22 százalékkal volt kisebb, mint az előző évben. 2009. január–szeptemberben az EU-n kívüli országokkal a forgalom volumene mindkét irányban ötödével esett vissza az elmúlt év azonos időszakihoz képest.

Stratégiai partnerségre lép a WING és az Accent Hotel Management

Stratégia megállapodást írt alá a WING ingatlanfejlesztő és az Accent Hotel Management arról, hogy hatékonyan működtessenek közös szállodaprojekteket Magyarországon - közölték a vállalatok az MTI-vel.
2025. 10. 24. 06:00
Megosztás:

Donald Trump jövő csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel

Donald Trump amerikai elnök jövő hét csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel - jelentette be a Fehér Ház csütörtökön.
2025. 10. 24. 05:00
Megosztás:

Egyre rövidebb a banki feketelista 2025-ben

Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél. Miután egy hiteladósra átlagosan 1,8 szerződés jut, nagyjából 350 ezren lehetnek a banki feketelistán. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont minden eszközzel érdemes elkerülni a negatív adóslistát, hiszen az hosszú időre is lehetetlenné teheti az újabb hitelfelvételt.
2025. 10. 24. 04:00
Megosztás:

Extra nyugdíjat kaphat Bárki, ha ezekben az években született!

A magyar nyugdíjrendszer jelenlegi szabályozása – bár nem egyetlen, frissen kihirdetett rendeletben testesül meg – folyamatosan módosul, új intézkedéseket és juttatásokat vezetve be, amelyek komoly hatással vannak a 60 és 89 év közötti korosztályra.
2025. 10. 24. 02:00
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 60-89 éves nyugdíjasok készüljetek!

A magyar nyugdíjrendszer aktuális szabályozása – bár nem egyetlen, drámai, újonnan aláírt rendelet formájában – folyamatosan hoz változásokat és juttatásokat, amelyek jelentős mértékben érintik a 60 és 89 év közötti korosztályt.
2025. 10. 24. 01:00
Megosztás:

9 órás iskolakezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre!

A közoktatásban többször felmerült már az a javaslat, hogy az oktatás reggel nyolc helyett kilenc órakor kezdődjön.
2025. 10. 24. 00:05
Megosztás:

Q4-es árfolyam-előrejelzés: az ETH elérheti a 10 000 dollárt, a SOL az 1 000 dollárt, de ez az új altcoin, a $TAP akár 35-szörözhet – íme, miért

Annak ellenére, hogy a kriptopiac októberben lassú és darabos mozgást mutatott, a kereskedők és elemzők körében ismét kezd visszatérni az optimizmus.
2025. 10. 23. 23:00
Megosztás:

A Bitcoinnak fájni fog, ha nem tudja utolérni az aranyat, az XRP-bikák visszatértek: miért veszítenek mindketten a Digitappal ($TAP) szemben

Az arany végre megremegett. Október 21-én <a href="https://economictimes.indiatimes.com/news/international/us/why-is-gold-down-today-gold-price-crashes-over-5-its-worst-single-day-drop-since-2013-silver-plunges-7/articleshow/124724560.cms?from=mdr" target="_blank">az arany több mint 5%-ot esett, ami a legnagyobb napi visszaesés 2013 óta</a> — mindez hónapokon át tartó kitartó erősödés után. Kriptobefektetők világszerte készülődtek long pozíciók nyitására, mivel az arany mindig előbb indul el, majd nagyjából kilencven nappal később a Bitcoin is lendületbe jön.
2025. 10. 23. 22:00
Megosztás:

Az ukrán elnök azt reméli, hogy az EU mielőbb döntést hoz a zárolt orosz vagyonok felhasználásával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió mielőbb politikai döntést hoz egy új, úgynevezett "jóvátételi hitel" elindításáról, amelyet a zárolt orosz vagyonokból finanszíroznának Ukrajna támogatására.
2025. 10. 23. 21:00
Megosztás:

Több hullámban áztató eső érkezik

Az őszi vetésnek nagy szüksége lenne csapadékra, a következő egy hétben pedig több hullámban áztató eső érkezik - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 10. 23. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 10. 23. 19:00
Megosztás:

A Renault 6,8 százalékkal növelte negyedéves árbevételét

A francia Renault SA autógyártó 6,8 százalékkal növelte árbevételét a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - áll a cég csütörtöki közleményében.
2025. 10. 23. 18:00
Megosztás:

Kína technológiai függetlenséget és ipari fejlesztéseket ígér következő ötéves tervében

A Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetése a 2026 és 2030 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési terv előkészítése során többek közt a modern ipari rendszer kiépítését és a tudományos-technológiai önellátás felgyorsítását nevezte meg a következő évek legfontosabb céljai között - jelentette a kínai állami média csütörtökön.
2025. 10. 23. 17:00
Megosztás:

A Waberers stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, amely a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalata. A megállapodás célja, hogy a felek közös vállalatot hozzanak létre egy, Budapest térségében megvalósuló intermodális terminál, gyűjtőpont fejlesztésére és üzemeltetésére. A terminál a Transzkaszpi Nemzetközi Szállítási Útvonal (másnéven Middle Corridor) – az új Selyemút – európai végpontjaként, logisztikai hubjaként szolgál majd. A fejlesztés mellett a felek abban is megállapodtak, hogy a Kínából Európába irányuló konténerforgalmat közösen bonyolítják le, a Waberer’s Csoport végezheti az Európán belüli vasúti és közúti szállítási feladatokat, míg a KTZ az ázsiai szállítási útvonalakért felelős.
2025. 10. 23. 16:00
Megosztás:

Ökoszisztéma-alapú keretrendszert jelentett be a Visa az AI-vezérelt kereskedelem biztonságosabbá tételére

A Visa bejelentette a Trusted Agent Protocol elindítását, amely alapvető keretrendszert teremt az ügynökalapú kereskedelemhez. A protokoll biztonságos kommunikációt tesz lehetővé a mesterséges intelligenciával működő ügynökök és a kereskedők között a vásárlási folyamat minden szakaszában. Célja, hogy kezelje az AI vezérelt vásárlások egyedi kihívásait, és megteremtse annak lehetőségét, hogy a mesterséges intelligencia a fogyasztók nevében keressen, hasonlítson össze és fizessen – mindezt biztonságosan az ügynökök és a kereskedők között. A Cloudflare-rel közösen fejlesztett protokoll már elérhető a Visa Developer Centerben és a GitHubon.
2025. 10. 23. 15:11
Megosztás:

Hyperliquid milliárdos tervvel robbantaná be a HYPE tokent – új korszak jöhet a decentralizált tőzsdéknél

A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legmerészebb vállalkozása készülődik: a Hyperliquid, az egyik legdinamikusabban növekvő DEX, most 1 milliárd dolláros tőkebevonásra készül. Az ambiciózus cél: új szintre emelni a HYPE tokent, és hidat képezni az intézményi pénzügyek és a kriptovilág között. Vajon ez lesz az első valóban legitimált decentralizált tőzsde a Wall Street szemében?
2025. 10. 23. 14:00
Megosztás:

Az ipari tápegységek szerepe az energiaellátásban

Elgondolkodtál már azon, hogy mi tartja működésben az ipari berendezéseket? Valószínűleg nem, de ez az az elem, ami nélkül nehéz lenne fenntartani a termelés folytonosságát: az ipari tápegység. Első ránézésre talán kevésbé tűnik fontosnak, mégis mindennek az alapja. Ha egy ilyen eszköz meghibásodik, az jelentős gazdasági következményekkel is járhat.
2025. 10. 23. 13:00
Megosztás:

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat

Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése. A jogszabály-módosítás várhatóan már akár október végén megjelenhet a Magyar Közlönyben, és a kihirdetését követő napon hatályba is léphet. Az Otthon Starttal kombinálva pedig akár új szegmens is nyílhat az ingatlanpiacon..
2025. 10. 23. 12:00
Megosztás:

A csirke lett a világ fehérjeforrása - a vegán hype-nak vége

A világ húsiparának erőviszonyai átrendeződtek – a csirkehús az elmúlt évtized nyertese lett. A kölni ANUGA élelmiszeripari szakkiállításról hazatérve Bárány László, a Master Good ügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, hogy a baromfiágazat az elkövetkező tíz évben legalább 25 százalékkal fog növekedni, és ma már egyértelmű: a csirke lett a világ fehérjeforrása. A vegán hype-nak vége, a fogyasztók köszönték, nem kértek belőle.
2025. 10. 23. 11:00
Megosztás:

Bódis László: tovább dinamizálják a hazai startup ökoszisztémát

Október 22-ével elindították az innovációs és startup rendezvényeket támogató program harmadik szakaszát - jelentette be Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetben.
2025. 10. 23. 10:00
Megosztás: