Erős emelkedéssel zártak az európai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, miután a befektetők vásárolni kezdték a múlt héten rekordmélységekbe süllyedt bankszektor részvényeit, és sokat lendített a hangulaton a kínai gazdaság élénküléséről tanúskodó friss adatsor is.

Erős emelkedéssel zártak az európai tőzsdék

A londoni FTSE 100 index 1,46 százalékos, a frankfurti DAX-index 3,22 százalékos, a párizsi CAC-40 index 2,40 százalékos, a milánói FTSE MIB 2,47 százalékos, a madridi IBEX pedig 2,46 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.
   
A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as mutató 2,22 százalékkal, 363,40 pontra kúszott fel hétfőn, június közepe óta ez volt a legerősebb napi ütem. A múlt héten azonban 3,6 százalékot veszített értékéből a mutató.
   
A nap nyertese a bankszektor volt, nyolc napja először emelkedett az alindexe, ráadásul 5,6 százalékkal. A HSBC brit multinacionális befektetési bank és pénzügyi szolgáltató, Európa legnagyobb bankja 8,9 százalékos pluszban zárt annak hírére hogy a Ping An kínai biztosítási csoport, a bank legnagyobb részvényese 7,95 százalékról 8,00 százalékra emelte tulajdonosi hányadát.
   
Németország második legnagyobb kereskedelmi bankja, a Commerzbank 5,6 százalékkal drágult, miután a hétvégén kiderült, hogy a rivális Deutsche Bank egyik csúcsvezetője, Manfred Knof foglalja el a vezérigazgatói tisztséget januártól.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
A koronavírus-járvány újbóli fellángolása, az újabb amerikai fiskális gazdaságösztönző intézkedések körüli bizonytalanságok, valamint az Európai Unió és a Nagy-Britannia között folyó kereskedelmi tárgyalások miatti aggodalmak komoly kilengéseket okoztak szeptemberben a pénzügyi piacokon. Mivel a közeljövőben nemigen várható változás ezekben az ügyekben, valószínűleg folytatódik a hullámzás a piacokon a Morgan Stanley egyik részvénypiaci elemzője szerint.
   
A kínai ipari vállalatok nyereségének növekedését tükröző augusztusi adatok hatására a kínai kereslettől erősen függő európai autógyártók és más ipari vállalatok szárnyaltak, ami hozzájárult ahhoz a kereskedelem alakulására kényesen reagáló frankfurti tőzsdeindex messze felülteljesítő volt a több mint 3 százalékos emelkedéssel.
   
A Siemens Energy, a Siemens német ipari konglomerátum energiaüzletágának kiszervezésével létrehozott vállalat 20,99 eurón zárta első kereskedési napját a frankfurti tőzsdén. A kibocsátási ár részvényenként 21,60 euró volt. A kereskedés során 19,21 és 22,98 euró között mozgott az árfolyam, ami azonban messze elmarad a 24-30 euró közötti várakozásoktól.
   
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 1,84 százalékos, az S&P 500-as index 1,55 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,35 százalékos pluszban állt.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
   
A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,75 százalékos pluszban, 42,73 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,47 százalékos nyereségben, 40,44 dolláron forgott kora este.
  
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,69 százalékkal 1874,43 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,60 százalékkal 1877,50 dollárra nőtt a New York-i árupiacon. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1675 dollárt adtak, 0,38 százalékkal erősödött az euró.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás: