Equilor - Jól fogadta a piac a választási eredményt
Hozzáteszik, hogy a magyar forinttal "egy lapon kezelt" lengyel zloty is komoly erősödésnek indult hétfőn reggel, vagyis a forinterősödés inkább a régiós trendeknek megfelelő.
Magyarország kockázati megítélését mutató, az 5 éves magyar államkötvény nemfizetése ellen biztosító kontraktus ára, a CDS felár 180 ponton állt délelőtt, a pénteki jegyzéssel megegyezően. Az Equilor elemzői úgy vélik, miután a befektetők tudomásul vették az előrejelzéseknek megfelelő választási eredményt, figyelmük a görög helyzet felé fordulhat, és inkább ez mozgathatja majd a befektetési döntéseket.
A magyar választás kapcsán marad a kivárás a második fordulóig, ahol az lesz a fő kérdés, hogy meglesz-e a kétharmados többsége az új kormánynak, amelynek segítségével lehetőség nyílna a strukturális reformok véghezvitelére. Amennyiben a válasz nemleges, annak lehet majd némi negatív következménye a piacon.