Enyhítették a maszkviselés szabályait az USA-ban

Keddtől azok az emberek, akik a védettséghez szükséges összes koronavírus elleni oltást megkapták, maszk viselése nélkül is tartózkodhatnak kültéren, de legfeljebb kisebb csoportokban - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója.

Enyhítették a maszkviselés szabályait az USA-ban

Ma egy lépést tehetünk a korábbi normális állapotok felé - fogalmazott Walensky. A szakember hozzátette: "Az elmúlt év során sok időt töltöttünk azzal, hogy elmondjuk az amerikaiaknak, mit nem tehetnek, mit nem szabad. Most elmondok néhány dolgot, amit megtehetnek, ha minden szükséges oltást megkaptak".
   
Az Egyesült Államokban - a CDC által meghatározott szabályok szerint - két héttel azután tekinthető valaki "teljesen beoltottnak", hogy megkapta a Pfizer-BioNTech vagy Moderna vakcinák második dózisát, illetve a Johnson & Johnson oltás egyetlen dózisát.
   
Az új útmutatás egy színkódokkal ellátott táblázat segítségével magyarázza el az embereknek, hogy a beoltott és a be nem oltott emberek mit tehetnek beltéren és szabadtéren, maszkot viselve és maszk nélkül. Eszerint például mostantól azoknak az embereknek, akik az összes védettséghez szükséges oltást megkapták, nem kell maszkot viselniük kisebb, szabadtéri összejöveteleken. Még akkor sem, ha be nem oltott emberekkel keverednek.
    

"Ezeknek az új irányelveknek a kiadása az első lépés annak elősegítésében, hogy a teljesen beoltott amerikaiak folytathassák azt, amit a pandémia miatt abba kellett hagyniuk. Mindezt önmagukra nézve alacsony kockázattal tehetik, miközben szem előtt tartják a vírus másoknak történő átadásának potenciális kockázatát" - fogalmazott Walensky.
  
Az új szabályok ugyanakkor arról is rendelkeznek, hogy a beoltott embereknek is maszkot kell viselniük, ha szabadban, zsúfolt nyilvános térben, zárt nyilvános helyiségekben - például bevásárlóközpontokban, imaházakban - vagy akár kisebb beltéri összejöveteleken oltott és be nem oltott emberekkel találkoznak.
   
Egyes tanulmányok megállapították, hogy a Covid-19 vírus átvitelének kockázata jelentősen csökken a szabadban, különösen akkor, ha az egyének betartják az előírt szociális távolságot. Az amerikai szakértők az utóbbi időben többször megkérdőjelezték a szabadban való maszkviselés szükségességét, tekintettel arra, hogy nagymértékben nőtt a beoltott emberek száma.
   
A CDC adatai szerint az Egyesült Államok lakosságának több mint 42 százaléka kapott legalább egy oltást, közülük pedig 30 százalék az összes szükséges szérumot megkapta.
   

Joe Biden amerikai elnök kedden a Fehér Ház kertjében tartott sajtótájékoztatóján arra hívta fel a fiatal amerikaiak figyelmét, hogy az egészségügyi tisztviselők új útmutatásai is ösztönözhetik őket arra, hogy oltassák be magukat a Covid-19 ellen. "A lényeg egyértelmű: ha beoltják, több dolgot is tehet. Biztonságosabban, kültéren és bent egyaránt. Tehát azoknak, akik még nem kapták meg az oltást ez egy újabb ok, hogy beoltassák magukat" - fogalmazott az elnök.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás: