Első helyen a magyar orvostechnikai találmány az EIB versenyén

A budapesti Műegyetemről indult Hand-in-Scan csapat nyerte az EIB (European Investment Bank) Institute első alkalommal megrendezésre került Social Innovation Tournament versenyét Luxemburgban. A Hand-in-Scan a legjobb koncepció kategóriában diadalmaskodott, mint egy új eszköz, amely lehetővé teszi a kézhigiénia objektív ellenőrzését orvosi környezetben.

A Social Innovation Tournament az EIB Institute által szervezett és finanszírozott verseny, ahol olyan projekt terveket, kezdeményezéseket neveztek, amelyek elsősorban közösségi célokat szolgálnak. Az 55 pályázat közül 16, köztük két magyar jutott a november 29-én megrendezett döntőbe. Az előadók neves befektetési alapok képviselői előtt mutatták be terveiket, és válaszoltak a szakemberek kérdéseire. Az egynapos eseménynek a luxemburgi Abbey de Neumünster adott otthont. A zsűri három kategóriában osztott első és második díjat. Az első kategória azokat a projekteket gyűjtötte, amelyek koncepció fázisban tartanak, a második a már termékként vagy kész szolgáltatásként jegyzett projekteknek szólt, a harmadikat a közönség ítélte oda.

 

Az első kategóriát a Hand-in-Scan, a második kategóriát pedig a PianoC – kisgyermekes édesanyák munkábaállását segítő program – nyerte. Ebben a kategóriában nyert második díjat a másik magyar kezdeményezés a webicina.com. A közönségdíjat a Politea 2.0 projekt kapta, amely a demokrácia újragondolását célozza kihasználva a webes világ adta lehetőségeket. A Hand-in-Scan csapat a dicsőségen és az új szakmai kapcsolatokon túlmenően az első helyért járó 15.000 eurós díjal térhetett haza, valamint a magyar sikerekre való tekintettel a következő évi versenyt terv szerint Magyarországon rendezik majd.

 

A győztes magyar projekt, a Hand-In-Scan csapata a kézfertőtlenítés tanítására és ellenőrzésére szakosodott. A fejlesztés több mint két évvel ezelőtt kezdődött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán, és mára már nemzetközi sikertörténetté nőtte ki magát a Műegyetemi Technológia és Tudástranszfer Iroda pilotjaként. A találmány lényege, hogy objektív kiértékelés tud adni a sebészeti bemosakodás és az egészségügyi kézfertőtlenítés minőségéről. A kompakt berendezés segítségével lehetőség nyílik a sebészeti bemosakodás ellenőrzésére és helyes oktatására. A kézfertőtlenítőhöz kevert speciális marker anyag UV megvilágítás és digitális képfeldolgozás révén láthatóvá válik, így pontosan meg lehet mutatni, hogy mely területek maradtak ki a kézfertőtlenítés során. A Hand-in-Scan készülék prototípusát már négy ország egészségügyi intézményében tesztelték, és folyamatosan dolgoznak a további fejlesztéseken.

 

A csapat korábban megnyerte az Innovact Campus Award európai innovációs díjat, az ICPI Innovation Academy, az ACES Fiatal Innovátorok versenyét, valamint sikeresen elvégezte a European Entrepreneurship Foundation Venture Accelerator kurzusát. Az osztrák "Austrian Center for Medical Innovation and Technology" (ACMIT) közreműködésével kívánják piacra vinni a Hand-In-Scan rendszert. Ehhez megfelelő finanszírozó társat is találtak: a JEREMIE programban győztes, 5 milliárd forintos alapot kezelő DBH Investment Zrt. 80 millió forintos kockázati tőkebefektetéssel támogatja a projekt sikerre vitelét.


Lassan balatoni áron mennek a nyaralók a Dunakanyarban, egyre többen egész évre kiköltöznének

A prémium észak-budapesti és Dunakanyar-menti lokációk árai lassan megközelítik a balatoni szintet, miközben az olcsóbb szegmensben a hitelből vásárlók vannak többségben. A piac ezzel párhuzamosan végleg elveszíti klasszikus nyaralóövezeti jellegét: a vevők kétharmada ma már Budapestről érkező kiköltöző, aki állandó lakhatásra alkalmas, négyévszakos vízparti otthont keres – derül ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb piaci elemzésből.
2026. 07. 02. 17:00
Megosztás:

Átveszi az Attrecto a Bobcats Coding nemzetközi tevékenységét

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Attrecto Zrt. növekedési stratégiája: a vállalat megvásárolja a Bobcats Coding Kft. főtevékenységének folytatásához kapcsolódó valamennyi eszközét. A tranzakció eredményeként 2026. július 1-jétől az Attrecto Zrt. részeként, az Attrecto márka alatt folytatódnak a Bobcats Coding projektjei.
2026. 07. 02. 16:30
Megosztás:

Teljes gőzzel halad a GYSEV új InterCity motorvonatainak gyártása

Új szakaszába lépett a GYSEV Zrt. 11 darabos FLIRT InterCity-motorvonat-beszerzése: a Stadler szolnoki üzemében elkészült kocsiszekrényeket már elszállították a lengyelországi Siedlce-be, ahol jelenleg a járművek végösszeszerelése zajlik. A motorvonatok 2026 végén érkeznek Magyarországra típustesztekre, majd 2027-től 2028 nyaráig bezárólag, a hatósági engedélyek megszerzését követően fokozatosan állnak utasforgalomba.
2026. 07. 02. 16:00
Megosztás:

Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Július 1-jétől új vezetői struktúrában folytatja működését a Metrodom Csoport. Nagy Zsolt ügyvezető igazgatóként veszi át a cégcsoport operatív irányítását, míg Pongrácz Tamás a Metrodom Csoport műszaki igazgatói, valamint a vállalat projektjeinek kivitelezéséért felelős Cataldo Construction Kft. ügyvezető igazgatói feladatait látja el. Kígyósi András pedig értékesítési igazgatóként erősíti a vállalat vezetését.
2026. 07. 02. 15:30
Megosztás:

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

A Fluffy and Me alapítói egy Ausztráliában megismert japán desszertből építettek országos trendet. Az első üzlet befektetése 21 nap alatt megtérült, egy év alatt több mint 70 ezer palacsintát adtak el, miközben már zajlik az új egységek kialakítása és a következő csapatok betanítása.
2026. 07. 02. 15:00
Megosztás:

A Mathias Corvinus Collegium eredménytelenné nyilvánította a budapesti központi épületének beruházása kapcsán kiírt közbeszerzési eljárást

A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) kuratóriumának döntése alapján az MCC tulajdonában lévő ingatlanfejlesztési társaság eredménytelennek minősítette a közbeszerzési eljárást, ennek eredményeképpen a tehetséggondozó intézmény nem építi meg a Somlói útra tervezett székházat.
2026. 07. 02. 14:30
Megosztás:

Az egészségügyi kiadások megnyomják a magyar háztartások összköltségét: az optikai piacról érkezik rendhagyó megoldás

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2024-es adatai szerint a háztartások egy főre jutó éves fogyasztási kiadása meghaladta a kétmillió forintot. Ebből a közteherviseléseken felül átlagosan 272 ezer forint ment el közvetlen egészségügyi kiadásokra. A tervezhetőség ezért ezen a területen is egyre fontosabb szemponttá válik, amire új, rugalmas konstrukcióval reagál a magyar piacvezető optikai szereplő, az Ofotért.
2026. 07. 02. 14:00
Megosztás:

Mit vesznek ennyire? Kiugró forgalom a használtautó-importban

Júniusban a DataHouse adatai szerint 14 471 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami kiugró, 41,9 százalékos bővülést jelent a tavaly júniusi 10 197-es mennyiséghez képest. Hasonló mértékű behozatalra csak a Covid-időszak előtt volt példa. Azóta a regisztrált import használt autók száma meg sem közelítette a 14 ezres havi darabszámot, sőt, a 2023–24-es mélypont időszakában havonta jellemzően 10 ezer alatt maradt a használtimport volumene.
2026. 07. 02. 13:30
Megosztás:

Feketén beszerzett árukat, illegális munkásokat és fiktív számlákat találtak három kőbányai raktárban

A pénzügyőrök három kőbányai raktárat ellenőriztek, és feketén beszerzett árukat, illegális munkásokat, valamint fiktív számlákat találtak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 07. 02. 13:00
Megosztás:

Kedvezményes napközbeni töltési időszakot vezet be az MVM Mobiliti

2026. július 1-jétől új kedvezményes töltési konstrukciót vezetett be a Mobiliti országos villámtöltő-hálózatának kijelölt töltőin. A társaság célja, hogy a napközbeni időszakban kedvezőbb feltételeket biztosítson az elektromos autósok számára, miközben ösztönözze a villamosenergia-rendszer leterheltségéhez és a megújuló energiaforrások termelési sajátosságaihoz jobban illeszkedő töltési szokások elterjedését.
2026. 07. 02. 12:30
Megosztás:

Stabilcoin-szuperkoalíció: ezért fontosabb a Google és a Stripe, mint egy új kriptotőzsde

A Google, a Shopify, a Stripe, a Visa és a Mastercard részvétele többet jelenthet a stabilcoinok jövője szempontjából, mint egy újabb nagy kriptotőzsde megjelenése. Az Open USD köré szerveződő, több mint 140 vállalatot összefogó szövetség ugyanis nem elsősorban kereskedési termékként, hanem a globális fizetési infrastruktúra részeként próbálja meghonosítani a dollárhoz kötött digitális eszközöket.
2026. 07. 02. 12:00
Megosztás:

A Pek-Snack csoport nyeresége bővült stabil árbevétel mellett 2025-ben

A mélyfagyasztott pékáruk piacán működő Pek-Snack csoport konszolidált árbevétele 2025-ben az előző évivel közel azonosan 12,7 milliárd forint volt, adózott eredménye 619 millió forintra emelkedett a 2024. évi 589 millió forintról - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 07. 02. 11:30
Megosztás:

Világbajnoki pénzeső: 45 milliárd dollárig száguldott a Kalshi és a Polymarket

Robbanásszerűen nőtt a Kalshi és a Polymarket forgalma 2026 júniusában: a két vezető predikciós piaci szolgáltató amerikai platformjaikkal együtt közel 45 milliárd dolláros kereskedési volument ért el. A látványos növekedés legfontosabb motorja a labdarúgó-világbajnokság volt, amely új felhasználókat és jelentős likviditást terelt az eseményalapú kontraktusok piacára.
2026. 07. 02. 11:00
Megosztás:

Lépett az OTP Bank, de mikor követik a többiek? Elindult végre a kamatcsökkentés a lakáshitelnél

Júliustól megkezdődött a kamatcsökkentés a lakáshiteleknél is. Elsőként a legnagyobb jelzáloghitelező, az OTP Bank lépett: fél százalékot faragott több lakáshitelének a kamatából is. Mivel a bankok árazását meghatározó referenciakamatok hónapok óta csökkennek, a BiztosDöntés.hu szerint az ajánlatait kedvezőbbé tevő OTP-t várhatóan a többi bank is követi majd hamarosan.
2026. 07. 02. 10:30
Megosztás:

Eredménytelennek nyilvánította az MCC a budapesti, központi épületére kiírt közbeszerzési eljárást

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumának döntése alapján az MCC ingatlanfejlesztési társasága eredménytelennek nyilvánította a budapesti, központi épületre kiírt közbeszerzési eljárást - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2026. 07. 02. 10:00
Megosztás:

Az amerikai és a német tízéves hozam is emelkedett

Szerdán az amerikai tízéves hozam 4,5% felett is járt, de Kevin Warsh Sintrában mondott üzenetei, továbbá a vártnál gyengébb ADP foglalkoztatási adat és lassuló feldolgozóipari aktivitás mérsékelték a hozamemelkedést.
2026. 07. 02. 09:30
Megosztás:

Szerdán lefelé vették az irányt az amerikai részvényindexek

Szerdán mindhárom vezető Wall Street-i index mínuszban zárta a napot. Az S&P 500 0,2%-ot, a Nasdaq Composite 0,7%-ot csökkent, míg a Dow Jones minimálisan zárt a keddi értéke alatt. 8,8%-os emelkedéssel kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Meta, miután a Bloomberg arról számolt be, hogy a vállalat felhőszolgáltatási üzletágat épít ki annak érdekében, hogy értékesítse a felesleges mesterséges intelligencia-számítási kapacitását.
2026. 07. 02. 09:00
Megosztás:

0,4%-os mérséklődéssel kezdte a júliust a páneurópai STOXX600

A kimondottan erős második negyedév után (+10%-os erősödés Q2-ben) 0,4%-os mérséklődéssel kezdte a júliust a páneurópai STOXX600. Bár a DAX 0,2%-ot erősödött, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE100 pedig 0,2%-kal került lejjebb. A technológiai szektorindex 1,2%-ot esett, amiben az ASML 4,6%-os csökkenése is szerepet játszott. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó berendezéseket gyártó Schneider Electric 3,1%-ot veszített értékéből, miután megállapodott a Cognite Holding felvásárlásáról. Az egyedi részvények között a Primark tulajdonosa, az Associated British Foods 3,2%-ot esett, miután jelezte, hogy az éves profit várhatóan elmarad az előző évi szinttől. A svéd védelmiipari vállalat, a Saab 3,3%-kal erősödött, miután mintegy 2,54 milliárd dollár értékű szerződést írt alá 16 darab Gripen vadászgép Ukrajnának történő szállításáról.
2026. 07. 02. 08:30
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 02. 08:00
Megosztás:

Peking és Washington közös érdeke a kapcsolatok erősítése

Kína és az Egyesült Államok közös érdeke, hogy kapcsolataik a konstruktív stratégiai stabilitás irányába fejlődjenek - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter amerikai kollégájával, Marco Rubióval folytatott telefonbeszélgetésén.
2026. 07. 02. 07:00
Megosztás: