Érdekli a 29 pontos a kormányzati akcióterv? Olvassa el!

(MTI) - Huszonkilenc pontban sorolta fel a kormánya által javasolt intézkedéseket Orbán Viktor kedden a parlamentben az első gazdasági akciótervet ismertetve.

A miniszterelnök napirend előtt közölte: a terv két fő gondolatra koncentrál, az új gazdasági rendszer kialakítására és a kölcsönös felelősségvállalás bevezetésére. A kormányzati akcióterv hét intézkedést tartalmaz a jelentős adócsökkentés és az adózás egyszerűsítése érdekében - mondta.

 

Az első javasolt intézkedés, hogy a cégek nyereség után fizetendő társasági adóját 19-ről 10 százalékra csökkentsék évi 500 millió forintos nyereség alatt.

 

A következő lépés az egykulcsos családi jövedelemadó bevezetése, amelyre két év alatt állna át az ország úgy, hogy ennyi idő alatt 1,3 millió munkavállalót vonnak be az adórendszerbe, és ennyi idő alatt kivezetik a rendszerből az adójóváírás intézményét - folytatta. "Ennek az adórendszernek mindenki nyertese lesz, az átállás pedig fokozatosan, a teherbíró képességnek megfelelő ütemben történik majd" - jelentette ki a kormányfő, hozzátéve, hogy így meg fog szűnni az, hogy az adórendszer hazugságra épül. Hangsúlyozta, az egykulcsos adózás és a családi elvű adózás rendszerét egyesítő előterjesztést fognak tenni.

 

Orbán Viktor a kis- és középvállalkozásokat terhelő adók közül tíz, úgynevezett kisadó eltörölését javasolta "egy mozdulattal".

 

A negyedik javaslat - folytatta -, hogy vezessék be az adórendszeren kívüli, adózás alá nem vont kereset fogalmát. Lehetővé tennék, hogy aki adózott jövedelemből másnak magánszemélyként munkalehetőséget biztosít, azután már a munkát végzőnek ne kelljen még egyszer adót fizetnie.

 

Ötödik intézkedésként jelentette be, hogy a vérszerinti egyenes ági rokonok közötti vagyonmozgás - élők és holtak között egyaránt -, az adózott jövedelemből való foglalkoztatás, valamint a gyermekekről való gondoskodás adózási szempontból kerüljön az állam hatókörén kívülre. Egyenes ági, vérszerinti leszármazott esetében államnak sem illeték-, sem adóbeszedés érdekében semmi keresnivalója nincs - mondta. Hozzátette, azt a gondolatot javasolja elfogadásra, hogy "majd az adótörvény pontos szövegénél kialakítandó, a minden évi költségvetési helyzet ismeretében meghatározandó összeg erejéig" tekintsék úgy, hogy egy, kettő, illetve három gyermek után bizonyos munkával megkeresett jövedelem nem eshet állami elvonás alá.

 

Orbán Viktor bejelentette: azt is indítványozza, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó esetében 16 százalékos legyen az adókulcs. Közölte: a hatodik pont azzal függ össze, hogy a beruházások során ma 51 engedélyt kell kérni, "ezeknek egyharmadát az állam, illetve a kormány eltörli". A kormányfő hetedikként azt javasolta, hogy az egyszerűsített alkalmi foglalkoztatás jelenlegi feltételeit helyezzék hatályon kívül, és térjenek vissza a korábbira, amely kevésbé volt rossz, majd kezdjék meg egy új kialakítását.

 

Nyolcadik kezdeményezése a miniszterelnöknek az, hogy ingatlan bérbeadása esetén a bérbeadónak ne kelljen vállalkozóvá válnia; kilencedikként pedig azt indítványozta, hogy adják vissza az embereknek a szabad gyümölcspárlat-készítéshez való jogot. Utóbbit nagy taps fogadta a Ház részéről, többen hangosan nevetni kezdtek. A következő bejelentése az volt Orbán Viktornak, hogy fogadják meg a történelmi egyházak és karitatív szervezetek kérését, és tegyék újra áfamentessé az adományozást. Orbán Viktor szólt arról is, hogy javasolják: a kistermelők élelmiszertermelési, -feldolgozási és -értékesítési feltételeit jelentősen könnyítsék.

 

Tizenkettedikként említette a miniszterelnök a Széchenyi-kártyaprogram kibővítését, 50 millió forintig emeljék fel, és lehessen beruházásra, pályázati önerő céljára is felhasználni. Külön előterjesztést készítenek az Országgyűlés és az ország teljes nyilvánossága számára az európai uniós források radikális átrendezéséről a kis- és közepes vállalkozások javára. Az állam 120 milliárd forintot takarít meg "saját magán"; Orbán Viktor ezzel kapcsolatban négy intézkedést sorolt fel: költségstop az állami és költségvetési intézményekben, a közszféra bérkiadásainak átalakítása, a költségvetési kiadások felülvizsgálata az alapoknál és a tárcáknál, külső megbízások és feladatkiszervezések teljes körű felülvizsgálata.

 

A miniszterelnök azt is javasolta - annak érdekében, hogy véget érjen az pazarlás és az a korábbi igazságtalanság, amelyben a kormányzás minden terhet az emberekre próbált hárítani -, hogy a hatvan napon túli végkielégítések és egyéb, béren felüli juttatások - mint szabadságmegváltás, titoktartási pénz - a költségvetési szférában legyenek megadóztatva 98 százalékkal. A fenti elv alapján említett további hét pont között szólt arról, hogy havi bruttó kétmillió forintos fizetési plafont vezessenek be az állami költségvetési szférában, beleértve ebbe a Magyar Nemzeti Bankot is.

 

Folytatásképpen elmondta: az állami vagyonkezelés területén át kell térni a bértömeg-gazdálkodásra, és közölte, elrendeli a bértömegcsökkentés legalább 15 százalékos mértékét, ami 48,2 milliárd forintos megtakarítást jelent. Ez azt is magába foglalja - fűzte hozzá -, hogy az állami vállalatoknál jelenleg működő száz igazgatóság számát tízre csökkentik, így a testületek létszáma 319 főről 60-ra csökken; a 636 felügyelőbizottsági helyből pedig 450 marad.

 

Huszonegyedik pontban javasolta, a pártokra jutó költségvetési támogatás mértékét még idén csökkentsék 15 százalékkal. Mint mondta, költségvetési felügyelőket küldenek ki a jelentős mennyiségű közpénzzel gazdálkodó intézményekhez, köztük azokhoz is, amelyek eddig intézményi autonómiát élveztek.

 

A huszonharmadik pontként bejelentette: teljes telefon-, bútor-, gépkocsi-vásárlási és -csere stopot rendelnek el a közszférában.

 

Nemzeti eszközkezelő társaság létrehozását is bejelentette Orbán Viktor, hogy a bedőlt hitelek miatt a lakások ne kerüljenek ki a korábbi tulajdonosok kezéből.

 

A huszonötödik intézkedés a bankadó bevezetése: a bankok, a biztosítótársaságok és a pénzügyi lízingcégek a költségvetésbe való befizetésének mértékét emeljék 13-ról idén 200 milliárd forintra - javasolta a kormányfő. Ezzel összefüggésben bejelentette: a kormány tárgyalásokat kezdeményez a bankokkal, képviselőivel, hogy a "bankadót" milyen adóalapra vetítsék ki, milyen arányú legyen a megosztása a bankok, biztosítók, lízingcégek között. Közlése szerint a bankadót három évre vezetnék be, és ennyi idő alatt vezetnék ki a rendszerből, ennek lépéseiről meg kell állapodni a kormánynak és a bankrendszernek.

 

Orbán Viktor végezetül négy intézkedést jelentett be, amelyek - mint mondta - a szociális biztonságot szolgálják. Ezek között említette, hogy a kormány meg akarja állítani a lakáscélú devizahitelek terjedését, ezért azt javasolja, hogy a jövőben jelzálogbejegyzés csak forint alapú lakásvásárlási hitel esetén legyen engedélyezhető.

 

Kezdeményezte továbbá: vezessék be a másodlagos élelmiszer-vizsgálatot, hogy "ne áramolhasson be Európa élelmiszer-hulladéka akadálytalanul Magyarországra". Az utolsó két pont között Orbán Viktor felkérte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy a közüzemi díjak emelésére rendeljen el moratóriumot, és kezdeményezzen tárgyalást az ármegállapítás új rendszeréről az érintett vállalkozásokkal.

 

Végül közölte: a kormány 2010. december 31-ig meghosszabbítaná a kilakoltatási moratóriumot, és egyúttal tárgyalásokat kezdeményez az adósok és a hitelezők között a bajba jutott lakáshitelesek jövőjének rendezéséért. Ezzel kapcsolatban elmondta, tudomása van arról, hogy a hitelező intézetek nem támogatják ezt az előterjesztést.

 

Szólt arról, hogy elmaradt az a vita, hogy a lakáshitelek esetében a jelzálog-intézményt milyen felfogásban akarják érvényesíteni Magyarországon: angolszászban vagy kontinentálisban. Előbbi szerint semmi akadálya, hogy a bajba jutott kölcsönfelvevőt kitegyék a lakásából, míg utóbbiban ez nem szokás. Ezért azt javasolta, folytassák le a vitát: ebben a kabinet azt az álláspontot fogja képviselni, hogy a kontinentális megközelítést teremtsék meg az országban.


Az aszály miatt könnyítéseket vezetnek be egyes támogatásoknál

Az aszály miatt könnyítéseket vezetnek be az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás (ÖKO) támogatási felhívásainál - jelentette be Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 10. 18. 21:00
Megosztás:

Az Ethereum kapta a nagyobb pofont: több pénz távozott az ETF-ekből, mint a Bitcoin-alapokból

Újabb nehéz hetet zártak a kriptovalutákba fektető amerikai tőzsdei alapok, és ezúttal az Ethereum mérlege lett kedvezőtlenebb. Az október 16-ával végződő kereskedési héten az Ethereum ETF-ekből mintegy 320,1 millió dollárt vontak ki nettó értelemben, miközben a Bitcoin-alapokból 228,4 millió dollár távozott. Az Ethereum oldalán a tőkekiáramlás döntő része a BlackRock egyik meghatározó termékéhez kapcsolódott, miközben a kriptopiaci árfolyamok is nyomás alatt maradtak.
2026. 10. 18. 20:00
Megosztás:

Biztonságos távoli hozzáférés a vállalati működésért

Egy péntek délutáni rendszerhiba könnyen leállíthatja a számlázást vagy a raktári munkát. Ha a rendszergazda nincs a helyszínen, a távoli kapcsolat gyors segítséget adhat. A képernyő megosztása és a beavatkozás azonban csak akkor jelent valódi megoldást, ha az illetékes személy lép be, a megfelelő rendszerhez, ellenőrizhető módon.
2026. 10. 18. 18:00
Megosztás:

Megugrottak a kamatemelési várakozások, a Bitcoin is megérezte a nyomást

Jelentősen megváltoztak a befektetők amerikai kamatpolitikával kapcsolatos várakozásai, miután a vártnál magasabb inflációs adatok láttak napvilágot. A Polymarket előrejelzési piaca és a CME FedWatch mutatója eltérően ítélte meg annak esélyét, hogy a Federal Reserve már októberben kamatot emeljen.
2026. 10. 18. 17:00
Megosztás:

Inflációs pofon a Bitcoinnak: 434 millió dollár távozott a kriptoalapokból

​Ismét az amerikai gazdaság diktálja a tempót a kriptopiacon, és a friss adatok most kellemetlen meglepetést okoztak a befektetőknek. A vártnál magasabb infláció és az erősnek látszó fogyasztás újra előtérbe helyezte a további kamatemelések lehetőségét, miközben a digitális eszközökhöz kapcsolódó befektetési termékekből 434 millió dollár áramlott ki. A CoinShares szerint a bitcoin nehéz időszak előtt áll, de a mostani eladásokból még nem következik tartós medvepiac.
2026. 10. 18. 16:00
Megosztás:

Banki összefogás a euró stabilcoinért: engedélyt kapott a Qivalis

Újabb fontos lépést tett az indulás felé a 37 európai bank által támogatott Qivalis: a társaság megkapta a holland jegybank elektronikus pénzkibocsátói engedélyét. Az euróalapú stabilcoin kibocsátása a következő hónapokban kezdődhet meg, de a tényleges rajthoz még teljesíteni kell az uniós MiCA-rendelet alkalmazandó követelményeit, és közzé kell tenni a projekt fehér könyvét.
2026. 10. 18. 15:00
Megosztás:

Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára - jelentette ki Andrej Babis az ANO elnöke, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt.
2026. 10. 18. 14:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank, valamint foglalkoztatottsági és államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismerteti a szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.
2026. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
2026. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás: