Enyhülnek a korlátozó intézkedések a nyugat-balkáni országokban

Péntektől tovább enyhülnek a korlátozó intézkedések a nyugat-balkáni országokban, eltörlik például a hétvégi kijárási tilalmat, a maszk és a kesztyű viselését viszont továbbra is javasolják a szakértők.

Szerbiában egy nap alatt 8497-ről 8724-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. A korábban a május elsejei hétvégére tervezett négynapos kijárási tilalom helyett csak magán a munka ünnepén lesz teljes tiltás, így csütörtök 18 óra és szombat 5 óra között tilos a Szerbiában élőknek az utcára lépniük. A szerb elnök bejelentette, várhatóan a jövő hét végén megszüntetik a szükségállapotot.
   
A szerb kormányt és az államfőt is sok bírálat érte az igen szigorú korlátozó intézkedések bevezetése miatt, például azért, mert teljes hétvégi kijárási tilalmat vezetett be, és 18 és 5 óra között hétköznapokon is tiltja az otthonelhagyást.
   
Az elégedetlenség egyre nőtt, és hétfő óta, este nyolc óra öt perckor sokan az ablakokba és erkélyekre állva sípokat fújva, lábasokat verve keltenek zajt a kormány elleni tiltakozásként. A lábasok ütögetése nem új elem Szerbiában, a kilencvenes évek végén a diktátornak is nevezett Slobodan Milosevic akkori jugoszláv elnök ellen tüntettek ugyanígy.
   
Koszovóban az utóbbi 24 órában 790-ről 799-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma.
   
Albin Kurti távozó miniszterelnök szerint az államfő és az új miniszterelnök-jelölt megsérti az alkotmányt, szerinte ugyanis nem lehet új kormányt alakítani úgy, hogy a választás győztesét kihagyják belőle, még akkor sem, ha a párt miniszterelnöke elbukott a bizalmi szavazáson. Albin Kurti ezzel arra utalt, hogy az államfő a tavalyi választás "második helyezett" pártját kérte fel kormányalakításra Albin Kurti bukása után, holott Kurti szerint pártjának, az Önrendelkezésnek (Vetevendosje) lett volna joga új kormányfőt javasolni. A távozó miniszterelnök bejelentette, az alkotmánybírósághoz fordul.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Arra is felhívta a figyelmet, hogy Hashim Thaci államfő minden elővigyázatossági intézkedést mellőzve utazgat külföldre, visszatérve pedig nem vonul karanténba, ezzel rossz példaként szolgál a koszovói állampolgárok számára.
   
Észak-Macedóniában szerdáról csütörtökre 1421-ről 1442-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A nyugat-balkáni országban is rövidebb kijárási tilalom lesz érvényben a hétvégén, mint korábban. A teljes tiltás helyett pénteken, szombaton és vasárnap is 14 és másnap reggel 5 óra között lesz tilos az utcán tartózkodni. Az utcán mindenkinek kötelező a maszk és a kesztyű viselése.
   
Montenegróban két napig nem regisztráltak új fertőzöttet, csütörtökre azonban egy új esetet vettek nyilvántartásba, így járvány kezdete óta 322 fertőzöttet regisztráltak. Az Adria-parti államban újra engedélyezett a szabadtéri sportolás és a parkok használata. A parlament várhatóan hamarosan módosít a 2020-ra tervezett költségvetésen, amire a koronavírus-járvány gazdasági következményei miatt van szükség.
   
Bosznia-Hercegovinában az utóbbi 24 órában 1651-ről 1677-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Előzőleg, keddről szerdára Boszniában kiugróan sok, 86 új fertőzöttet regisztráltak, ami a szakemberek szerint annak a következménye, hogy az ország elkezdett lazítani a korlátozó intézkedéseken. Míg korábban a 65 éven felülieknek és a 18 éven aluliaknak tilos volt az utcára lépniük, hétfőtől engedélyezték, hogy néhány órára kimehessenek.
   
Az ország főként szerbek lakta részének, a boszniai Szerb Köztársaságnak az egészségügyi minisztere szerint az emberek a tiltások enyhítésével egy időben már az elővigyázatossági intézkedéseket sem tartják be, mert úgy vélik, lecsengett a járvány, és éppen ezért növekedhetett meg a fertőzöttek száma. A többségében bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációban az éjszakai kijárási tilalom eltörlését követően nőtt meg jelentősen az új fertőzöttek száma. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint, ha a hétvége után is maradnak a magas számok, újra szigorítanak a korlátozásokon.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: