Elnézőbb lehet a Versenyhivatal a létfontosságú eszközök gyártóival szemben

Az európai versenyjog még különleges gazdasági helyzetekben is csak nagyon indokolt esetben enged eltérést a szigorú megközelítéstől, ami a versenykorlátozó magatartások minden formáját tiltja, hogy ezzel segítse elő az európai közös piac fejlődését és egységesítését.

Elnézőbb lehet a Versenyhivatal a létfontosságú eszközök gyártóival szemben

A koronavírus (COVID-19) okozta világjárvány azonban ezen a téren is tudott újat mutatni: az Európai Versenyhatóságok Hálózata (European Competition Network – ECN), melynek a magyar versenyhatóság, a GVH is tagja, hétfői közös közleménye értelmében bizonyos létfontosságú eszközöket előállító ágazatok – mint pl. a gumikesztyű, szájmaszk, egyéb egészségügyi termékek – adott esetben könnyítésekre, vagy hatósági engedményekre számíthatnak a versenyjogi szabályok alkalmazása során. A CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda szakértőinek segítségével tekintjük át röviden a legfontosabb újdonságokat:

Az ECN elfogadja, hogy a rendkívüli helyzetre tekintettel az érintett létfontosságú termékek esetében szükséges lehet független vállalkozások koordinációjára annak érdekében, hogy azok minden fogyasztóhoz eljuthassanak. Elegendő, ha arra gondolunk, micsoda kiemelt közérdek fűződik most ahhoz, hogy minden szájmaszkokat gyártó vállalkozás megfelelő alapanyaghoz juthasson, hogy a termelés minél több helyen folytatódni tudjon (normál versenykörülmények között az alapanyagok elosztása kartellnek minősülhetne).

Az ECN jelen helyzetben – csak és kizárólag a járványveszély elmúltáig – nem avatkozik közbe a szükséges, arányos és időben korlátott koordináció esetén, mivel az esetleges versenykorlátozások társadalmi haszna – így a közlemény – messze fölülmúlja az azzal okozott gazdasági károkat.

Az ECN tag hatóságok – kivételes jelleggel, teljességgel eltérve az eddigi gyakorlatuktól – biztosítják annak a lehetőségét, hogy a szóban forgó vállalkozások, amennyiben bizonytalanok magatartásuk jogszerűségét illetőleg, informális kérdésekkel fordulhassanak a versenyhatóságok felé, akik felvilágosítást adnak a tervezett kooperáció megengedhetőségét illetően.

Mindazonáltal az ECN közleményében hangsúlyozza, hogy kiemelt figyelmet tervez fordítani arra ezekben a nehéz időkben, hogy a létfontosságú termékek (szájmaszk, kézfertőtlenítő stb.) versenyképes árakon álljanak a fogyasztók rendelkezésére. Ennek érdekében az európai versenyhatóságok mindent meg fognak tenni az ezen termékeket érintő áremelő hatású kartellek, vagy erőfölényes vállalkozások esetén a túlzó, monopol árazás megakadályozására. Ez utóbbi ellen az ECN közleménye azt ajánlja ezen termék gyártóinak, hogy maximum árakat javasoljanak termékeik disztribútorainak, amely megakadályozhatja az ilyen típusú visszaéléseket.
„Ezekben a vészterhes időkben csábító lehet megkerülni bizonyos versenyszabályokat, azonban még a hatóságok engedékenyebb hozzáállása sem ad alapot kőkemény versenykorlátozásokra (kartellek, erőfölénnyel visszaélés). Éppen ezért minél hatékonyabban, de mellette jogszerűen kell alkalmazkodni a kihívásokhoz és megtalálni a megengedhető együttműködési formát” – mondja dr. Polauf Tamás, a CERHA HEMPEL partnere.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: