Érdemes-e a jelenlegi árfolyamon aranyat venni?

Az arany egyfelől hagyományosan jó védekezési eszköz egy infláció okozta vagyonvesztés ellen. Másfelől szinte minden egyéb befektetésről elmondható, hogy míg azok egy harmadik félnél fennálló nem-teljesítési kockázattal terheltek, addig az aranynál ez a kockázat nem áll fenn. Ugyanakkor a sárga nemesfém sem teljesen veszélytelen, hiszen a piacokat időnként elárasztó pánikhangulat az aranyár alakulásánál irracionális túlkapásokhoz vezethet – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

 Tavaly szeptember óta konszolidál az arany árfolyama, ami nem meglepő, hiszen az elmúlt évek óriási árfolyam-emelkedését a piacnak meg kell emésztenie. De mégis vajon meddig tarthat ez a konszolidáció? A túlvett állapotából már rég visszavett az arany, de a kurzus azóta sem volt képes semmilyen esemény hatására tartósan kimozdulni a mostani 1.600 dollár környéki holtpontjáról. Míg az unciánkénti 1.550 dollár sokak számára egy fair beszállási pont, addig 1.630 dollár magasságában már szemlátomást elfogynak a vevők.
 
A sárga nemesfém bizonyos értelemben egy Janus-arcú szerzet. Egyrészt kiválóan alkalmas (vész-)tartalék képzésére, hiszen kis helyen elfér, könnyen mozgatható, gyorsan pénzre, árura konvertálható, a világ minden pontján ismert és elismert, nem romlandó, sőt elpusztítani is szinte lehetetlen, és még az értékét is stabilan őrzi évszázadokon át. Másrészt az arany bizonyos időközönként pánikszerű hisztéria tárgya, és ilyenkor az árfolyam kiszámíthatatlan viselkedése miatt egyáltalán nem képes megfelelni egy biztonságos menedékkel szembeni jogos elvárásoknak. Márpedig az arany esetében alapvető követelmény a biztonság, aminek feltétele egy stabilan alakuló, se nem alul-, se nem túlértékelt árfolyam. Egy adott időpontban nehéz azonban megállapítani, hogy helyén való-e az éppen aktuális értékelés. A pánik természetes velejáróra a fundamentumoktól való irracionális eltávolodás, az ennek nyomán felerősödő volatilitás pedig elpusztítja a biztonságba vetett hitet. Ennek különösen akkor van jelentősége, amikor egy emelkedő árfolyam a csúcsra ér, majd azután törvényszerűen esni kezd, korrekcióba megy át.
 
Az arany értelmezhető úgy is, mint egy pénzügyi krízishelyzetekből fakadó vagyonvesztés elleni biztosítás, az aranyár pedig ennek a biztosításnak a díja. A biztosítási díj mindig bizonyos arányban van a biztosítandó káresemény bekövetkezésének valószínűségével. Míg azonban egy árterület közelében épült ház esetében az évtizedes árvízi statisztikák alapján becsülhető egy káresemény kialakulása, és ezért kalkulálható egy biztosítási tarifa, addig egy pénzügyi katasztrófának a megtakarításokra gyakorolt hatásai sokkal nehezebben számszerűsíthetők. Ebből fakadnak az arany értékelésének adott esetben jókora tévelygései.
 
Az aranyár megalapozottságának megítélésére számos módszer és elmélet létezik. Egy könnyen emészthető és logikus elemzőtechnika például a statisztikai alapokon nyugvó szóráselemzés, amelyet az 1860-as évek végén az angol Francis Galton dolgozott ki először. Ezzel a módszerrel egy véletlen változó szórása vizsgálható annak számtani középértéke körül, mégpedig az egyszeres és kétszeres szórástávolság figyelembe vételével.
 
E szerint az aranyár hosszútávú grafikonjába egy egyenes trendvonal húzható, amely az árfolyam emelkedésének átlagos meredekségét jelöli. Ez alatt és felett szaggatott vonalakkal az egyszeres és kétszeres szórástávolság szerepel. A grafikon y-tengelyét érdemes logaritmikus skálán megjeleníteni, mert így az árváltozás százalékos aránya jobban előtérbe kerül, mint a hagyományos lineáris skálázásnál.

 



Ezek után csak az kérdés, hogy a bikapiac ezúttal mikor és hol végződik? A spekulatív befektetők megkockáztathatják a bikapiac végső fázisának robbanásszerű felfutását kihasználni, bízva abban, hogy sikerül az optimális kiszállási ponton profitot realizálniuk. A biztonságot kereső konzervatív befektetőknek ezzel szemben a józan mértéktartás ajánlott. Ők akkor járnak jól, ha a sárga nemesfémet csak biztosításként használják egy pénzügyi katasztrófa esetére, és a megtakarításaik 10%-ánál tovább az aranynál nem merészkednek.


Egy év alatt 30 százalékkal nőtt a fennálló lakáshitel-állomány

Tavaly július óta 30 százalékkal nőtt a lakáscélú hitelek állománya, július végén az összeg majdnem elérte a 8000 milliárd forintot. A személyi kölcsönök állománya is dinamikusan bővül, a babaváró hitelek állománya viszont szinte stagnál. A folyószámlahiteleknél mérsékelt növekedés figyelhető meg, a hitelkártya-követeléseknél pedig még kisebb is lett a kamatozó állomány. A Bank360 a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett statisztikáit elemezte.
2026. 09. 04. 11:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok az előző napok emelkedése után a Fed kormányzójának galamb hangvételű nyilatkozatát és Trump elnök békülékeny megnyilvánulását követően

Az amerikai állampapírpiacon az előző napok emelkedését követően Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatának hatására a teljes hozamgörbén mérséklődtek a hozamok: a 10 éves amerikai állampapír hozama több mint 3 bázisponttal 4,76%-ra, míg a Fed várható lépéseire különösen érzékeny 2 éves hozam több mint 5 bázisponttal 4,33%-ra csökkent.
2026. 09. 04. 11:00
Megosztás:

Solana Payment Channels: több mint 1 millió fizetés másodpercenként az AI-agenteknek

A Solana új Payment Channels megoldással gyorsítaná fel az AI-agentek és digitális szolgáltatások közötti mikrofizetéseket. A Solana Foundation tesztje szerint az új rendszer több mint 1 millió fizetést tudott kezelni másodpercenként, miközben az Alibaba Cloud már induláskor partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez. A technológia célja nem egyszerűen a blokklánc-tranzakciók felgyorsítása, hanem egy olyan fizetési infrastruktúra kialakítása, amely gépi sebességgel működő mesterséges intelligencia-rendszereket is ki tud szolgálni.
2026. 09. 04. 10:30
Megosztás:

A csökkenő kamatemelési várakozásoknak köszönhetően emelkedtek a főbb amerikai részvényindexek

Az amerikai részvénypiacok jelentős emelkedéssel zártak, miután Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatában jelezte, hogy a két hét múlva esedékes kamatdöntő ülésen a kamatok változatlanul hagyását támogatná.
2026. 09. 04. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek az európai részvényindexek, miközben Trump kijelentése és az enyhülő amerikai kamatemelési várakozások javították a hangulatot

Emelkedtek tegnap az európai részvénypiacok a STOXX 600 index 0,5%-kal került feljebb. A befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti konfliktus alakulása határozta meg, ugyanakkor enyhítette a bizonytalanságot Donald Trump azon kijelentése, miszerint a konfliktus várhatóan nem húzódik el hosszabb ideig.
2026. 09. 04. 09:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 04. 09:00
Megosztás:

Hyperliquid új irányt nyit: engedélyhez kötött perpetual piacok jöhetnek

A Hyperliquid újabb fontos lépést tesz az intézményi és szabályozottabb kereskedési modellek felé: a HIP-3* javaslat lehetővé tenné, hogy egyes perpetual piacokhoz csak előzetesen jóváhagyott tárcák férjenek hozzá. A változás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy maga a Hyperliquid zárttá válna, és a jelenlegi nyílt piacokat sem alakítanák át automatikusan korlátozott hozzáférésűvé. A fejlesztés legfontosabb újdonsága éppen az, hogy az egyes piacok üzemeltetői maguk dönthetnének arról, nyitott vagy engedélyezett kereskedési modellt alkalmaznak.
2026. 09. 04. 08:30
Megosztás:

Marketing tanácsadás: miért nem a több hirdetés a megoldás a legtöbb vállalkozás számára?

Ha egy vállalkozás növekedése megtorpan, az első reakció gyakran ugyanaz: emeljük meg a marketingkeretet. Több Google Ads, több Facebook-hirdetés, több kampány – hátha ismét beindulnak az értékesítések. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. A legtöbb esetben nem az a probléma, hogy túl kevés pénz jut marketingre, hanem az, hogy a meglévő eszközök nem összehangoltan működnek. Hiába érkezik több látogató a weboldalra, ha közben rossz a felhasználói élmény, hiányos a mérési rendszer, vagy egyszerűen nem azokhoz jutnak el az üzenetek, akikből később ügyfél lehetne. A digitális marketing ma már nem különálló kampányokból áll. Egy olyan ökoszisztéma, ahol a keresőoptimalizálás, a fizetett hirdetések, az analitika, a weboldal, a tartalommarketing és az automatizáció egymásra épül. Ha ezek közül akár egy is hibásan működik, az az egész rendszer teljesítményére hatással lehet.
2026. 09. 04. 08:00
Megosztás:

A Tron megelőzte az Ethereumot: 94 milliárd dollárnyi USDT fut a hálózaton

A Tron átvette a vezetést az Ethereumtól a Tether USDT stabilcoin hálózati kínálatában, miután a Tron blokkláncon forgalomban lévő USDT mennyisége megközelítette a 94 milliárd dollárt. A fejlemény nem azt jelenti, hogy a Tron minden szempontból maga mögé utasította az Ethereumot, ugyanakkor jól mutatja, hogy a stabilcoin-tranzakciók és a digitális dollárforgalom területén egyre nagyobb szerepet tölt be.
2026. 09. 04. 07:30
Megosztás:

Szeptemberben megnyílnak a pénztárcák: tízből hét vásárló komolyan költ a szezonváltásra

Az őszi leárazások és akciók messze a legerősebb ösztönzői a nyár utáni vásárlásnak, ez az egyik tanulsága az Etele Plaza friss, vásárlói körében végzett online felmérésének. A szezonváltás ugyanakkor komoly kiadással is járhat, sokan jelentősebb összeget különítenek el az őszi beszerzésekre. A többség vásárlóereje lényegében nem változott a tavalyihoz képest, a kuponos események pedig elsősorban a már korábban tervezett vásárlásokat mozdítják elő.
2026. 09. 04. 07:00
Megosztás:

Már 2030 előtt elkezdhetik a termelést az első új szélerőművek

Elképzelhető, hogy már 2030 előtt elkezdik az áramtermelést az első új szélerőművek, de a héten kiírt pályázat arra ad lehetőséget a befektetőknek, hogy 2032-ig fejezzék be a projekteket - mondta a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) energetikáért felelős államtitkára csütörtökön sajtóbeszélgetésen.
2026. 09. 04. 06:30
Megosztás:

A papírtérképektől az adatvezérelt működésig: merre tart a közúti árufuvarozás?

Navigáció, telematika, digitális tachográfok – ami harminc évvel ezelőtt még manuálisan, analóg módon vagy papíron működött, mára digitalizálódott. A közúti árufuvarozás még az 1990-es években is nagyrészt a járművezetők tapasztalatára és hozzávetőleges becslésekre támaszkodott. Az útvonalak és a forgalmi viszonyok kiszámíthatatlanok voltak, a határokon túli üzemanyagárakról csak megközelítő információk álltak rendelkezésre, a valutaváltás készpénzben történt. Nem rögzítették rendszeresen a járművezetők és a teherautók mozgását, illetve a rendkívüli eseményeket, és arra sem volt lehetőség, hogy a diszpécserek közvetlenül kapcsolatba lépjenek az úton lévő sofőrökkel. Mindez ma már nehezen elképzelhető. Egy dolog azonban nem változott: ha technikai probléma merül fel, az ügyfeleknek teljes körű támogatásra és gyors segítségre van szükségük – a fuvarozásban éppúgy, mint más ágazatokban.
2026. 09. 04. 05:30
Megosztás:

Bizonytalanság idején az utazási csomagok nyertek: mérleg a régió 2026-os nyári utazásairól

A 2026-os nyári szezon rekordmagas előfoglalásokon alapuló, ígéretes kezdet után a február végi közel-keleti konfliktus kitörése miatt komoly átrendeződésen ment keresztül. Az INVIA adatai és a Travelplanet.pl, illetve Wakacje.pl portálok nyári szezonra vonatkozó foglalási statisztikái alapján a közép-európai utazási piac bizonyította rugalmasságát: a leginkább érintett desztinációk gyorsan stabilizálódtak, az utazási csomagok iránti kereslet pedig összességében erős maradt.
2026. 09. 04. 05:00
Megosztás:

Nem mentek el nyaralni a kölcsönfelvevők, taroltak a lakáshitelek és a személyi kölcsönök

A nyár második hónapja is rendkívül erős keresletet hozott a lakossági hiteleknél, alig látszik nyoma a szabadságolási szezonnak. A júliusi számok alapján a BiztosDöntés.hu szakértői szerint lakáshiteleknél már augusztus végére sikerülhetett túlszárnyalni a bankoknak a 2025-ös, teljes évi szerződéses összeget, és szeptember végére ugyanez lehet a helyzet a személyi kölcsönöknél is.
2026. 09. 04. 04:30
Megosztás:

Júliusban is dübörgött a magyarországi hitelpiac

Júliusban is kiemelkedően magas, közel 255 milliárd forintos összeget ért el az újonnan kötött lakáshitelek szerződéses összege – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból. Ezzel a lakáshitelpiac első héthavi kihelyezése megközelítette az 1 832 milliárd forintot, ami a teljes tavalyi év eredményének már több mint 93%-át teszi ki. Ezzel egyidőben a személyi hitelek piaca is tovább hasított, elvégre a júliusi kihelyezés is meghaladta a 150 milliárd forintot – írja közleményében a Bank360.
2026. 09. 04. 04:00
Megosztás:

Felülvizsgálja a 4iG minősítését a Scope Ratings

A Scope Ratings felülvizsgálja a 4iG Nyrt. minősítését esetleges lemínősítés céljából - jelentette be szerdán a Scope a honlapján.
2026. 09. 04. 03:30
Megosztás:

Mennyibe kerül a lakhatásunk? Kiderült, hány magyar jön ki nehezen a bevételeiből

Az Európai Unióban 2025-ben a háztartások 7,7%-a fordította elkölthető jövedelmének több mint 40 százalékát lakhatásra, az ő költségeik mondhatók definíció szerint kifeszítettnek – derül ki az Eurostat friss adatából. Magyarországon ugyanez az arány mindössze 5,3 százalék, vagyis az uniós átlag alatt volt tavaly, ami vélhetően annak az eredménye, hogy a lakhatási költségek emelkedése nem tartott lépést a bérnövekedéssel – derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből.
2026. 09. 04. 03:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője

A módosított 2026-os költségvetésben több mint 65 milliárd forinttal csökkentette a kormány a kiskereskedelmi adóból várt bevételt. A Niveus szerint azonban nemcsak az idei bevétel alakulása érdekes: a közelmúltbeli adóváltozások, az uniós eljárás és Magyarország korábbi vállalása miatt hosszabb távon maga a kiskereskedelmi különadó jövője is kérdésessé válhat. Emellett jelentősen visszavágták a társasági adóból várt bevételt, miközben a pénzügyi szektortól közel 200 milliárd forinttal többet várnak.
2026. 09. 04. 02:30
Megosztás:

Megszűnhet a rezsicsökkentés? Itt egy új javaslat!

A rezsicsökkentés megszüntetését, az ebből származó megtakarítás visszaosztását, egy igazságosabb rendszert javasol a Levegő Munkacsoport, az erről szóló elképzeléseiket levélben ismertették Kapitány István gazdaság és energetikai miniszterrel - közölte a civil szervezet csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 02:00
Megosztás:

Használt autópiac: mit visznek most nagyon?

Augusztusban a DataHouse adatai szerint 12 980 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 30 százalékos bővülést jelent a tavaly augusztusi 9 974-es mennyiséghez képest. Az erős forint egész nyáron töretlen lendületet biztosított a behozatalnak: az elmúlt három hónapban több mint 43 ezer használt autó érkezett az országba, ami 37 százalékkal múlta felül a tavaly nyári forgalmat.
2026. 09. 04. 01:30
Megosztás: