Equilor: VÉTEL-re ajánljuk a Magyar Telekomot

A Magyar Telekom árfolyama a múlt heti gyorsjelentést követően 386 forintos új történelmi mélypontra esett, holott a kilátások szerintünk korántsem ennyire borúsak. Pénzügyi modellünket frissítettük, a Telekom méltányos értékére vonatkozó becslésünket 430 forintról 429 forintra mérsékeltük keddi elemzésünkben, ajánlásunkat viszont részben a kedvezőbb hozamkörnyezet miatt VÉTEL-re javítottuk a korábbi tartásról.

Korrigáltuk eredmény-várakozásainkat

A gyenge második negyedéves gyorsjelentés után csökkentettük az idei és jövő évi eredményvárakozásunkat. Gyorsul ugyanis a Telekom bevételi szerkezetének kedvezőtlen átalakulása, ami negatívan érinti a profitabilitást.

Az idei évre vonatkozó részvényenkénti eredmény-előrejelzésünket 3,3%-kal 45,5 Ft-ra, jövő évit pedig 7,5%-kal 47,1 Ft-ra vágtuk. Ennél fontosabb tényezőt jelent a megtermelt szabad készpénz, ami idén részvényeként 27 forintot tehet ki a korábban már felmerült egyszeri tételek miatt, ám még így is bőven van tér az 50 forintos osztalékra.

Továbbra is 50 forintos osztalékot várunk

A gyorsjelentés kapcsán az osztalék szintjének fenntarthatósága került a piaci szereplők fókuszába, mivel az idei évre várható 26,7 milliárd forintos (részvényenként 27 Ft) szabad cash-flow nem fedezi az 50 Ft-os osztalék szintjét. Ennek ellenére meglepődnénk, ha a cég csökkentené az osztalékot 2013-ban, mivel a menedzsment akár a korábban felhalmozott tartalékok terhére is igyekszik kisimítani az osztalékfizetés szintjét,.

A tavalyi évben megtermelt, részvényenként 75 Ft-os szabad készpénznek csak egy része ment el osztalékfizetésre, a második félévben pedig komoly javulást várunk a pénzügyi helyzetben, hiszen az első félévet terhelő jelentős egyszeri tételek (összesen 33 milliárd Ft) már nem jelentkeznek ismét.

Régiós összvetésben felzárkózhat a Magyar Telekom

A készpénztermelés (cash flow) szempontjából az 50 forintos osztalék fennmaradására számítunk, ezt az összeget egyébként idén is ki tudta fizetni a társaság (a tavalyi év eredményéből). Ez meglehetősen vonzó árazást jelent, hiszen a 12% feletti osztalékhozam a 10 éves futamidejű állampapír hozamához képest 5 százalékponttal magasabb osztalékhozamot jelent a történelmi mélypont közelében mozgó árfolyamot tekintve.

A szektortársakhoz, azaz a lengyel TPSA-hoz és a cseh Telefonica O2-höz viszonyítva május óta egyértelműen alulteljesítővé vált a Magyar Telekom, ezért a portfólió-menedzsereknek a mostani zakó remek alkalmat jelent a visszatérésre a Magyar Telekom részvényeibe.

A gyorsjelentést megelőzően a negyedik mobilszolgáltatót övező aggodalom is fokozódott, főleg; mivel a társaság megvalósíthatósági tanulmánya 20-25%-os piaci részesedést irányzott elő. Véleményünk szerint az ügyfélszerzés az állami szférán kívül komoly nehézségeket tartogat, ezért arra számítunk, hogy ez a félelem idővel kiárazódik a papírból.

Néhány gondolat a gyorsjelentésről

A bevételek kismértékben meghaladták a várakozásokat, azonban az EBITDA, EBIT és a nettó profit sor a piaci konszenzus alsó határát súrolta. A vezetékes szolgáltatások bevételei tovább estek, amit a növekvő TV-és IT bevételek sem tudtak ellensúlyozni. Az energia szegmens bővülése továbbra is kedvezően alakul - bár ki kell emelnünk a bázisérték alacsony voltát. A montenegrói és macedón leány gyengébb teljesítményét a gyenge forint kompenzálni tudta.

A cash-flow értéke pozitív tartományba fordult a negyedév során az első negyedévi -15 milliárd forintról. A SEC/DOJ megállapodáshoz kötődő céltartalék-képzés (22 milliárd forint) és a magyar 900MHZ-es spektrum licencdíj (11 milliárd forint) nyomást gyakorolt a beruházások szintjére az első három hónapjában.

A menedzsment év végére megfogalmazott prognózisaiban 2%-os bevétel csökkenés, a beruházások szinten tartása, valamint az EBITDA 4-6%-os csökkenése szerepelt.


Javítani kell, nem cserélni: mától élnek az új szabályok

Új szabályok vonatkoznak a megvásárolt termékek – leginkább háztartási gépek, elektronikai eszközök – javítására. Egyes esetekben akkor is biztosítani kell a javítást, ha a hiba egyébként nem tartozik a hibás teljesítés körébe. Ha egy terméket szavatossági hiba miatt javítanak meg, a szavatossági igény elévülési ideje egy alkalommal további 12 hónappal meghosszabbodik. Ez a szabályozás az összes fogyasztói terméket értékesítő vállalkozást érintheti – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie.
2026. 08. 31. 22:00
Megosztás:

Az MNB együttműködik a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti bizottsággal

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csaknem ezer oldalnyi adatot és információt adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága részére, amellyel a jövőben is együttműködik - közölte a jegybankelnök hétfőn a saját Facebook-oldalán.
2026. 08. 31. 21:00
Megosztás:

Rekordot döntött az augusztusi áramfogyasztás Horvátországban

Rekordot döntött augusztusban a villamosenergia-fogyasztás Horvátországban, ahol a nyári csúcsterhelés már meghaladta a télit az utóbbi években, elsősorban a turizmus, a melegebb nyarak és a légkondicionáló berendezések egyre szélesebb körű használata miatt - közölte hétfőn a Horvát Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító vállalat (HOPS).
2026. 08. 31. 20:00
Megosztás:

Júliusban felgyorsult a termelői árak emelkedése

Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1,0 százalékkal nőttek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 08. 31. 19:00
Megosztás:

Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás: